Munka, tanulás és világjobbítás: így fejlődnek a Telekom gyakornokai

0

Lezárult a Telekom speciális karrierprogramjának második évada: a Kickstart, ráadásul egyre sokrétűbben képez friss szakembereket. A most “végzett” fiatalok alapvető feladataik mellett olyan projektmunkákban is részt vettek, amelyek fontos civil szervezetek életét teszik könnyebbé.

Amikor egy vállalathoz gyakornokok érkeznek, a legrosszabb esetben az a dolguk, hogy kávét főzzenek vagy aktákat rendezgessenek, de szerencsére vannak olyan munkahelyek, ahol valóban “az életre készítik fel őket” – tehát már olyan feladatokat látnak el, amelyek egyszerre szolgálják saját fejlődésüket és valódi eredményeket hoznak a munkáltatónak. A Telekom Kickstart programjának már induláskor az volt a célja, hogy ilyen módon képezzenek jövőálló szakembereket, de a program második évében még egy extrával színesítették az újoncok életét. Szőnyi András, a Telekom employer branding specialistje mesélte el, pontosan mivel is bővült a Kickstart napokban befejeződő második évada, és hogyan indul a májusi kiválasztás után a harmadik esztendő.

“Úgy tűnik, hagyomány lesz abból, hogy a tavasz legvégén kiválasztott pályázókkal szeptemberben indul a Kickstart gyakornoki programunk aktuális évada. Így már munkára készen állnak az idei újoncaink, akik már azokra a tapasztalatokra épülő rendszerben dolgoznak majd nálunk, amelyeket a második évad újításai adtak” – meséli Szőnyi András. “Az elmúlt évben ugyanis fontosnak tartottuk, hogy a soft és hard skillek fejlesztése mellett keresztfunkcionális csapatműködést segítő projekten is dolgozhassanak a fiatalok.”

A Kickstart második kampányában közösségi médiás felületekkel segített előregisztráció után, egy 24 órás kiválasztási folyamatban kerültek 22-en a programba, ők egy éves, határozott idejű szerződéssel kezdhették meg a munkát, és a vállalat több részlegében, sokféle munkakörben dolgozhattak. Innentől azonban nem csak annyi történt, hogy saját területükön – és feladatkörükben kellett helyt állniuk: a mentorok azt is szerették volna elérni, ha egymást is közelebbről megismerik, valamint közös, munkakörökön átívelő projektekben a csapatmunka fontosságát, a kreatív gondolkodás előnyeit is megismerik.

Munka mellett közös segítség

“Azt az extra feladatot adtuk nekik, hogy válasszanak egy olyan civil szervezetet, amelynek a küldetését fontosnak tartják, határozzák meg, hogy miben tudnak segíteni nekik, majd pedig ötfős csapatokban lássanak is hozzá az ötletek valóra váltásához. A szervezésben segítségül hívtuk a Local Heroes egyesületet, az ő fő tevékenységük ugyanis az, hogy hidat képezzenek az NGO-k és a nagyvállalatok között. Az viszont az önszerveződő módon kialakuló csapatok feladata volt, hogy megtalálják azokat a szervezeteket, akik mellé szívesen odaállnának, mert a céljaikat személyesen is fontosnak érzik” – magyarázta Szőnyi András.

Szőnyi András, Magyar Telekom

A négy csapat által kiválasztott NGO-k egyike a Kikapcs Egyesület volt, akik speciális nevelési igényű gyerekeket nevelő családoknak segítenek abban, hogy a különleges és gyakran az átlagosnál megterhelőbb feladataik mellett néha kikapcsolódhassanak és pihenhessenek. A második csapat a VONESZO alapítványt választotta, amely humán támogatást nyújt gyermekvédelmi intézmények szakembereinek és ellátottjainak, harmadikként a Zöldövezet Társulás került az egyik csapathoz, ők karitatív csapatépítésekkel, környezetbarát kertészkedéssel, hulladékból épített játszóházakkal küzdenek a környezeti terhelések csökkentéséért, a projektfeladat pedig egyik új kezdeményezésük, amely a fenntartható intim higiéniáról szól. A negyedik kiválasztott pedig a Láthatatlan iskola, egy átmeneti otthonban élő gyerekekre fókuszáló mentorprogram, itt a gyakornokok az e-learning anyagok elkészítésében segítettek.

A csapatok választottak egy-egy projektfelelőst, majd pedig elsőként megismerkedtek az általuk kijelölt szervezettel, feladataikkal és működésükkel, legfőképpen pedig azokkal a problémákkal, kihívásokkal, amelyeket fiatal telekomos munkatársként, a digitalizáció eszközeinek felhasználásával segíthetnek megoldani. Itt aztán mindenki saját feladatkörének megfelelően járulhatott hozzá a sikerhez: az üzleti, elemzői területeken dolgozók például analíziseket készítettek a szervezet működéséről, hatékonyságáról, feltérképezhették az erősségeket és gyengeségeket, míg a műszakibb beállítottságú csapattagok konkrét technikai fejlesztéseket javasoltak, e-learning dokumentációt készítettek. Épp ezért kifejezetten jó volt, hogy az egyes csapatok sokféle irányultságú gyakornokokból álltak össze, hiszen így egy-egy NGO munkájának is többféle szegmensében tudtak segíteni. A gyakornokok egyébként saját munkaidejükből kaptak dedikált időablakot arra, hogy a projektjeiken dolgozhassanak, napi feladataik mellett kifelé mutató, de ahhoz kapcsolódó feladatok ellátására.

Jól végzett munka után indul a harmadik szezon

A Kickstart karrierprogram fő célja egyértelműen az, hogy olyan munkatársak kerüljenek ki belőle, akik már élesben, vállalati körülmények között tanulták ki munkakörük alapjait. Ehhez már az első körben hozzátartoztak különféle mérések és értékelések, ehhez a második évadban az NGO-kkal kapcsolatos feladatok visszajelzései is csatlakoznak. Szeptember végén, az egy éves időszak befejezése előtt van lehetősége a négy csapatnak arra, hogy a szervezetek és a Telekom felé is prezentálják az általuk kitalált megoldásokat, amely egyrészt valós segítséget nyújthat a kiválasztott szervezeteknek, de a gyakornokok munkájáról is visszajelzést kapnak a mentoraik.

Jelenleg az látszik, hogy a második Kickstarter évada is kifejezetten sikeres, Szőnyi András szerint a résztvevők 90 százaléka már teljes állású munkatársként folytatja karrierjét a Telekomnál. “Jól látható, hogy az utánpótlás-nevelés hasznos formája ez a karrierprogram, hiszen konkrét szakmai tudást, vállalaton belüli, éles munkatapasztalatot, folyamatos fejlődési lehetőséget és mentori visszacsatolást kapnak a résztvevők, akik már az egy éves időszak alatt átlátják a későbbi lehetőségeiket és annak megfelelően tudnak dönteni további karrierjükről, nem pedig gyakorlati tapasztalat nélkül, csupán elméleti ismeretekkel, nulláról esnek be az első munkahelyükre” – foglalta össze Szőnyi András.

Kickstart gyakornokok a VONESZO csapatával

“Külön öröm, hogy a májusi kiválasztás után már megkezdték a gyakorlati évet a harmadik évad gyakornokai. Ők 27-en vannak, és szeptember elseje óta az előző két év tapasztalatai segítségével készülnek a saját karrierjük beindítására. Ráadásul ők még gyakornokként sem az elsejei dátummal ugrottak a mélyvízbe, hiszen nyár folyamán bizonyos esetekben találkoztak a csapataik vezetőivel, részt vehettek csapatépítőkön, megmutatták nekik a Telekom székházat, tehát mindenki azon dolgozott, hogy a konkrét munka kezdete előtt is könnyebben tudjanak kapcsolódni a munkahelyükhöz és a csapataikban dolgozó kollégákhoz.”

A harmadik évad gyakornokainak kiválasztása a “lökést adunk a karrierednek” szlogen alatt zajlott, amelynek vizuális megjelenítésére egy Telekom-színekre átalakított flippergépet használtak – a résztvevők első szeptemberi lazítós programját is ehhez kapcsolódva a budapesti Flippermúzeumban tartották. Az újoncok és mentoraik mellett itt a második évad “végzősei” is részt vettek, így a most kezdők könnyebben kérdezhettek rá az őket váró feladatokra, körülményekre és egyéb tudnivalókra. Ezután pedig kezdődik a saját tanulóévük, amelyben épp a sokféle segítség, a befogadó csapatok és a változatos feladatok miatt nem érzik majd úgy magukat, mint egy golyó a flipperkarok és ütközők között.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét