Az Apple egykori alapítója megküzd az űrszeméttel

0

Elsőre elég furcsa a cím, de pár mondat után abszolút a helyére kerül a dolog. Nemrégiben felröppent ugyanis a hír, hogy a neves zöld-technológia élharcosa új startupot indít, ami megtisztítja a világűrt az ott keringő milliónyi szeméttől. Nem, ez a szám nem túlzás.

A hír nagyon szépen hangzik, bár azért, ha megkapirgáljuk a felszínt, nem egészen pontosan erről van szó. Az persze valós, hogy Steve Wozniak – és Alex Fielding, akivel Woz közel 20 éve már vitt közös céget – megalapították a Privateer nevű űrtechnológiai vállalatot, de az már nem teljesen igaz, hogy szimplán “űrszemetesek” lennének a Privateer alapítói, akik majd felmennek valami nagy lepkehálóval és összekotornak mindent, amit a pionírok fent hagytak. Ha egy jelenlegi megoldáshoz szeretnénk hasonlítani őket, akkor inkább az lenne a helyes megfogalmazás, hogy térképészeknek állnak, akik szépen bepöttyözik a Föld körüli területet, meghatározva a sok-sok ott keringő szemét helyzetét.

Miért fontos az űrszemét?

Sokan akár azt is kérdezhetnék, miért fontos mindez, hiszen az a szemét, ami már nincs a Földön, pont jó hír, nem foglalja a helyet, nem büdös, nem károsítja a természetet és így tovább. Azt viszont tudni kell, hogy minden olyan hulladék, amely a légkörön kívül kering, elképesztően veszélyes. A sokmilliónyi apró (1 cm-nél kisebb) rakéta-elem, műhold, valamint mindenféle egyéb eszközdarab és “maradék” adott esetben 36 000 km/órás sebességgel csapódhat bele mondjuk a Bezos-féle New Shepard, vagy a SapceX Starship burkolatába: ez pedig bizony a legtöbbször nem csak kellemetlen karcolást okozna, amit majd fényezni kell a “garázsban”, mivel a nagyobb darabok akár komoly kárt is tehetnek a friss űrturisták milliárdos hajóiban és utasaiban. A 300-400 km-es magasságban keringő szemét – amelynek darabjai között akad olyan, ami személyautó-, sőt akár 10 tonnás busz méretű is – már most komoly nehézségeket okoz a Föld körül keringő űrállomásoknak, ha pedig távolabb megyünk bolygónktól ott sem javul a helyzet, hiszen a 800-1500 km-es sávban keringenek a kommunikációs- és egyén műholdjaink, amelyek meghibásodása már a mi konkrét életünkre is hatással lehet.

Ez a kép csupán illusztráció, de ebből is el lehet képzelni, mi fogadhat odafent egy “gyanútlan” űrhajót

A Privateer elsődleges célja nem az űrhulladék eltávolítása, hanem azok pozíciójának nagyon precíz meghatározása, melynek segítségével egyfajta űrtérképet és ezáltal űrGPS-t lesz képes megalkotni. A technológiának köszönhetően a William Shatner-féle űrturisták – de ugyanúgy a műholdak és egyéb szállítórakétákat üzemeltető cégek – sokkal biztonságosabban emelkedhetnek a Kármán-vonal fölé és még tovább, elkerülve az űrdugót (ami egy létező fogalom és pontosan azt jelenti, amire az olvasó most gondol), vagy a komoly károkat okozó, félelmetes tempóban keringő űrszemetet.

Indulnak az űrbeli mini gyepmesterek

A cég első műholdja a Pono 1, egy mindössze fél cipősdoboz méretű, 3D nyomtatással készült, apró, igen masszív – konkrétan titán keménységű -, szénrost alapú dobozka, ami 30 speciális nem optikai és 12 optikai érzékelőt rejt. Ezek segítségével az eszköz hatékonyabb lesz a legsasszeműbb gyepmesternél is, aki távolról is kiszúrja a parkban eldobott csikket: a kis űrkütyü az akár a 4 mikron méretű, tehát a méter 4 milliomodrészét képező tárgyakat is érzékelni tudja. A Pono 1 a tervek szerint 2022. február 11-én áll Föld körüli pályára, majd pedig arra is figyel, hogy ő maga ne váljon űrszemétté, ugyanis négy hónapnyi adatgyűjtés után a Föld légkörét célba véve teljesen elpárolog. Az 1-es szám nem véletlen, hiszen a Privateer eleve több Pono műholddal tervez, rögtön jövő áprilisban fel is lövik a második apróságot, és ezt szép sorban követik a többiek, amelyek űrbe juttatásáról a cég már meg is állapodott a megfelelő szolgáltatásokat biztosító űrvállalatokkal.

Maga a Privateer tehát a szenzációhajhász hírekkel ellentétben önmagában nem végez majd szemétszedést az űrben, viszont máris megállapodtak az Astroscale nevezetű startuppal, akiknek már kering egy kifejezetten űrhulladék begyűjtésre szakosodott, speciális műholdja a Föld körül. Az Astroscale pedig már felkészült a konkrét “űrbeli csikkszedésre”, ugyanis idén augusztusban végrehajtott egy ELSA-d (End-of-Life Services by Astroscale-demonstration) névre keresztelt éles “bevetést”. Ennek keretein belül a műhold a speciális mágneses rendszer segítségével befogott és elengedett egy cél-űrhajót, melyet további – remélhetőleg sikeres – tesztek követnek. A Privateer űrszemét térképével pedig at Astroscale még hatékonyabban találja meg a keringő szemetet, ami hatékonyabbá és ezáltal gazdaságosabbá teheti az űr megtisztítását. Szóval ha nem is pár napon belül, de egyszer lehetőség lesz arra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek magyar házain fellelhető táblák mintájára a Földre is kitehessük: “Tiszta udvar, rendes bolygó”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét