Júniusban, “megszületésének” 35. évfordulóján terveztünk írni a másodvirágzását élő mozgóképes formátumról, a gif történetét azonban egy szomorú esemény miatt hoztuk pár hónappal előbbre.
Időről időre előszedünk egy-egy szeletet a számítástechnika és távközlés történelméből, általában valamilyen fajsúlyosabb évfordulóra időzítve: így terveztük ezt a gif formátum ünneplésére is, amelyet hivatalosan 1987. június 15-én indítottak útjára. Viszont március 24-én reggel elhunyt a formátum atyja, Stephen Wilhite – az ő tiszteletére most elmeséljük, hogyan született meg az első internetes mozgókép-típus, aztán hogy merült majdnem teljesen feledésbe, hogy aztán ma már újra a világ egyik kedvenc kommunikációs extrája legyen mobilon, PC-n, közösségi oldalakon és instant csevegőkben egyaránt. A cikkbe beszúrtunk néhány egykori és mai, tipikus gifet nosztalgiából és a tartalmi evolúció érzékeltetésére.
A betárcsázós internet szüleménye
Stephen Wilhite az 1980-as években a CompuServe nevű vállalatnál dolgozott: ez a cég az internet-korszak kezdetének egyik nagyágyúja volt, főként internetszolgáltatóként, valamint kezdetleges tárhely- és domainszolgáltatóként működött a klasszikus amerikai “Nagy Hármas” egyikeként (a másik két versenytárs a Prodigy és az America Online, később AOL volt). Ugyan a vállalat ma már nem létezik – egy bonyolult és hosszadalmas akvizíciós folyamat során bekerült az AOL alá, majd a Yahoo! része lett, végül a Verizon általi felvásárlás után az Oath Inc. nevű leányvállalat részeként működik -, a 80-as években, egészen a 90-esek közepéig az egyik meghatározó név volt a Google, Facebook és társai előtti hőskorban. Alapvető szolgáltatásai mellett fejlesztettek a mai közösségi oldalakat megelőző fórumokat, online chat rendszert, szoftverkönyvtárakat és mai szemmel már kezdetlegesnek számító, de akkoriban hihetetlenül újszerű online játékokat is.
A gif formátum elsőként a weboldalak kinézetének felturbózására jött létre. A HTML korai változata nem volt épp a mai multimédiás, interaktív elemekben bővelkedő csoda, de erre még nem is igazán volt igény. Lényegében linkekkel ellátott, formázott szöveg megjelenítésére volt képes, amelyet képekkel lehetett valamelyest informatívabbá tenni, és hiába is álmodott volna valaki többről, a betárcsázós modemekkel, hagyományos telefonvonalakon zajló adatkapcsolat sebességével még egy átlagos, kis felbontású kép is csak csigalassúsággal töltődött le a sorok közé.
Wilhite ötlete azonban az volt, hogy mégis lehet valahogy mozgóképeket megjeleníteni a fenti limitációk mellett is. Persze a technológia alapja itt sem volt más, mint a mozi és a fizikai film esetén: megfelelő sebességgel egymás után cserélődő képek keltik a mozgó hatást. Itt viszont azt kellett kiküszöbölni, hogy ha már egy képfájl is kínosan lassan töltődik le, ne kelljen órákig várni arra, hogy az adott képkockák egymásra töltődjenek.
Ezt egyrészt azzal érték el, hogy egy korabeli gif viszonylag kicsi volt, szinte ikonok vagy apró díszítőelemek formájában használták. A fontosabb újítás viszont egy trükkös tömörítési eljárás volt, amely nagyon leegyszerűsítve úgy működött, hogy a gif első képkockájához képest a többi nem teljes képfájl volt, hanem csak azon képpontok új adatait tartalmazta, amelyek megváltoztak az előző kockához képest. Ha tehát például egy 50×50 képpontos fekete macskafej nyújtott nyelvet, akkor csak a mozgó részeket, tehát a nyíló szájat és az előbújó nyelvet kellett új adatként “rátölteni” az első képre, valamint megadni az animáció sebességét.
Ettől aztán a 90-es évek elejének weboldalai megmozdultak és életre keltek: mozgó gif-csíkok választották el az egyes tartalmi részeket, mocorgott a képernyő tetejére mutató hivatkozás nyila, vagy épp az egyes menüpontok háttere. Voltak persze, akik ezt egy idő után már túlzásba vitték, de végülis minden technológiával kapcsolatban eljutnak néhányan idáig. Ettől még a gif formátum volt az első, amely igazából “megmozgatta” a webes tartalmakat akkor, amikor erre a hardveres és távközlési háttér még alig adott lehetőséget.
Bukás és reneszánsz
Ahogy az internetes technológiák egyre kifinomultabbak lettek, az újabb típusú hálózatok nagyobb sávszélességein már nem okozott gondot akár komolyabb multimédiás tartalmak lejátszása sem. Megjelentek az első, weboldalba építhető videós formátumok – ilyen volt például a Real Video, később a Macromedia által fejlesztett Flash, amelynek újabb változatai ráadásul igazi interaktív multimédia-platformmá vált, és akár böngészőben használható játékra is lehetőséget adott. A gif tehát lassan kikopott a mindennapokból, sőt egy időben kissé cikivé is váltak azok a weboldalak, ahol még pixeles tűz-effektek, vagy döcögve mocorgó nyilak jelezték, hogy a készítők kissé lemaradtak a webes divatról.
Aztán amikor már teljesen a múlt homályába veszett volna a technológia, egy érdekes újrafelfedezés után mára ismét a reneszánszát éli. Természetesen egyáltalán nem azért használjuk, mert annyira spórolni kéne a mozgóképek méretével, hiszen a mai internet-kapcsolatoknak már akár 4K-s filmek streamelése sem okoz gondot. A gifet talán azért kezdték újra használni a netezők, amiért menők a retró márkák, újra van Tisza cipő és Márka meggy. Mert cool. Gif-készítő appok és weboldalak jelentek meg, amelyek akár képek összefűzésével, akár meglévő mozgóképek átalakításával tudnak gifeket előállítani mindenféle extra grafikai előképzettség nélkül, és elindultak olyan gif-gyűjtők, mint a Facebook által bekebelezett Giphy és társai.
A formátum jelenleg főképp frappáns, vicces reakciókra használatos – a chatprogramokban vagy a közösségi oldalakon sokszor már inkább mémekké nemesülő, pár másodperces animációkkal reagálunk bejegyzésekre vagy üzenetekre, amivel egyfajta metakommunikációt is megvalósítunk, a közlésünk mellé érzelmi pluszt téve. Ha valaki összevisszaságot beszél, csak odabiggyesztjük válaszként az “eltévedt Travoltát”, egy valaki által kitalált hű-de-okos elméletre reagálhatunk a “felrobbanó agyú tudóssal”, egy megkérdőjelezhető eredményre válaszolhatunk a pezsgővel koccintó DiCaprióval, a kommentes cicaharcokat pedig hátradőlve követhetjük, miután kiraktuk a “popcornt evő Michael Jackson” gifet.
Stephen Wilite, a formátum atyja 2001-ig dolgozott a CompuServe-nél, majd onnan vonult nyugdíjba. 2013-ban a Webby Awards keretében életműdíjat adtak át neki (az átadó nem volt más, mint a Tumblr-t elindító David Karp, akinek platformja szintén azóta is hemzseg a gifektől). A Búcsúzásként egy videóval emlékezünk erre az eseményre, ahol az egyébként sem túl sokat nyilatkozó Wilhite a díj átvétele után nem saját szavaival, hanem stílszerűen egy giffel mondott sajátos köszönetet. Ebből ugyanis kiderül a válasz arra a tyúk-vagy-tojás szintű dilemmára is, hogy hogyan kell kimondani a gif szót. Az egyik vélemény szerint g betűvel, a másik szerint dzs-vel illik mondani, szóval tessék, itt a válasz, amelyből az is kiderül, hogy a gif kiejtve bizony igenis “dzsif”:
