Újra közösségi területen próbálkozik a Google: talán ez most nem lesz Keen-os…

0

A Google-nek nem igazán van szerencséje a saját fejlesztésű közösségi médiával, sokak szerint olyasmi ez, mint ahogy a Microsoft áll a hardverekkel: próbálkoznak hosszú évek óta, kevés sikerrel. A keresőóriás „Facebook-klónja”, a Google+ sok évnyi próbálkozás után egy az egyben meg is szűnt, a Microsoft pedig még mindig nagyon szeretne összerakni egy jó hardvert és talán végre idén sikerül neki – igaz, a sors furcsa fintoraként Android alapokon.

Mindemellett a Google-ban még mindig szerethető – minden hibája mellett –, hogy imád játszani és van néhány belső fejlesztői csapatocska, akiknek megengedik, hogy munkaidőben fizetésért saját szórakozásukra dolgozzanak. Ilyen csapat az Area 120 is, akik a nemrég bemutatott Keen appért felelnek. Ez a böngészőben, valamint (egyelőre) Androidon elérhető alkalmazás egyszerre picit Pinterest, picit Facebook, picit Spotify és egy picit Pocket is egyben – de elég lesz ez ahhoz, hogy a már amúgy is túltelített közösségi piacon megvethessék a lábukat?

Miről szól a Keen?

Az alapötlet szerint elege lett az ötletgazdáknak abból, hogy hosszú órákon keresztül pörgeti az ember „üres fejjel” a kedvenc közösségimédia-appjában az üzenőfalát és nézi rajta a vicces cicás gif-eket, rögtön utána a rendőrségi híreket, majd valami bosszantó politikai okfejtést, és egy idő után mindegy is, hogy mit, csak színes legyen és minimális szinten érdekes. Mint ahogy egy nagy vödörbe mindenki csak dobálja bele a kért vagy kéretlen tartalmat a rengeteg felesleges fotó és cikk megosztásról nem is beszélve.

Mennyivel jobb lenne, ha tudnánk tematizálni, érdeklődési körök köré csoportosítani ezeket az online információkat, képeket, cikkeket, linkeket, és minden egyéb tartalmat, mint például a Pinterest esetében, ahol képgyűjteményeinket rendszerezhetjük és bár az app sokak szerint kissé passzív-agresszív és tolakodó, mégis 335 millióan használják világszerte. Ha pedig már a tematikánál tartunk, akkor jól jön, hogy a Google elkötelezett a mesterséges intelligencia fejlesztése mellett, így a beszédes nevű, szintén Google-fejlesztő People and AI Research (PAIR) csapatával közösen megalkották a szóban forgó intelligens, félautomata linkgyűjtő oldalt – ez a Keen.

A Keen segítségével bármilyen tetszőleges tematika köré elkezdhetünk online url-eket, képeket összehordani, legyen az az otthoni kenyérsütés, vagy a madarakról bármi, ha most akarnánk hobbi ornitológussá válni. Az app (vagy weboldal) megnyitása után egy egyszerű kereséssel indítunk, ahol a Google jól bevált algoritmusa mintegy magazin-szerűen, látványosan és jól áttekinthetően pakolja elénk az eredményeket, amiket aztán menthetünk, elvethetünk, rendszerezhetünk. A tematikus tábláinkat kiegészíthetjük hashtagekkel és természetesen meghívhatunk más felhasználókat is, hogy közösen irányítsuk a tartalomfeltöltést. A tábláink lehetnek publikusak, vagy csak a résztvevők számára láthatóak, és minél többet használjuk, “igazítjuk” a találatokat, annál jobban segít nekünk az AI, ami közben maga is tesz téma és cikkjavaslatokat, hasonlóan a Spotify zeneajánlójához.

A publikus tábláinkat természetesen mások is látják, az app pedig értesít, ha valamely tartalmunkat mások is hasznosnak találják és elmentik, ezáltal érdekes, egy-egy témakör köré épülő mikroközösségek jöhetnek létre, ez pedig már a klasszikus közösségimédiás vonalat erősíti. Mivel az app (a kezdeti gyermekbetegségeket és hibákat leszámítva) meglepően flottul működik, a használatba hamar bele lehet jönni, és a végeredmény egy csinos, blogszerű, átlátható, saját szerkesztésű, tematikus online magazin lesz, amit élvezet olvasni. Nos, egyelőre úgy néz ki, jól muzsikál a Google új mikroprojektje, de majd az idő dönti el, hogy sikeres lesz-e, vagy ezt is kénytelenek lesznek érdeklődés hiányában „lelőni”, mint megannyi korábbi fejlesztést.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét