Ha egy mondatban kellene összefoglalni, hogy miről szól mostani cikkünk, akkor a cím gyakorlatilag mindent elmond, de nyilvánvalóan több kérdést vet fel elsőre, mint amennyit megválaszol. A Nokia Bell Labs ugyanis a tervek szerint jövőre, azaz 2022-re működő 4G hálózatot telepít égi kísérőnkre – de hogyan és miért?
A hatvanas években az ember azt hihette, az űrkorszak már a közvetlen közeljövőre esik. Az évtized elején már elindultak az első űreszközök, 1961-ben pedig Kennedy elnök meghirdette a Holdra szállást megcélzó kormányprogramot. Ennek csúcsaként, 1969. július 20-án taposta az első lábnyomot égi kísérőnk regolitporába Neil Armstrong. Ezt több új küldetés követte, de végül politikai és gazdasági megfontolások miatt végül az 1972. december 11-i Apollo-17 után az Egyesült Államok máig nem küldött embert a Holdra. Eközben az akkori másik szuperhatalom, a Szovjetunió is átállt a Hold meghódítására szőtt tervek helyett az űrállomások fejlesztésére. Közel 50 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szakemberek újra a folyamatosan fogyó és kibővülő korongra vessék párás tekintetüket és azt mondják: végre újra elindulunk. (Akik esetleg szeretnének végigkísérni egy nagyon furcsa, de mégis nagyon hihető alternatív történelmet egy teljesen máshogy alakuló űrversenyről, nézzék meg az immár második évadát befejező For All Mankind sorozatot, amelyet az Apple+ számára készítettek.)
Látogatás helyett költözés
Szóval, sok évtizednyi szünet után a NASA az Artemis program keretein belül folyamatos emberi jelenlétet tervez a holdra, mégpedig a mostani évtized végére. Tehát nem csak amolyan „leszállunk, gyűjtünk pár kődarabot, és hazamegyünk” jellegű küldetésekre kell számítani, hanem arra, hogy az űrállomásokhoz hasonlatos, ám az égitest felszínére épített bázisokba költözik az emberiség előőrse: ennek pedig egyik alapvető követelménye a kommunikáció. Ebben az esetben nem csak a föld és a Hold közötti adat- és eszmecsere a lényeg, hanem a „holdfelszíni” hálózat is elengedhetetlen, hiszen a majdani holdlakók egyáltalán nem nyaralni mennek a rideg sziklára.
A különböző eszközök, járművek, telepített és mozgó szenzorok és kutatólaboratóriumok közötti zavartalan helyi kommunikáció épp ezért elengedhetetlen a projekt létrejöttéhez. Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal a tavalyi évben választotta ki azt a 14 partnert, akik az Artemis programban segítik a NASA fejlesztéseit. Közülük az egyik a mobiltechnológiában veteránnak számító finn cég tulajdonában lévő, hamarosan 100 éves Nokia Bell Labs. A vállalat és a NASA kooperációja már minimum fél évszázadra tekint vissza, hiszen anno a cég (egész pontosan akkor még csak Bell Labs néven) segítette 1962-ben a Telstar 1-es kommunikációs műhold pályára állítását, de 78-ban a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás Nobel-díjas felfedezői Arno A Penzias és Robert W. Wilson is Bell Labs eszközöket használtak.
A rutin tehát megvan a projekthez, azonban nagyon hátradőlni nem lehet, ugyanis a nagyjából 5 km hatósugarú, 4G technológiára épülő holdi hálózatot egy speciális, ember nélküli holdraszállással és telepítéssel képzeli el a fejlesztő cég, ami viszont komoly feladat elé állítja a mérnököket – ráadásul az időtényező is szorít, mivel a rendszernek működnie kell addigra, míg az első „telepesek” megérkeznek.
Mikortól szelfizhetnek a holdlakók?
A 2020-ban indult projekt alapvető célja, hogy jövőre már élesben tesztelhessék a 4G-s hálózatot a Hold felszínén, és ha ez sikerrel zárul, már 2024-ben érkezhessenek az első holdraszállók. A dolog menete és technikája egyébként annak ellenére, hogy eddig példa nélküli vállalkozásról van szó, alapvetően nagyon hasonlatos ahhoz, ahogy a szomszéd ház tetejére felkerül egy új mobil adótorony. De persze ehhez hozzá kell adni egy csomó ismeretlen és extrém faktort: a hálózati eszközöknek ki kell bírnia a szélsőséges hőmérsékletváltozásokat, a földihez képest sokszoros mértékű sugárzást, valamint adott esetben túl kell élniük egy rázós landolást is, méghozzá úgy, hogy közben nem igen tud a technikai személyzet odagurulni egy furgonnal, ha baj van. Mindeközben arra is ügyelni kell, hogy a robosztus felépítés mellett az egész csomag könnyű és hatékony legyen.
A többszörös biztosítás alapvető: minden rendszerelemnek, főbb eszköznek kell egy biztonsági tartalék, hogy ha az elsődleges részegység megsérül, akkor a backup azonnal, automatikusan és zökkenőmentesen átvegye az elromlott eszköz feladatait és funkcióját. Épp ezért a Nokia Bell Labs mérnökei igen masszív és sokszor kegyetlen teszteknek veti alá az amúgy apró marsjáróra emlékeztető egységet. A Kanári szigetekhez tartozó Fuerteventurán kergetik a járművet körbe-körbe a vulkanikus talajon, extrém hőségnek és hidegnek teszik ki az eszközöket és közben folyamatosan fejlesztik a vezérlőt és egyéb szoftvereket: ez a platform a projekt lelke, hiszen ez a speciális “oprendszer” teszi lehetővé, hogy bizonyos hibajavításokat automatikusan elvégezzen a rendszer, de ha szükséges, akkor a földi irányítás is be tudjon avatkozni távoli vezérléssel.
A cég azonban bizakodó és nagy reményekkel tekint a jövőbe, így a 2024-es hold misszió után (ha jól vizsgázik a rendszer) az sem lehetetlen, hogy belátható időn belül akár komolyabb, nagyobb méretű hálózaton videocseteljenek a holdlakók egymással és a földiekkel. És persze elkerülhetetlen lesz az 5G későbbi kiépítése is, hiszen ahogy a tervek szerint bővül a holdi kolónia, nem csak emberekből, de szenzorokból, okoseszközökből és egyéb „adatéhes” kütyükből is egyre több lesz, amelyek számára már nem csak a sávszélesség, de a válaszidő és a terhelhetőség is fontos szempont. Ez viszont már tényleg a távolabbi jövő zenéje – a 4G viszont pár éven belül rendelkezésre áll majd a tervek szerint, szóval az elkódorgó asztronauta nem hivatkozhat arra a házastársa felé, hogy „bocs, drágám, nem volt nálam a mobilom”…
