Bár a butatelefon-korszaknál már kevesebb variáns fordul elő a telefontöltők csatlakozóiból, de még mindig nem ideális a helyzet – és ha a gyártókon múlik, nem is lenne az, de egy EU-s szabályozás felülírhatja a dolgot.
Tessék csak visszaemlékezni, micsoda összevisszaság uralkodott a mobiltöltők piacán mondjuk húsz évvel ezelőtt. Ekkor ugyanis a töltőkábel valóban csak a megfáradt akku felfrissítésére szolgált, tehát nem ezen intéztük a mobilok adatainak fel-le másolgatását. Ezért aztán a gyártók midenféle egységesítés nélkül építettek be töltő-aljzatokat a készülékek aljába, hogy aztán azokat kizárólag a saját töltőkkel lehessen biztonságosan használni. Naná, hogy ezt felülírták az utángyártott póttöltők, amelyekhez gyakran cserélhető fejeket is mellékeltek, hogy minél többféle modellhez passzoljanak.
Az okostelefonoknál azonban más a helyzet. Egyrészt az okosságuk folytán már sokféle adatot kezelnek és megannyi funkciót látnak el egyszerre, amelyek jó részéhez szükséges, vagy legalábbis opcionálisan lehetséges az, hogy kábellel PC-hez vagy más eszközökhöz csatlakoztassuk őket. Így menthetjük le például a mobilon lőtt képeket és videókat a leggyorsabb módon, mert ugyan már létezik sokféle vezetéknélküli kapcsolódási lehetőség is, a környezetemben végzett (és ezért egyáltalán nem reprezentatív) kutatás azt mutatja, hogy a legtöbben még mindig hamarabb dugják rá a mobiljukat egy PC-ből kilógó adatkábelhez, minthogy valamilyen wireless párosítással bajlódnának.
A töltőkábel “adatáteresztő” képessége emellett amiatt is fontos, mert manapság már teljesen más jellegű akkumulátorokat és teljesen máshogy töltünk, mint két-három évtizede. Az okostelefonok használatuk jellegéből következően már naponta, vagy legfeljebb kétnaponta töltésre éheznek, és arra a legtöbbeknek szintén nincs ideje, hogy az akku megkímélése érdekében lassan töltsék fel az elfáradt áramforrást. Sokféle gyorstöltő megoldás létezik, amelynek során a töltő is egyfajta okoskütyüként működik, tehát információt kap az akku állapotáról, a töltés folyamatáról, így a töltő maga is dinamikusan szabályozza, mikor mennyire erőlteti a készülékbe a delejt.
Arra tehát több okból is szükség van, hogy a töltőcsatlakozók egyben adatcsatlakozóként is funkcionáljanak, az viszont már más kérdés, melyik legyen ez a sokféle szabvány közül.
Mindenki király akar lenni
Az elmúlt években kezdett igazán gyakorlattá válni az, hogy az új telefonok dobozaiból már kihagyják a korábban szériatartozékként érkező töltőt. Ezt a gyártók hivatalos kommunikációja szerint leginkább a környezetvédelem és a fenntarthatóság eszméje vezérli, ugyanis a felhasználóknak már a korábbi mobilhoz is volt töltőjük, ezért felesleges egy újat is legyártani, végeredményben pedig csak nő a világ elektronikus hulladékának mennyisége. De persze azért lássuk be, hogy spórolásról is szó van: az amúgy is dráguló mobilok trendje közepette az is számít az árversenyben, ha a kihagyott töltő miatt lehet pár ezer forinttal olcsóbb árcímkéket varázsolni a telefonok dobozára.
Bármi is az új divat oka, ez újra előhozott egy olyan kérdést, amelyet több iparági és gazdasági szervezet már évekkel ezelőtt is felvetett. Az Európai Unióban például már közel tíz éve foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy egységesíteni kellene a mobiltöltőkhöz járó kábelek csatlakozóit, így ugyanis a felhasználók még akkor is használhatnák a régit, ha esetleg más gyártó készülékére váltanak, vagy épp a gyártónál maradva, de egy újabb, más szabványt használó telefont vásárolnak.
A kezdeményezés jó ideig nem kapott komolyabb hátszelet, de Thierry Breton, az Unió belső piacáért felelős uniós biztos nemrég bejelentette: az Európai Bizottság jogszabályi javaslata szerint a tagállamokban hamarosan valóban csak egyfajta mobiltöltő kábelt lehetne forgalmazni.
Az egységesítés rendben is volna, de melyik csatlakozó lesz az egyedüli szabvány? Ennek eldöntésére többek között egy 2019-es bizottsági felmérést használtak, mely szerint az EU-ban használt mobilok közel felén az USB-B szabványra épülő micro USB csatlakozó várta a töltőt, az USB-C elterjedtsége 29 százalékon, míg az Apple-féle Lightning 21 százalékon állt. Salamon Károly, a Telekom készülékspecialistája szerint Magyarországon ma is hasonló arányt lehet tapasztalni az új készülékek eladási statisztikáiban, bár Európa nyugatabbi felén az iPhone-ok jelentősen nagyobb arányt képviselnek a mixben.
Mivel a legutóbbi felmérés óta az USB-C egyre gyakoribb a gyártók új készülékein, a legújabb javaslatban au EU szakmai bizottsága már az USB-C felé hajlik, ezt a döntést viszont az Apple máris konkrét nyilatkozatokkal támadja, amelyben arra hivatkozik, hogy ezzel egy általuk kifejlesztett szabvány használatától tiltanák el őket.
Az almás gyártó szerint a Lightning szabvány konkrét technológiai előnyökkel is rendelkezik, például ilyen csatlakozókkal laposabb, szennyeződéseknek és nedvességnek jobban ellenálló mobilokat lehet tervezni. Salamon Károly szerint ez valamelyest tényleg védhető érv, más kérdés azonban, hogy az Apple eleve későn szállt be az IP6x szabvánnyal ellátott készülékek kiadásába, és nem is igazán szerepel a cég legnagyobb marketingszövegei között, hogy az iPhone-ok mennyire ellenállnak az elemeknek.
Ez persze csak az érem egyik oldala: az Apple ugyanis jelenleg olyan politikát folytat a külső alkatrészgyártókkal kapcsolatban, mely szerint ugyan gyárthatnak mások is iPhone- vagy iPad-töltőkábelt, de csakis az Apple közvetlen engedélyével. Ez egyrészt egyértelmű gazdasági okokra vezethető vissza, de az is tény, hogy a gyártó sokkal biztonságosabban érvényesíthet garanciális szabályokat akkor, ha valóban csak általa bevizsgált és engedélyezett toldalékok kerülnek közel a mobilokhoz. Ezzel utalnak például a néha silány minőségű, ellenőrizetlen forrásból származó töltők és kábelek által okozott, a médiában gyakran felemlegetett balesetekre és károkra.
Mindenesetre itt is adódik egy apró rés a pajzson: a Telekom szakembere szerint egyáltalán nem egyértelmű, hogy az Apple valóban teljesen fejet hajt majd a döntés előtt, sőt, szinte elképzelhetetlen, hogy csak emiatt mindegyik érintett készüléktípusából kétfélét kezdjen el gyártani. Ehelyett inkább igyekszik majd úgy értelmezni a szabályt, miszerint minden készüléknek USB-C alapú töltési lehetőséget is kell adni, ezt pedig majd megoldja egyetlen kis átalakítóval, amelyet a mobil dobozába helyez.
Későn érkező regula?
Az Európai Bizottság jelenlegi javaslatát, melyben az USB-C szabványt tenné kötelezővé az Unióban forgalmazott minden új mobiltelefon, tablet, fejhallgató, hordozható játékkonzol, fényképezőgép és hangszóró esetében, még el kell fogadnia az Európa Parlamentnek és az Európa Tanácsnak is, majd pedig várhatóan egy évet kap minden tagország arra, hogy a nemzeti jogrendszerükbe is bevezessék az új szabályokat. Ez viszont tartalmaz egy kétéves türelmi időszakot is, ezért legkorábban 2024-től állhat elő az a helyzet, hogy valóban minden fent említett készüléktípusból csak USB-C töltőcsatlakozós változatot lehet majd értékesíteni.
Viszont érdemes megnézni, milyen rohamtempóban fejlődik mostanában a vezetéknélküli töltés és a kábelmentes kommunikáció: simán előfordulhat, hogy 2024-re már a tervezetet még most is megtorpedózó Apple is legyint az egészre, hiszen a fizikai töltőcsatlakozó már csak egy másodlagos kérdéssé válik a dróttalan világ tárhódítása közepette. Ennek némelyest ellentmond, hogy mostanában szintén előtört a villámgyors töltési megoldások kifejlesztése, a Xiaomi, a Huawei, az Oppo és mások egyre-másra mutatnak be az eddigi töltési idő töredéke alatt működő technológiákat, ezek viszont egyelőre vezetéket igényelnek.
A “felső” szándék tehát már megvan, a szabályozási folyamatok elindultak, de jelenleg azt lehet biztonsággal kijelenteni, hogy 2024-től már biztosan bármelyik új telefont tölthetjük USB-C csatlakozós kiegészítővel… valamilyen formában.
