A pandémia nem probléma, ha virtuális vagy, sőt…

0

Azt lassan már megszokhattuk, hogy emberek milliói követnek másokat közösségi felületen, a celeb szót lassan felváltotta az influencer, és a dologból sok számjegyű üzlet kerekedett. De még innen is van tovább (egyesek szerint lejjebb): amikor már ember sem kell a rajongáshoz.

Kedves olvasó, az alábbi képen Seraphine látható, amint görkorijával a tengerparton suhan, miközben a legtöbben otthon kuksolnak a karanténban. Seraphine egyébként zenét ír, énekel, az Instagramon influencerként tevékenykedik négyszázötvenezer rajongó szeme láttára, imádja a macskáját, és ahogy a képeken is látszik, boldog életet él. Talán az egyetlen felhő Seraphine tökéletes életének egén az, amikor maszkot kell felvennie a vírushelyzet miatt, de persze megteszi, mert Seraphine felelősségteljes illető.

Ha valami esetleg furcsa lenne a képeken az nem véletlen, hiszen Seraphine 20 hete “született”, és a valóságban nem létezik, mégis nagy valószínűséggel óriásit fog kiharapni a sok-sok milliárd dolláros influencer-marketing piac bevételeiből a közeli és távoli jövőben. Hiszen annak ellenére, hogy a vírushelyzet gyakorlatilag tönkretette többek között a teljes rendezvény- és koncertipart, vannak olyanok, akiknek “jól jött”, hogy nem kell valódi helyszíneken, valódi emberekkel fellépést vagy divatbemutatót szervezni. Ők a közeljövő új és egyben virtuális sztárjai, azok az influencerek, akikről azért hébe-hóba már hallottunk, de főként csak az Ázsiából érkező hírekben.

Ahogy végiggörgetünk Imma, egy másik, hatalmas rajongótáborral rendelkező virtuális celeb Instagram feedjén, megcsodáljuk a rózsaszín haját, miközben a szintén virtuális testvérével a balkonon játszik, látjuk a rajongók ezreinek szívecskéit, de egy idő után már nekünk magunknak sem jut eszünkbe, hogy nem is olyan régen még ez a karakter is csak egy skiccelt ötlet volt egy dizájner vázlattömbjében. És bizony, a legújabb kutatások szerint ez az érzés általánosnak számít, főleg a fiatalok között: a Z generáció körében ugyanis már teljesen elfogadottak a virtuális, vagyis a valóságban nem létező celebek. Az influencereket érintő, tavalyi nyolcmilliárdos reklámbevételt jövőre duplázni szeretné a piac, amiben – köszönhetően a járványhelyzetnek – óriási szerepe lesz az Immához vagy Seraphine-hoz hasonló celebeknek. Ez a hirtelen siker annak is köszönhető, hogy az a több hónapos időszak, amikor mindenhonnan azt halljuk, hogy a személyes kapcsolattartás nem ajánlott, sőt bizonyos esetekben veszélyes, szinte egyenes úton vezetett a virtuális szereplők és a virtuális influencerek elfogadottsága felé az ázsiai országokon kívül is.

Jelenleg nagyjából 120 aktív virtuális influencert tartanak számon a világon, legtöbbjük (nagyjából ötvenen) az elmúlt közel két évben jelentek meg a közösségi médiában. A legjobban sikerült virtuális avatárok akár 3 millió követővel rendelkeznek és több mint 8000 dollárt keresnek minden egyes poszttal, mint mondjuk Lil Miquela. Hiába virtuális az alany, a pénz és a mögötte lévő üzlet bizony kőkemény valóság. A világ legnagyobb divatmárkái, mint a Calvin Klein, a Prada és a többiek is előszeretettel veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, valamint hirdetik a virtuális modellek segítségével a valódi kabátokat, cipőket és táskákat. Természetesen a befektetőket is érdekli ez a terület, az utóbbi időben jó néhány virtuális influencereket fejlesztő startup kapott több millió dolláros tőkeinjekciót a legnagyobb venture capital és egyéb startupokra szakosodott befektetőktől.

“Mivel ők egyszerre léteznek a fizikai világban és egy digitálisban, igazából egyáltalán nincs határa az univerzumuknak. Míg az egyik nap együtt lazulnak a tengerparton a Chainsmokers-szel és Rico Nastyvel, addig a következő nap beszáguldhatnak egy bolt kirakatába a kultikus DeLorean autóval. Minden karakterünk valódi márkák ruháit viseli, valódi ételeket esznek és valódi autókat vezetnek, úgyhogy ez egyfajta mix a valóság és a hipervalóság között” – nyilatkozta Paul Budnitz, az eddig nagyjából 16 millió dollár befektetést szerző startup, a Superplastic alapítója.

Ne lepődjünk meg tehát, hogy ha a közeljövőben a YouTube-on, a TikTokon az Instagramon, a Facebookon és szinte bárhol számítógéppel készült „majdnem-embereket” látunk, amint egy neves bútoráruházban vásárolnak, vagy éppen a Louvre múzeumban nézik a kiállított műtárgyakat, miközben a legdivatosabb és legújabb ruhacsodákban és cipőkben parádéznak a fotókon és a videókban (és a kommentekben hangsúlyozzák, hogy ezeket bárki megveheti, hogy olyan nagyon boldogok legyenek, mint ők maguk). És néha azért még a maszkot is felveszik, hiszen a hatékony védekezés most mindennél fontosabb.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét