Branson vagy Bezos? Virgin vagy Amazon? Elindult a milliárdos űrcicaharc

0

A napokban eldől, hogy ki a legény a gáton, pontosabban inkább a Kármán-vonalon innen és túl. Hamarosan ugyanis Richard Branson után Jeff Bezos is felemelkedik a végtelenbe – és talán Bransonnál tovább is.

Nagyot változik manapság az űrutazás világa. Egyrészt ott van Elon Musk cége, a SpaceX, amely egyre több sikeres küldetéssel és nagy technológiai újdonságokkal elérte, hogy a NASA sok év után ne az orosz rakétákra támaszkodjon, hanem ismét amerikai gyártású eszközökkel juttassa űrhajósait és különféle eszközeit a nagy feketeségbe. De emellett egy új üzletág előtt is megnyílt az út – ezt Musk is pedzegette, de mégsem ő, hanem két másik milliárdos az, aki idén nyáron elsőként megmutatja, hogy a dolog működik: jelesül az űrturizmus, amelynek az a lényege, hogy a professzionális űrhajósokon túl bárki számára lehetővé teszi a kitörést kicsiny bolygónk felszínéről.

Indul a verseny!

Idén júniusban a világ leggazdagabb embere, az Amazon alapítója és volt feje bejelentette, hogy a világűrbe emelkedik a Blue Origin cég New Shepard névre keresztelt űrhajóján, hogy a bolygón elsőként nyissa meg az utat az űrturizmusnak. A Jeff Bezos által 2000-ben alapított Blue Origin vállalat és maga Bezos is igen izmos PR kampányba kezdett, hogy túlzás nélkül a Szahara végtelen homokdűnéinek árnyékában pihegő, hangyára vadászó gyíkok is biztosak lehessenek abban, hogy a New Shepard lesz a világ első, bárki számára elérhető “űrjárata”.

Persze attól még, hogy mindenki megtudta a nagy hírt, a célközönség jóval szűkebb: azok, akiknek legalább egyszer levegőt kell venniük, miközben felolvassák a bankszámlájukon található összeget – ugyanis finoman szólva sincs fapados ülés az űr határába. Mondjuk az egy érdekes friss hír, hogy az egyelőre meg nem nevezett utas, aki 28 millió dollárt fizetett az első járat egyik üléséért, úgy néz ki, hogy valamilyen okból mégsem fog tudni repülni, így egy 18 éves holland diák megy helyette.

A dolog remekül haladt, minden tv, rádió, újság, blog és egyéb felület beszámolt arról, hogy mikor, hol és hogyan emelkedik majd a gigamilliárdos az égbe. Sőt, egy csak érintőlegesen vicces online petícióban 120 ezer ember arra szavazott, hogy ha már Jeff Bezos felmegy nagyjából 66 mérföld magasra, akkor, ha lehet, már ne is térjen vissza a Földre. És miközben a világ eddigi legismertebb „űrcégtulajdonosa”, Elon Musk is tátott szájjal nézte a ránézésre is igazán “űrre termett” New Shepard rakéta körüli előkészületeket fotókon, videókon, cikkekben, posztokban, mémeken, július elején a derült égből jött a hír: Richard Branson, a Virgin cégcsoport, és egyben a Virgin Galactic tulajdonosa is beszállt az űrharcba, ráadásul nulláról legyorsulja Bezost, ugyanis ő egy kicsit előbb fog a csillagok közé emelkedni.

Véletlen időzítés? Aligha…

A Virgin Galactic Holdingot Branson 2004-ben – négy évvel a Bezos-féle Blue Origin születése után – alapította, és gépe alapvetően más megközelítéssel emelkedik a bevezetőben már említett Kármán-vonal környékére. Az igen egyszerűen csak SpaceShipTwo-nak keresztelt jármű egy picit talán furcsa, de igen menő repülőgépnek néz ki – szemben a New Shepard klasszikus űrrakéta formájával – ami ráadásul nem önerőből éri el az atmoszféra szélét, hanem a WhiteKnightTwo, duplatestű speciális hordozógép viszi magával a fellegekbe, hogy aztán a megfelelő magasságban kioldva, immár saját meghajtással érje el a nagyjából 55 mérföldes magasságot.

Szintén technológiai különbség, hogy míg a New Shepard vertikálisan indul, hogy aztán a levált kabin a klasszikus ejtőernyős megoldással érjen földet, addig a Virgin-féle SpaceShipTwo egyszerűen leszáll egy kifutópályán, mint bármilyen utasszállító gép. Branson bejelentése – érthető okokból – extra löketet adott az amúgy is shinkanszeni sebességgel száguldó sztorinak, így az egész világ végigizgulhatta élőben, ahogy a Virgin Galactic tökéletes űrmissziót hajt végre június 11-én, kilenc nappal azelőtt, hogy Jeff Bezos megtenné ugyanezt. Vagyis Branson és csapata az első űrturista. De vajon ugyanaz a két misszió? Ugyanolyan a két űrtúra?

Most akkor űr, vagy nem űr?

Elsőnek lenni valamiben nyilván menő. Annál talán csak az menőbb, ha valaki első mondjuk az űrturizmus forradalmasításában. Egy ilyen történelmi tettre TV hirdetéseket, világméretű reklámkampányokat lehet felhúzni, így nem véletlen, hogy Branson ilyen trükkösen beelőzte a Blue Origin hajóját. Értelemszerűen évekig, vagy akár évszázadokig fontos hivatkozási alap lesz az, hogy kié a világ első civil űrhajós cége – ehhez viszont nem árt tisztázni, hogy mit nevezünk űrnek.

Többször felmerült, és nem véletlenül, egy bizonyos vonal, amelyet a magyar tudós, Kármán Tódor nevével jeleznek világszerte. Ennek lényege, hogy általában ettől a tengerszint feletti, nagyjából 62 mérföldes, avagy 10 kilométeres magasságtól számítjuk az űr kezdetét. Ha pedig megnézzük a számokat, akkor rögtön feltűnik, hogy valami nem stimmel: a Virgin repülője “csak” 55 mérföld magasba emelkedett, míg Bezos és a New Shepard pár mérfölddel valóban túlteljesíti majd ezt a határvonalat, vagyis elvben Branson nem járt az űrben, Bezos pedig igen – persze, ha sikerrel teljesíti a küldetését néhány napon belül.

Mindenki másképp csinálja az LGT dala szerint, így van ez az űr határának számításával is: ha például az amerikai hadsereget kérdezzük, náluk az a szokás, hogy minden egyes pilóta (civil és katonai egyaránt), aki bármilyen járműben 50 mérföldnél magasabbra emelkedik, megkapja az asztronauta titulust, vagyis kis túlzással hivatalos űrhajóssá válik. Ha pedig innen nézzük – és nyilván Branson és a Virgin Galactic is innen nézi – akkor mindenki, aki a SpaceShipTwo fedélzetén tartózkodott, igenis az űrben volt, tehát űrhajós.

Nagy gyerekek drága álmai

A dolog külön érdekessége, hogy mind Bezos, mind pedig Branson nagyjából 1 milliárd dollárt költött a saját projektjére az elmúlt nagyjából két évtizedben, de míg Branson esetében ez a vagyonának egy szabad szemmel is látható része, addig Bezosnak meg se kottyan egy ekkor összeg. Épp ezért érthető, hogy Branson miért időzítette ilyen ügyesen a startot, hogy maximálisan kihasználhassa a Bezos által generált sajtófigyelmet a Virgin Galactic népszerűsítéséhez. A dolog bejött, hiszen nem volt olyan sajtóorgánum, ami ne foglalkozott volna a Virgin alapítójának űrmissziójával, sőt, maga Elon Musk is rögtön vett egy jegyet – valószínűleg nem a negyedmillió dolláros fapados verziót – a SpaceShipTwo egyik következő túrájára.

Ha tehát egy őszinte konklúziót kellene a cikk végére kanyarítani, akkor kicsit olyan ez az egész eddig, mint Mátyás király és az eszes lány esete: voltak is az űrben, meg nem is. Egy biztos: Jeff Bezosnak és cégének még le kell vezényelnie egy hibátlan űrtúrát.

Azt pedig persze szintén érdemes egy bekezdés erejéig átbeszélni, hogy máris komoly ellenkampányt szült mindkét űrturista sokmilliárd dolláros kalandja. A közösségi médiában lépten-nyomon bukkannak fel a mémek és felháborodott hozzászólások, amelyek azt taglalják: itt van két felnőtt gyerek, akik annak idején kitalálták, hogy ők bizony igenis űrhajósok lesznek, aztán költségeket nem kímélve addig törtettek előre, míg valóra nem váltották álmaikat. Eközben viszont annyi pénzt égettek el, amiből akár az egész Földön teljesen fel lehetett volna számolni az éhezést és a szegénységet.

Mindez sajnos tény, bár persze hozzá kell tenni azt is, hogy a célnak itt csak egy része az, hogy a két cégvezér maga is megtapasztalja, milyen felülről nézni a kék golyóbis görbületét. Mindkét út ugyanis egy fontos üzleti vállalkozás előfutára, hiszen innentől komoly pénzekért árulják majd a jegyeket az űrbe. A játékot tehát továbbra is úgy hívják, hogy kapitalizmus, ami sajnos sosem a magasztos célokról szólt, mint inkább a profit felhalmozásáról. És ha az űrturizmus beindul, mindkét cég vastagon kaszálni fog, az egyszer biztos. Aztán majd egyszer, amikor már a mostaninál is hihetetlenebbre keresték magukat, talán megszólal bennük a lelkiismeret, hogy érdemes lenne az űrvagyonból a Föld gondjaira is költeni…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét