Lehet-e művész a mesterséges intelligencia? És vajon kinek a szellemi tulajdona az általa írt mű, az övé vagy a megalkotójáé? Új korba léptünk, ahol nullák és egyesek is alkothatnak valami szépet és újat, de ezzel kapcsolatban még sok kérdést meg kell válaszolni.
“Dalszerzőként jegyeznek… annak ellenére, hogy nem tudom, hogyan kell dalt írni”. Ez a kijelentés Dmitry Evgrafov-tól származik, aki valóban nem zeneszerző vagy producer, hanem programozó, de a nevéhez mégis 600 dal fűződik és akinek amúgy szerződése van a Warner Bros. zenei kiadóval. Emellett Dmitry tényleg egyik dal kapcsán sem írt le egyetlen hangjegyet sem soha, és máris pontosítunk, nem is az ő nevéhez fűződik az a bizonyos 600 dal, csak közvetetten.
Ha pontosan megnézzük, ki mit alkotott ebben a történetben, azt láthatjuk, hogy az IT-szakember és társai által fejlesztett Endel algoritmus az, ami a fent említett dalokat szerezte, és nem is Evgrafov, hanem ez a “zenei ökoszisztéma” – a fejlesztők megfogalmazása szerint – az akivel/amivel a Warner leszerződött. Sőt, Endel még a mesterséges intelligencia és robotok iránti rajongásáról híres Grimes énekesnőt is rávette egy vendégszereplésre: igen, azt a hölgyet, aki mellesleg Elon Musk X Æ A-12 névre hallgató gyermekének anyja. A fejlesztők elmondása szerint egyébként a 600 dal létrejöttét mindössze egyetlen kattintás indította el, ezen felül gyakorlatilag nincs emberi beavatkozás a különleges, meditatív felvételek születése kapcsán. Mondhatjuk tehát, hogy létezik már olyan mesterséges művész, amely tényleg „önmaga” alkot, mindenféle humán terelgetés nélkül. Szép új világ? A szépsége jó kérdés, de érdekes, annyi bizonyos.
Mit mond a jog?
Picivel korábban Taryn Southern, akit a világ (legalábbis az Egyesült Államokban mindenképp) az American Idol tehetségkutató versenyen ismerhetett meg, szintén a mesterséges intelligenciát hívta segítségül egy teljes lemez zeneszerzőjeként. Ezzel elmondása szerint egyszerre kapott egy alkotótársat és egy eszközt, hiszen bár az AI saját ötletekkel állt elő, az énekes mindig tudta irányítani, módosítani a hallottakat a saját ízlése szerint.
Pontosan ez utóbbi kitétel miatt Taryn Southern esetében, legalábbis a jelenlegi szabályozás szerint, egyszerű a válasz egy esetleges szerzői jogi kérdésre. Viszont az Endel által alkotott zenék ügyében már nehezen meghatározható, hogy ki a valódi jogtulajdonos: az angolszász és európai jogalkotás ugyanis csak embert ismer el művészeti alkotás alkotójaként, és bár ezt a gyakorlatot évtizedek óta sokan bírálják érdemben, csak az utóbbi egy-két évben történt némi elmozdulás erről az állapotról.
A jog értelmezése szerint – persze nagyon leegyszerűsítve – csak akkor tekinthető egy zenemű a szerző eredeti (ami egy nagyon fontos kitétel) és saját szellemi alkotásának, ha az illető szabadon hozhatott az alkotás során kreatív döntéseket, az alkotás folyamatában részt vett és érezhető a “személyes érintettsége”, vagyis tükrözi a szerző személyiségét, valamint az alkotási folyamat a „szerzői jog céljára a kreatív szabadságnak” is teret hagy. Igen, mi is tudjuk, hogy ezek amolyan megszokott, kissé ködös jogi megfogalmazások, épp ezért lehet és kell beszélni az Ender alkalmazáshoz hasonló mesterséges intelligencia alapú megoldásokról, már csak azért is, mert az ilyen esetek száma az utóbbi időben szaporodásnak indult. Ha ezt a jogi formulát alkalmazzuk, akkor bizony nem az AI, hanem az algoritmust megalkotó személy a szellemi atyja a bevezetőben említett több száz zenének, hiszen egy program nem tudja a saját személyiségét belevinni az alkotási folyamatba.
A kérdést ráadásul tovább árnyalja, hogy jelenleg a legtöbb ilyesmire használt AI nem képes a szó szoros értelmében vett önálló alkotásra, hiszen szinte minden projekt esetében – melyekről a későbbiekben lesz még szó – az algoritmus emberi szerzők által létrehozott zenék alapján alkot egy új művet. Fogalmazhatnánk kissé talán degradálóan úgy is, hogy az AI most még nem más, mint egy nagyon-nagyon ügyes másológép, hiszen több száz, alkalmasint több ezer alkotásból alapján gyúr egy újat. Persze a dolog nem ennyire egyszerű, hiszen a hús-vér DJ-k és producerek is évtizedek óta használnak hangmintákat, vagy dolgoznak fel régi és új zenéket, de ha szigorúan jogszabályi és nem etikai szemszögből nézzük, akkor a mesterséges intelligencia még tényleg nem képes a szó valódi értelmében vett alkotásra, így még eltart egy darabig, amíg a jogalkotás erre megfelelő választ fog adni.
Halott zeneszerzők a Mátrixban
Idén újra belekóstolt a “zeneszerzésbe” a mesterséges intelligencia, ezúttal azonban olyan zeneszerzők és sztárok stílusát imitálva készett vadonatúj dalokat, akik sajnos idejekorán hagytak itt minket. A kanadai Over the Bridge szervezet “Lost Tapes of the 27 Club” projektjében az algoritmus olyan zenészek stílusában készített dalokat, akik 27 éves korukban hunytak el. A torontói szervezet ezzel kívánja felhívni a figyelmet a szórakoztatóiparban (és természetesen másutt is) tapasztalható mentális egészségügyi problémákra, hiszen amióta csak létezik a könnyűzene, a zenészek és zeneipar résztvevői jóval az átlagos felnőtt lakosság átlagán felüli számban küzdenek mentális zavarokkal, így az ő esetükben ez a probléma hatványozottan jelen van.
A projektben többek között született egy igen valóságosnak tűnő Nirvana dal is, hiszen Kurt Cobain 27 éves korában vetett véget önnön kezével az életének, épp úgy, mint Jim Morrison, Amy Winehouse, vagy épp Jimi Hendrix, így az ő hangja is bekerült a projektbe. A Google Magenta nevű mesterséges intelligencia programját használták a világ legismertebb és legismertebb grunge zenekarának munkássának elemzésére és az instrumentális felvétel megalkotására, ami után egy neurális hálózat segítségével dalszövegeket generáltak, az éneket pedig – az eddigi gyakorlattól eltérően egy valós személy – Eric Hogan, egy atlantai Nirvana tribute zenekar frontembere vette fel.
A Drowned in The Sun címet viselő “Nirvana-stílusú” dalt hallgatva a tősgyökeres rajongóknál valószínűleg rezeg a léc néhány helyen, de alapvetően elismerésre méltó, hogy milyen alapos és jó munkát végzett az AI és a projekt résztvevői. Ez pedig azt mutatja, hogy a közeljövőben, vagy inkább már a jelenben igenis lehet szerepe a mesterséges intelligenciának a zeneiparban, immár nem csak a felhasználói szokásokat elemző és az alapján néha ijesztően pontos ajánlásokat generáló algoritmusként, de alkotóként is. Olyannyira igaz ez, hogy már jelenleg is több AI popsztár tevékenykedik, de, hogy ne menjünk nagyon messze, idén a Deutsche Telekom megbízásából egy nemzetközi csapat szintén a mesterséges intelligenciát hívta segítségül, hogy világ megismerhesse milyen lenne, ha Beethoven befejzhette volna a 10. szimfóniáját. Az igen precíz előkészületeket követően, hónapokig tartó komoly munka után után egy októberi rendezvényen végül elismert zenészek tolmácsolásában csendült fel a soha el nem készült zenemű.
Az AI tehát már megkérdőjelezhetetlenül jelen van a zeneiparban alkotóként, amit mi sem bizonyít jobban, hogy 2019-es debütálása óta – amikor elszőzör csendültek fel AI dallamok a versenyen – már hivatalosan is lehet algoritmus által komponált zenével nevezni az Eurovíziós dalfesztiválra is, de az ilyen és a kanadaihoz hasonló projektek is jól példázzák, hogy bizony a kreatív területeken is van keresnivalója a mesterséges intelligenciának, akkor is, ha a jogi környezet még nem igazán tudja mihez kezdjen az ilyen alkotásokkal.
