Eddig is sok kutatás támasztotta alá, hogy nem kell félni semmiféle “gyilkos mobilsugárzástól”, de most már hosszú távú bizonyíték is van róla.
Sokan, sokféle babonában hiszünk és különböző félelmeket táplálunk tevékenységek, vagy akár technológiák iránt. Nem is kell ehhez túlzottan a digitális korra gondolni: ha túl sokat nézünk a tűzbe, be fogunk pisilni ugyebár… De persze minél modernebb valami, annál könnyebb valamilyen gyanakvó összeesküvés-elméletet kapcsolni hozzá, annak idején a tévéről mondták azt, hogy titokban letapogatja a gondolatainkat és tudat alatt távirányít minket, és persze a Holdon sem járt ember, csak ügyes tévéstúdiós felvétel az egész. Ja, és a Covid-vakcinában Bill Gates által kézivezérelt lokációs chip rejtőzik, „mint az közismert”, ugye, Safranek?
Az adott technológiákat fejlesztők feladata ilyenkor az, hogy tudományos és egyértelmű módszerekkel, vizsgálati úton egyértelműen bebizonyítsák, hogy az elméleteknek nincs valóságalapjuk. Ezt bizonyos esetekben lehet könnyen és viszonylag gyorsan is megtenni, de akadnak olyan területek, amikor a kétkedők azt mondják: persze, most még nem is látszik semmi, de majd húsz év múlva! Nos, a mobilozás és az agydaganatok kialakulása pont ilyen, de most már van egy hosszú távon is igazolható cáfolat.
Kisüti vagy nem süti ki?
Gyorsan nézzük is meg, honnan ered ez az egész mobil és agydaganat-mizéria! Az 1980-as évek óta elterjedő mobiltelefonok alapvetően ugyanolyan rádiófrekvenciás elektromágneses mezőt (RF-EMF) gerjesztenek, mint jóval régebb óta használatos eszközök, például a rádió és a tévé. Persze a frekvenciatartomány ezekhez képest valamelyest más, de ettől még mindig azon a halmazon belül helyezkedik el, amely alapvetően nem képes sejtszintű változásokat előidézni.
Na jó, mondták a kétkedők, de a rádiót és a tévét nem tartjuk a fülünkhöz folyamatosan (kivéve annak idején a hordozható SOKOL-okat, de ez inkább kelet-európai specialitás), míg a mobiltelefonokat alapvetően pont arra tervezték, hogy a fülünkhöz tartsuk, és a beszélgetés közben végig szorosan a fejünk mellett helyezkedik el. Első körben azt lehetett megmérni, hogy a mobilok közvetlen környezetében tapasztalható RF-EMF mező közvetlenül milyen változásokat indukál az élő szövetekben. Ezzel kapcsolatban egymástól független tudományos intézetek állapították meg, hogy ezek a hullámok néhány centiméteres terjedés után teljesen elnyelődnek a szövetekben, elsősorban az agy temporális és perietális lebenyében, és azokban nem okoznak semmilyen azonnali változást. Vannak, akik szerint a hatótávon belül az élő szövetben melegedést okoz ez a mező, de ha igen, még ennek mértéke is mérhetetlenül alacsony.
Oké, ezt még esetleg értjük – folytatták az aggódók, de mi van, ha a mobilok sugárzása nem azonnal fejti ki a hatását, hanem szép lassan, azáltal, hogy naponta perceket vagy akár órákat beszélünk rajtuk? Erre a legtöbb egészségügyi szervezet annak idején olyan megfogalmazásokkal reagált, hogy vagy valószínűtlen az ilyen hatás, vagy csupán évtizedes szintű, folyamatosan követett és dokumentált, sok résztvevőből álló vizsgálat-sorozat után, a statisztikai adatok összevetésével lehet erre válaszolni.
2011-ben a WHO részeként működő, rákkutatással foglalkozó nemzetközi ügynökég, az International Agency for Research on Cancer (IARC) épp a hosszú távú adatok hiánya miatt a mobilozást nagyon óvatosan “lehetséges karcinogénnek” nevezte, tehát annyit állított, hogy akár lehet is valamilyen rákkeltő hatása, de ez nem bizonyított. Ebben leginkább a 2010-ben megjelent nagy INTERPHONE nemzetközi eset-kontrollos vizsgálatra és a Hardell Lennart-féle svéd vizsgálatra (Int J Epidemiol. 2010 Jun; 39:675-94) alapoztak és többször jelezték, hogy csupán a lehetőséget jelzik.
Hosszú távú bizonyíték
Eközben azonban a szervezet nem pihent: már 1996-ban elindított egy kifejezetten hosszú távú vizsgálat-sorozatot, amelyben 800 ezer felnőtt nő vett részt. Ennek során 2001-ben és 2011-ben is válaszoltak egy részletes kérdéssorra, amelyben mobilhasználati szokásaikat kellett megadni, emellett pedig azt követték, hogy közülük hánynál alakult ki agydaganat vagy ehhez hasonló betegség. Az adatokat aztán tíz évvel később is elemezték, és a hivatalos értékelés szerint a 800 ezres mintából 3300 esetben alakult ki agydaganat – ami viszont semmilyen szinten nem függ össze azzal, milyen gyakran és mióta használtak az érintettek mobilt.
Az IARC eredményeit részletezve a német neurológiai társaság már egyértelműen állítja, hogy a mobiltelefonok által kibocsátott sugárzás nem elegendő ahhoz, hogy a sejtmagokban bármilyen szinten károsítsa az örökítőanyagot és rákot okozzon. Ráadásul még azt a kérdéskört is gyorsan rövidre zárták, hogy mi a helyzet a változó mobilhasználati szokásokkal, hiszen akár 1996-hoz, akár 2011-hez képest többet foglalkozunk a telefonjainkkal. Egyrészt az újabb modellek által kibocsátott sugárzás mértéke már jóval alacsonyabb a korábbi generációknál, így hiába is használjuk őket többet, összességében nem terhelik jobban a szöveteket. Másrészt pedig a mobilokat nem annyira telefonálásra, hanem az azóta megjelent okosfunkciókra, internetezésre, csevegésre, játékra és egyebekre használjuk inkább, és ugyan ilyenkor érezhetünk némi melegedést a tenyerünkben, de ennek semmi közel sugárzásokhoz és elektromágneses mezőkhöz, egész egyszerűen a nagyobb hardveres terhelés miatt a készülékek akkumulátorának növekedhet a hőmérséklete (ezt pedig a számítógépekben használt hőelvezetési módszerekhez hasonlókkal egyre hatékonyabban tudják csillapítani a gyártók).
Szóval akkor lehet megnyugodni, legalábbis ezen a téren: sem a mobil, sem pedig a telefonáláshoz használt rádióhullámok egyik fajtája nem növeszt semmit az agyunkban, ezt is el lehet tenni az összes megcáfolt babona mellé. Ha pedig fekete macska sétál át előttünk, rémüldözés helyett inkább simogassuk meg és adjunk neki jutalomfalatot.
