Bombameglepetésekkel készül az Apple nyárra?

0

A rajongók kitartóan várják, mit mutat be évről évre az Apple, míg a fanyalgók szerint a Steve Jobs-féle aranykor rég elmúlt és már nincsenek olyan világraszóló újdonságok a cég bemutatóin, mint amilyen az első iPhone vagy egy korai Mac volt. Idén kiderülhet, melyik tábornak van igaza.

Az Apple több nagy bejelentést is elszór egy-egy évben, ezek közül a legtöbben talán az ősz legelején esedékes iPhone bemutatót várják, de sokak számára érdekesek szoktak lenni az év első felében megvillantott új MacBookok és iPadek is. A nyáron megrendezett WWDC azonban általában inkább a szakértőket és a geekeket vonzotta – ahogy az esemény neve is a WorldWide Developer Conference rövidítése, hagyományosan az iOS és macOS rendszerekre fejlesztőknek, az Apple ökoszisztémába belemászóknak szól. Vagy legalábbis szólt, ugyanis a legújabb hírek szerint most olyan bejelentések is érkeznek a WWDC23 néven emlegetett idei eseményen, amik akár a fent említett kétkedőket is meggyőzhetik arról, hogy az Apple újra régi fényében tündököl.

Ami már biztos, az a dátum: idén június 5-e és 9-e között lesz a fejlesztői konferencia, amely alapvetően online formában lesz követhető, de lesz néhány olyan eseménye is, amelyet a vállalat főhadiszállásán, a Cupertinó-i Apple Parkban, személyes megjelenéssel egybekötve rendeznek meg.

Azt már az elmúlt években is meg lehetett figyelni, hogy az Apple igyekszik konkrét újdonságokat leleplezni a WWDC első előadásai közben – tavaly például a vállalat saját tervezésű rendszerchipjének második generációját, az M2-t, valamint új MacBook Pro és MacBook Air modelleket is itt mutattak meg először. De a sajtóhírek szerint idén még nagyobb durranások érkezhetnek.

Szemrevaló drágaság

Talán a legnagyobb várakozás az egyelőre Reality Pro nevű AR/VR headset megjelenését előzi meg. Az Apple már hosszú évek óta dolgozik egy olyan virtuálisvalóság-szemüvegen, amely kiküszöböli a jelenleg kapható versenytárs modellek legnagyobb hibáit. Ugyan hivatalos információkat természetesen nem lengettek be, de a kiszivárgott adatok alapján most áll készen a bemutatásra az eszköz, amely például már kifejezetten könnyed és kényelmes viselet lesz a mostani VR-headsetek bumfordi kialakítása helyett. Igaz, ehhez állítólag az kell, hogy egy vezetékes akkumulátor csatlakozzon a headsethez, amit a zsebünkben hordhatunk – ezt a túlmelegedés ellen ventilátoros hűtés védheti. A Bloomberg elemzője, a technológiai jóslatok terén kifejezetten pontosnak számító Mark Gurman szerint a hét éve, 1000 fős tervezőgárda által pátyolgatott Reality Pro szemüveg AR/VR hibrid megoldás lesz, tehát egyszerre láthatjuk rajta a valódi környezetünk és a virtuális világ elemeit.

Ilyesmit persze tud már más eszköz is, de az Apple a mindenhol mostohagyerekként kezelt vezérlést is megreformálja. Gurman szerint a headseten lesz egy csomó külső kamera, amelyek a felhasználók kezeit és annak mozgását figyelik, míg a készülékház belső oldalán olyan szenzorok dolgoznak majd, amik a szemmozgást követik. Ezáltal egyrészt már csak annyi kell egy virtuális elem kiválasztásához, hogy hosszan ránézünk a belső kijelzőkön, esetleg kettőt rápislogunk, de Gurman szerint az is elképzelhető, hogy olyan megoldás lesz a végső, ahol ránézünk egy pontra, és azt úgy aktiváljuk, hogy közben egy speciális kézmozdulatot teszünk, például összecsippentjük a mutató- és hüvelykujjunkat. Ez hihetetlenül megkönnyíti a virtuális világ kezelését, hiszen ehhez eddig minden más gyártó valamilyen kézi kontrollert alkalmazott.

Emellett a szakértő szerint lesz valamilyen nagyon egyszerű megoldás arra is, hogy a Reality Pro ne csak VR vagy csak AR módban működjön (tehát ne csak a virtuális valóságot lássuk, mint például egy Oculus headsetben, vagy a kiterjesztettet, mint a HoloLens esetében). Ezt állítólag egy olyan kezelőszervvel oldják majd meg, ami az okosórák koronájához hasonló, tehát egy állítható “tekerentyű” szabályozza majd, mennyire látsszon át a valódi világ a virtuálishoz képest.

Fontos: a képen nem a tényleges Reality Pro headset látható, csupán a kiszivárgott információk alapján készített “képjóslata”

A Reality Pro a kifejezetten rá írt alkalmazások mellett a kiszivárgó infók szerint használható lesz a Mac gépek külső kijelzőjeként, de akár FaceTime videóhívások alatt is alkalmazhatjuk, amikor a beszélgetőpartner egy egész alakos, renderelt avatárt láthat majd rólunk. Nagy hangsúlyt kap majd a videózás, amelyet az Apple saját tévészolgáltatására érkező speciális tartalmak mellett nagy filmstúdiókkal kötött szerződések is segítenek, és persze lesz játékok futtatására használható, szintén saját fejlesztésű szoftveres VR-motor is.

Egyetlen apró bibi van a képletben, az pedig az ár. Gurman szerint az induló árszint elérheti a 3000 dollárt is, ami “szárazon” átszámolva is megugorja az egymillió forintot, de a vám, az áfa és egyéb pluszköltségek mellett ennél is jóval több lehet, mire Magyarországra ér.

iOS 17, az iPhone-ok megmentője?

Amióta az első iPhone megérkezett, mindig egy mostanra megszokott ütem szerint jelennek meg az újabb verziói. Eszerint mindig a páros számú kiadásokban vannak a nagy és látványos újítások, az ezeket követő páratlanokban pedig kissé kevesebb a nagy durranás, inkább a stabilitásra, biztonságra helyezik a hangsúlyt. A legutóbbi iOS 16-ban jött is pár komolyabb ráncfelvarrás, például a rég esedékes, személyre szabható záróképernyővel, de már ez is elmaradt többek várakozásaitól. Másrészt pedig fel lehetett készülni, hogy az idei kiadás nagyjából ugyanazt tudja majd, mint az előző, csak épp gyorsabban, beépítve pár újabb védelmi funkciót. Mark Gurman azonban itt is bedobta a jóslatbombát: információi szerint a WWDS23-on bemutatott iOS 17 egy sor olyan újdonságot hoz, ami a páros verziók hőskorára emlékeztet.

Részleteket ugyan nem közölt Gurman előzetese sem, de szerinte olyan, az egész rendszert átszövő funkciók megújulása érkezhet, ami nem csak egy-egy apróságra húzott új ikonban merül ki. Az elemző szerint komoly szükség is van erre, mert már nem igazán tartható az “iOS jobb mint az Android” elitista hozzáállása, egy sor olyan funkció létezik, amelyet a konkurens androidos gyártók készülékei már tudnak, de az iPhone-okon még nem elérhető.

Természetesen egyik előrejelzés sem véshető kőbe, de Gurman renoméja kifejezetten jó a korábbi jóslatok beválási esélye alapján. Egy komolyabban felújított iOS is nagyot durranhat a piacon, újra az iPhone-ok felé billentve a népszerűségi mutatót, de az igazán nagy dolog az lehetne, ha az Apple korábbi szokása szerint egy eddig is meglévő termékkört hirtelen divattá változtatna a Reality Pro headsettel – ahogy ezt annak idején tette az iPoddal a médialejátszók piacán, vagy az iPhone-nal az addig csupán szakértők bonyolult játékszerének tartott okostelefonok körében.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét