Mi köze a törött mobil-kijelzőnek az amerikai kombájnokhoz? Röviden: minden. Hosszan: a javítás joga minden vásárlót megillet, és a politika lassan lehetővé is teszi, hogy a kicsit sérült eszközeinket ne kelljen drágán újra cserélni.
Sokáig szenvedett attól a right to repair (rövidítve R2R, magyarul „a javítás joga”) mozgalom, hogy nem volt igazán „jó neve”. Mégis ki akar bármit megszerelni? Pláne egy mobiltelefont, ami olyan apró alkatrészekből áll, hogy nagyító nélkül nem is láthatók. Pedig a mozgalom céljai egyáltalán nem elvetendőek és nem csak azok profitálnak a kilátásban lévő törvényekből, akiknek már az óvodában is forrasztópáka volt a jelük.
A követelések megértéséhez azonban kicsit távolabbról kell indulnunk. Onnantól, amikor megjelentek a kereskedelmi forgalomban azok az eszközök, amelyek egyaránt tartalmaztak szoftveres és hardveres elemeket. Ezeket manapság jellemzően okoseszközöknek hívjuk, de a kifejezés viszonylag újsütetű. Már a kilencvenes évekből is lehet találni olyan autót, amelynek egyes funkcióit számítógép vezérelte, és szereléséhez nem csak csavarkulcsra, de laptopra is szükség van – persze ezeket sem akkor, sem most nem hívták okosautóknak. Ráadásul az autóiparnak meg kell felelnie különféle szabályozásoknak, illetve kiterjedt utángyártó ipar is létezik mellette.
A telefonunk sajnos nem autó
A fentiek egyike sem igaz ebben a formában például a szórakoztató-elektronikára. Az asztali számítógépek még viszonylag engedékenyek a szereléssel kapcsolatban, ugyanis modulárisan épülnek fel, azaz lehet új tápot vagy memóriát venni a gépbe, ha tönkremenne. A laptopoknál már sokkal elterjedtebb, hogy az alkatrészek nagy része az alaplapra van integrálva, így csak egy egységként cserélhető a gép lelke. Játékkonzolt vagy okostévét viszont már senki nem kezd otthon szerelni. Nem azért, mert ezeket ne lehetne szétszedni, de az alkatrészellátásuk esetleges.
Az R2R mozgalom azért küzd, hogy az ilyen eszközöket se kelljen kidobni, ha elromlanak, majd pedig egy újat vásárolni. Az is céljuk, hogy ha maga a felhasználó nem is akar lupét illeszteni a szeme elé és megforrasztani a törött telefont a konyhaasztalnál ülve, elvihesse a hibás eszközt egy mobilszervízbe, ahol gyári szinten javítják meg. Ez távolról sem lehetetlen, a széles körben elterjedt iPhone-okhoz olyan szervízháttér van az Apple szándékai ellenére, hogy egy-két óra alatt bármit tudnak cserélni a mobilokon. Ahhoz viszont, hogy ez működjön, a szervizeseknek kell kitapasztalniuk, hogyan lehet szétszedni a készülékeket, milyen szerszámok szükségesek a javításhoz, melyik alkatrészt honnan lehet beszerezni. A sok szervizből látható: iPhone-t elég jó üzlet javítani ahhoz, hogy a készülékjavítók erőforrást és időt fektessenek a kikísérletezésébe. Bármely ritkább készülék esetében viszont, legyen szó az Apple TV-ről vagy mondjuk egy Motorola okostelefonról, már nem feltétlenül éri meg a kísérletezés a szervizesnek.
Mit tud egy kombájn?
Jöjjön akkor egy furcsább hasonlat a mezőgazdaságból, ami már egyáltalán nem ugyanaz, mint tíz-tizenöt éve, hogy korábbi időpontokról ne is beszéljünk. A pár csavarkulccsal és olajozóval szerelhető Zetor traktorok helyét átvették precíziós munkára alkalmas, sportautók árával vetekedő céleszközök. Egy modern traktor vagy kombájn rendelkezik légkondicionálással, a gépet vezérlő érintőkijelzőkkel, GPS-szel, emellett van olyan, ami távvezérelhető, vagy megfelelő programozás után sofőr nélkül is kiküldhető a földre. Olyanok, mint egy drón, csak közelebb vannak a földhöz és élesebbek rajtuk a kések.
Ahogy az autókon a CAN-buszon közlekedik minden információ, úgy a traktoroknak is megvan a maguk belső informatikai rendszere. Ez pedig arra is figyel, hogy csak jogosult ember szereljen beléjük jogosult alkatrészt. A régi időkben ezt másolásvédelemnek hívták, és garantálta, hogy a jogtulajdodnos jószága sértetlen maradjon. Nem egyértelmű a kérdés azonban, hogy kié is a traktor. A törvények lehetővé teszik, hogy a gyártó letiltsa a bontóból beszerzett, felújított alkatrészek beszerelését, különösen akkor, ha nem is a gyár által jóváhagyott technikus végzi a beszerelést. Ez azonban erősen korlátozza a gazdák jogait, akik több millió forintot fizettek a gépért. A fentiek fényében már nem nehéz belátni, miért a gazdák a legnagyobb támogatóik a mobilszervizesek után a javítás jogának.
Lejátszott ügy
A mozgalom célkitűzéseinek nagyban segít, hogy összhangba hozható a globális zöld gondolattal. Azt az eszközt, amit meg lehet javítani, nem fogják rögtön kidobni. Emiatt pedig egyrészt nem halmozódik fel egy csomó káros hulladék, valamint nem fognak jóval több erőforrás felhasználásával újat gyártani a helyére. Mondhatjuk, hogy a környezetvédelem egyik legegyszerűbb támogatója a szerelés.
Több nagyhatalom és az EU-hoz hasonló, gazdaságilag jelentős, a katonai erejét tekintve középhatalmi súlyú államszövetség egyszerre kezdett foglalkozni a kérdéssel. Az Egyesült Államokban a Biden-kabinet nemrég állt be az ügy mögé. Az Európai Unió idén március elejével hozott olyan törvényt, amit rögzíti a javítás jogát. A törvény persze még nem tökéletes, mert egyelőre csak négy területet ír le, ahol a vásárló joggal várhatja el, hogy az elromlott eszközét nem kell majd kidobni. Ezek a mosógépek, mosogatógépek, hűtők és kijelzők. Viszont a törvény ezekkel kapcsolatban már egyértelműen előírja, hogy ezekhez a berendezésekhez 7-10 évig kell pótalkatrészt biztosítani azután, hogy a típus lekerült a boltok polcairól.
Az amerikai elnöki határozat tágabban határozza meg a problémakört: a törvénysértő szervizelési lehetőségek helyett a széles körben elérhető javítási módozatokat díjazza. Ráadásul nem hagyja ki a számításból a mobilokat és a traktorokat sem. Ez részben arra reakció, hogy már újságcikkek is születtek arról, hogy a drága gyártói szervízre várva az amerikai gazdák ukrán törőszoftvert használva barátkoztatják össze a bontott alkatrészeket a traktorukkal.
Még nem kell sietni
Még több évbe kerülhet, míg a megfelelő szabályozások megszületnek az összes eszköztípushoz. A gyártók várhatóan arra fognak hivatkozni, hogy a forráskódok, leírások, javítási útmutatók akármilyen rendszerben való elérhetővé tétele a kiberbűnözők, hackerek, zsarolók vagy autótolvajok malmára hajtja a vizet. Illetve valószínűleg arra, hogy azok a kódok, amelyekhez hozzáférést kellene adni, a cégek szellemi tulajdonát képezik, ennek kiadása pedig a versenytársaikat hozná helyzetbe.
A körkörös gazdaság eléréséhez azonban arra van szüksége az emberiségnek, hogy ezeket az érveket meg tudja cáfolni. Javíthatóság az adatok kiadása nélkül pedig sehogyan nem lesz. A mozgalom támogatói szerint, ha a szeméttermelést meg akarjuk állítani, akkor a cégeket szabályozással kell rávenni az együttműködésre. Ez ráadásul a vásárlók érdekét is szolgálja, akik spórolhatnak a javításokon. Így a politika is érdekelt már középtávon is a kérdésben.
Annak idején egy Ford T-modellt meg lehetett javítani egy ládányi, általánosan hozzáférhető szerszámmal. Ezek az idők soha nem jönnek vissza: a ládában ott kell lennie egy pár speciális csatlakozónak, laptopnak, célszoftvernek. De a vásárlók ismét hatalomhoz juthatnak a jövőben, ugyanis lehetőségük lesz arra, hogy legyen ilyen „ládájuk”, és ez a környezettől a felhasználókig mindenkinek előnyös.
