Bár első látásra úgy tűnhet, azóta nincs túl nagy változás kijelző-fronton, hogy kihaltak a böhöm nagy CRT monitorok és bejöttek a lapos panelek, de ez egyáltalán nem igaz. Segítünk eligazodni az újdonságok között.
A számítógépek kijelzői, valamint a televíziók képernyői “formára” 10-20 éve változtak utoljára jelentősen, amikor a katódsugárcsöves (CRT) technológia helyett megjelent az LCD, magával hozva a lapos kialakítást. Az átlagfelhasználók nagyjából ennyit is vettek észre az átalakulásból, eddig nagy volt minden, most meg vékony. Pedig a lapos kijelzők terén is folyamatos a fejlődés, nem csak a panelek képpontjainak számában, de olyan fogalmak terén is, mint a válaszidő, a késleltetés, a dinamika és a színtartomány. Ugyanígy fejlődnek a mobilok kijelzői is, amelyek a butatelefonok monokróm LCD paneljeiből mára a tévés technológia töpörített másai lettek, és ugyanúgy nézünk rajtuk filmeket, vagy épp játszunk, mint nagyobb társaikon.
Lapos, széles, részletes: az LCD térhódítása
2004 volt az az év, amikor az IDC piackutató szerint először körözték le az LCD monitorok a korábbi, katódsugárcsöves technológiára épülő “dobozok” eladásait. Ugyan az LCD kijelzők már korábban megjelentek, de mint minden újdonság, ezek is viszonylag drágán indultak, tehát szükséges volt a sorozatgyártás egyre általánosabbá és olcsóbbá válása és a felhasználói érdeklődés növekedése is ahhoz, hogy átvegyék az uralmat.
Az első “lapos” technológia az LCD volt: a rövidítés a Liquid Crystal Display, azaz folyadékkristályos kijelző szavakból adódik (vicces adalék, hogy a folyadékkristályok felfedezése már 132 éves, az osztrák botanikus és kémikus Friedrich Reinitzer sárgarépából kivont koleszterinben fedezte fel őket 1888-ban). Még ma is vannak erre épülő kijelzők, illetve a technológia újabb variánsait használók, mint a TFT vagy az IPS.
Időközben azonban megjelentek a LED alapú megjelenítők is, amelyek annyiban különböznek az LCD-től, hogy az egyes képpontok már önmagukban fényt kibocsátó kis diódák, így nincs szükség arra, hogy külön hátsó megvilágítást alkalmazzunk. Ez egyrészt visszább fogja a kijelző áramfelvételét, hiszen például egy sötétebb ábra, vagy sötét háttér előtt csak a kijelző egy részén megjelenő tartalom esetén csak az aktív képpontokat kell megvilágítani. Ugyanez a látványban is sokat segít, hiszen itt a feketék valóban feketék, mivel a kikapcsolt ledek nem adnak semmilyen fényt, míg egy LCD alapú monitornál a fekete színek mögül is átsejlik a háttérfény, ezáltal inkább sötétszürkének látjuk őket.
A LED-technológia később az OLED (organikus LED) irányába fejlődött, amely valójában szerves fénykibocsátó diódát jelent, ezek közül is megkülönböztetünk passzív mátrixú (PMOLED) és aktív mátrixú (AMOLED) képpontvezérlést. Egyes eszközökben már QLED technológia dolgozik, ebben apró, 2-8 nanométeres speciális kristályok működnek, amelyek a LED-sor előtt elhelyezkedve még részletesebb fénytörésre képesek.
Melyiket válasszam?
Ha valaki mostanában szeretne új monitort, tévét vagy mobiltelefont venni és a panel technológiája alapján választana, az alábbi szempontok alapján dönthet.
Az LCD előnyei:
- Olcsóbb technológia, ezért esélyesen maga az eszköz is olcsóbb, mint egy OLED-et használó.
- Magasabb várható élettartam: az OLED panelek egyelőre némileg gyorsabban “fakulnak”, bár persze ez nem 1-2 évet jelent már.
- Általában nagyobb fényerő, élénkebb fehérek és világos színek, mivel itt a világítást nem a képpontok, hanem a mögöttük elhelyezkedő felület adja.
- Az IPS technológiával készült LCD panelek nagyobb betekintési szöget és 24 bites RGB színmélységet kínálnak.
Az OLED előnyei:
- Itt azért kifejezetten az OLED-ről beszélünk, mert lényegében a LED technológia már teljesen átállt az organikus LED-ekre.
- Energiatakarékosabb működés: az LCD-hez képest akár 40-80 százalékkal kevesebb áramfelvétel, ráadásul a fekete képpontok teljesen kikapcsolt állapotban vannak.
- Kontrasztosabb színhatás a markánsabb fekete színeknek köszönhetően.
- Jobb válaszidő: az LCD panelek általában 2-8 milliszekundum alatt váltanak állapotot, a LED-ek 0,01 ms környékén teszik meg ugyanezt, tehát a játékok, filmek alatt kevésbé “szellemképes” és mosott a látvány.
- Könnyű és akár hajlékony hordozófelület: az OLED kijelzőket kifejezetten hajlékony fóliára is fel lehet vinni, így hajlított tévék és monitorok, valamint legújabban hajtogatható panelek is készíthetők a használatával.
Hány K-t bír a szemünk?
Természetesen nem csak a gyártási technológia fontos egy kijelző esetén, hanem az is, milyen egyéb tulajdonságokkal rendelkezik a panel. Az egyik fontos jellemző a felbontás. Manapság a monitorok, tévék, valamint a mobilos kijelzők többsége full HD, vagy más néven 1080p felbontásra képes, ez 1920 x 1080 képpontos felbontást jelent, ennyi különálló pixelre bontható a kép. Előfordulhat full HD+ jelzésű készülék is, ez általában azt jelenti, hogy valamelyik irányban kicsit több képpontot találunk, például egy telefon esetében találkozhatunk 2000 képpont feletti, de a másik irányban ugyanígy 1080 pixeles kijelzőkkel, ez leginkább azért jött divatba, mert így a mobilos rendszer kezelőgombjai és információs sávjai között is megmarad a full HD terület, ami filmnézéshez, játékhoz ideális.
De akkor mik a K betűk? Alapvetően már a full HD felbontást is nevezhetjük 2K-nak, hiszen az eredeti HD felbontás (1280 x 720) kétszerese. Ennek megfelelően a 4K a 4096 x 3072 képpontos, a 8K pedig a 8192 x 4320 pixeles felbontást jelenti. Némelyest megkavarja a képet egy másik kategorizálás, itt a 4K Ultra-HD, röviden 4K UHD a 3840 x 2160, míg a 8K UHD 7680 x 4320 képpontot jelent.
Lényeg a lényeg: minél nagyobb a “K” értéke, annyival több képpont van a kijelzőn, tehát ennyivel részletesebb képet látunk. Jó kérdés egyrészt, meddig van értelme feltornászni ezt az értéket: jelenleg a szakértők azt állítják, a 8K-s felső határnak van leginkább értelme, mivel az emberi szem az ennél nagyobb képfelbontást egy átlagos méretű televízión már nem tudja megkülönböztetni (hát még egy jóval kisebb monitoron vagy főleg mobiltelefonon).
Másrészt fontos, hogy egyelőre viszonylag kevés a 8K felbontásban elérhető tartalom. A streamingszolgáltatók a Netflixtől az Apple-ig jelenleg legfeljebb 4K-s filmeket és sorozatokat támogatnak, ahogy a YouTube-on is egyelőre ez a felső határ. A 8K-s eszközök egyelőre ritkák, tévékben a legnagyobb gyártók adtak ki ilyen kategóriájú modelleket, monitorban is nagyon keveset találunk, mobiltelefonban pedig még nincs is ilyen. Viszont vannak olyan készülékek, amelyek, ha megjeleníteni nem is, de rögzíteni már tudnak ilyen felbontású videót, ilyen például a Samsung Galaxy S20.
Több képpont, több energia, több adat
Mivel a full HD-nál nagyobb felbontású kijelzők egyre több mobiltelefonon és tableten jelennek meg, érdemes figyelni arra, hogy bizonyos területeken hátrányt is jelenthet ez a képesség. Egyrészt az eszközök akkumulátorát jobban fogyasztja a nagyobb felbontás, hiszen így az eszközök hardverének több képpontot kell különállóan kezelnie. Épp ezért az ilyen telefonok és tabletek legtöbbjén a beállítások között elérhető, hogy visszaváltsunk full HD-re, amely növeli az akku-üzemidőt, és az átlagos appok megjelenítésében nem látszik nagy különbség. Ilyenkor legfeljebb alkalmanként kapcsoljunk feljebb, amikor egy azt kihasználó játék futtatása vagy film megtekintése erejéig használjuk a sűrűbb képpontokat.
Ugyanígy jó tudni, hogy ha streamingszolgáltatón keresztül nézünk 4K filmeket vagy sorozatokat, a nagyobb pixelszám értelemszerűen nagyobb adatcsomagokat is jelent, amelyet az internetről pumpálunk a gépünkbe vagy telefonunkba. Vezetékes internetelérés esetén ilyenkor érdemes minél gyorsabbat használni, hogy ne legyen késleltetés vagy minőségromlás – ehhez ajánlott például a folyamatosan terjedő gigabites hálózat. Mobilnetes kapcsolatnál pedig nagyon érdemes odafigyelni arra, hogy ha adatkorlátos csomagunk van, a 4K streaming jóval gyorsabban leradírozza az elérhető adatkeretet.
HDR, Hz és barátai
A technológián és a felbontáson kívül még további extrákra is érdemes odafigyelni a kijelzőkkel kapcsolatban. Ilyen például a HDR és ennek különféle mutációi. A rövidítés a High Dynamic Range, azaz magas dinamika-tartomány szavakból áll össze, és a technológia segítségével a kijelző több színerőt, nagyobb fényerősséget, valamint a fekete és a csúcsfehér között több finom átmenetet jelenít meg. A HDR10 szabványú panelek 10 bites színeket jelenítenek meg, ahol a bitmélység a színátmenetek folyamatosságának mértékét határozza meg. A hagyományos 8 bites TV csak 220 árnyalatra képes. A 10 bites HDR már 1024 árnyalatra.
Fontos még a képfrissítés mértéke. Egy átlagos monitor vagy mobilkijelző 60Hz-es frissítésre képes, ami azt jelenti, hogy a képpontok egy másodperc alatt 60-szor képesek megváltoztatni az állapotukat, magyarul másodpercenként 60-szor vált a kép. Az újabb monitorok és mobilok ennek már többszörösére is képesek, 90, 120, de akár még több Hz is állhat a dokumentációban. Ez alapvetően azt jelenti, hogy a megjelenő mozgások és animációk simábbak, és például a telefonok paneljén végighúzott ujjunkra is hamarabb reagál a látható tartalom. Itt szintén arra érdemes figyelni, hogy minél magasabb a képfrissítési érték, annál több energiát fogyaszt a kijelző – a legtöbb mobil beállításai között szintén szerepel olyan opció, amellyel ezt lejjebb lehet venni, amikor nincs szükségünk a legnagyobb értékre.
Szintén érdemes kiemelni azokat az eszközöket, amelyek magas színtartomány-lefedettségeket jelölnek. Profi monitoroknál láthatjuk például, hogy az RGB vagy sRGB tartomány akár 100 százalékát kezelik – ez a gyakorlatra lefordítva azt jelenti, hogy a lehető legjobban képesek megjeleníteni a valóságban is látható színeket és árnyalatokat.
A fentiek mellett gyártónként változóan különféle egyéb technológiákat alkalmaznak arra, hogy az eszközök kijelzőjét egyre szebbé és vonzóbbá tegyék. Ezek nagy része már szoftveres ügyeskedés, mint például az upscaling vagy felskálázás, amikor egy nagyobb felbontású kijelzőn egy régebbi, kisebb felbontású tartalmat úgy jelenítenek meg, hogy a nagyítás közben a rendszer igyekszik “kitölteni” a különbségből adódó réseket, finomítani a kontúrokat.
Hova tovább?
Ahogy már említettük, nem feltétlenül a kijelzők felbontásának növelése a következő lépés, vagy talán nem is kerül erre sor egyáltalán (bár tény, hogy jól hangzó marketingszöveg egy 16K-s panel, de IMAX-nagyságú megjelenítők alatt már tényleg nem lenne sok értelme). Az viszont látszik, hogy a hajlékony panelek megjelenése még teljesen új terület, amelynek lehetőségeit egy-két mobilon kívül fel sem térképezték teljesen. Ugyancsak tovább lehet fejleszteni a képfrissítés és a színtartomány területeit is, de ha még messzebbre nézünk, talán egyszer eltűnnek a ma ismert kijelzők, a helyüket pedig olyan hologramok veszik át, mint amilyenről azóta álmodozunk, mióta az első Star Wars filmben megláttuk Leia hercegnőt segítséget kérni. De ez egyelőre tényleg a távoli jövő, addig maradnak az LCD-k, OLED-ek és társaik, egyre nagyobb, szebb és fürgébb változatokban.
