Galaxy S22: mutatjuk, mit tudnak a legújabb Samsung csúcsmobilok

0

Ahogy minden év elején, most is menetrendszerűen jelentették be a Samsung prémium készülékeit. Bár sok mindent előre lehetett sejteni, azért meglepetés is akadt: összefoglaljuk, mik érkeznek a koreai vállalat műhelyéből. A cikk végén pedig már mutatjuk az előrendelő linket is, hogy aki szeretné, mindenkinél előbb kézbe vehesse saját új S22-jét.

Bár minden mobilgyártó igyekszik a lehető legtöbbet megtenni a szivárogtatások és egyéb módon kijutó előzetes adatok ellen, azért jó sok mindent lehetett tudni most is, a Samsung Galaxy S22 család bemutatója előtt. Először is azt, hogy nem lesz meglepetés a név és a megjelenés körülbelüli időpontja: egy kisebb számozási ugrás után biztosra vehettük, hogy S22 lesz a számozás, és azt is, hogy az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan február környékén meglátjuk a legfrissebb modelleket. A koreai cég menetrendszerűen év elején hozta ki eddig is a Galaxy S modelleket, és egy ideig szeptemberben hozzácsapta a csúcsligához az érintőtollal felruházott, extra nagy kijelzős Note sorozat új tagját is. A Note-okkal viszont tavaly leálltak, jelezve, hogy mostantól egyszerűsítik a megjelenő termékkört, és a csúcson minden évben az S sorozat tagjai csücsülnek majd. És igen, ezzel kapcsolatos a meglepetés is, és persze az Apple-féle “és még valami” mentén a csúcsmobilok mellett is maradt még bejelentenivalója a Samsungnak, de kezdjük az elején.

Itt a 22-es trió

Mint azt megszokhattuk, ezúttal is több tagból áll az S22 család. A legkisebb, szimplán Galaxy S22 névre hallgató modell 6,1 hüvelyk képátlós Dynamic AMOLED kijelzőt kapott, az S22+ egy 6,6 hüvelykes panelen villog, míg a legnagyobb versenyző, az S22 Ultra képátlója 6,8 hüvelyk. Mindhárom modell belsejében a területtől függően a Samsung saját Exynos 2200 lapkája, illetve Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchip dolgozik, nálunk szokás szerint az Exynos-alapú modellek lesznek elérhetőek hivatalos forrásokból. A hardver további elemeit illetően a két kisebb készülékben 8GB RAM, valamint 128 és 256GB tárhely érhető el, míg az Ultrában 512GB-os változatot is gyártanak. Az akku alulról felfelé sorban 3700, 4500 és 5000 mAh kapacitású, ráadásul a két nagyobb mobilnál 45W gyorstöltés is használható (viszont a töltőfejet ismét külön kell megvenni, a dobozokban csak az USB kábel található).

Mivel manapság a telefonok már inkább olyan fényképezőgépeknek számítanak, amikkel mellesleg telefonálni is lehet, az egyik legfontosabb fegyvertény egy efféle bemutatón az, mire képes az adott készülékek kamerarendszere és a hozzá kapcsolódó szoftveres háttér. Az S22 és S22+ fotós hardvere megegyezik: egy 50 megapixeles, f/1.8 főkamera mellé 12 megapixeles, f/2.2 ultraszéles, valamint egy 10 megapixeles, f/2.4 tele lencsét kapunk, a főkamera dual-pixel autofókusszal (DPAF) rendelkezik és a tele szenzorral együtt optikai képstabilizátort (OIS) is kapott. A szelfikamera 10 megapixeles, ugyancsak dual-pixel autofókusszal.

A nagyágyú S22 Ultra esetében a főkamera 108 megapixeles (f/1.8, DPAF, OIS), emellé a kisebb modellek 12 megapixeles ultraszéles kamerája jár (f/2.2, DPAF), viszont két 10 megapixeles tele-lencse is elfért a kamerasziget nélküli hátlapon, az egyik f/2.4 DPAF OIS modell, amely 3x zoomra képes, a másik pedig f/4.9 DPAF OIS 10x zoomos egység. Az előlapon ezúttal 40 megapixeles, f/2.2 DPAF kamera dolgozik.

A kamerákat egy Adaptive Pixel fantázianevű technológia segíti, amelynél a főkamerával lőtt 50 illetve 108 megapixeles képet a 12 megapixeles társkamera fény-információi segítségével egyenletesen élesre, fényesre és színgazdagra faragja össze a szoftver. A portrék esetében mesterséges intelligencia igyekszik olyan apróságok automatikus javításában, mint a bőr egyenetlenségei vagy a szemöldökök “letisztázása”, de ugyancsak AI dolgozik azon, hogy a kép alanyát jobban elkülönítse a háttértől. A két kisebb modell 3-szoros optikai és 30x digitális, valamint az Ultra 3x-10x optikai zoomja mellett egy újfajta szoftveres zoomot is bemutat a legnagyobb telefon, ez egy 100x, úgynevezett Space Zoom.

A kép kattintásra új ablakon eredeti méretben is megnézhető

A szoftveres fotós segédek között megemlíthető a régebbi képeket feljavító Photo Remaster, a nem kívánt képrészletek eltávolítására szolgáló Object Eraser, a mobilos videószerkesztő Pro Video, valamint a különféle nézeteket kombináló Director’s View.

Reinkarnáció Samsung módra

Meglepetést ígértünk a cikk elején, ez pedig nem más, mint a Note sorozat visszatérése. Persze nem ezen a néven: egyszerűen arról van szó, hogy az őszi izommobilnak eddig is az extra nagy kijelző és az érintőtoll volt a különlegessége, a Samsung pedig fogta, és szépen előrehozta, majd pedig integrálta a Note-ot az S családba. Az S22 Ultra ugyanis eleve 6,8 hüvelykes panelt kapott, és szépen a készülékházba fúrtak egy belső tartót az S-Pennek is. A Note 20 Ultra tollához képest a mostani S-Pen háromszor jobb késleltetési adatokkal büszkélkedhet, tehát még kevésbé fogunk felfedezni bármilyen akadást, amikor a kijelzőre írunk vagy rajzolunk.

A Note-S összeborulásra egyrészt azrét lehetett szükség, mert a versenytársak egyre komolyabb támadásaival szemben sokkal egyszerűbb egy évente egy alkalommal megjelentetett prémium sorozattal válaszolni, ahol februárban kiderül, mi a Samsung idei csúcskínálata, és a trióból szépen kiválaszthatja mindenki magának a neki megfelelő modellt, a Note eddigi rajongói pedig már ekkor megkaparinthatják kedvencüket, csak épp S22 Ultra néven (na jó, a tavalyi utolsó Note mobellhez képest 0,1 hüvelykkel csökkent a kijelzőméret, de ha ezt valaki szabad szemmel észreveszi, azt máris kinevezzük a pont-most.hu ügyeletes Sólyomszemének). Másrészt azért még mindig komolyan érezni lehet az egész iparágban a két éve tartó chiphiány hatásait, amit egy egész évre folyamatosan betervezett csúcstrióval talán jobban lehet kezelni.

Külsőre egyébként minimalista irányban újult meg a család: a Note családnál eddig is megfigyelhető stílust polírozták a végletekig, ráadásul eltűntek az előző generáció kissé bumfordi kameraszigetei, a hátlapokon az S22 és S22+ esetében csak egy kisebb kiugró részen sorakoznak egymás mellett a lencsék, az S22 Ultránál pedig nincs is sziget, csak a lencséket körülvevő gyűrűk emelkednek ki valamelyest a felületből. A gyártó szerint minden eddiginél erősebb lett az alumínium-alapú készülékház, amely ezzel együtt nem lett nehezebb az előző generációnál, és persze megmaradt az IP68 védelem por és víz ellen.

Természetesen mindhárom S22 5G-képes, valamint Wi-Fi 6E kompatibilis. Az Android fölé a Samsung ONE UI felhasználói felületének 4.0 változata került, amely szerencsére nagyon letisztult és mentes a felesleges extra szoftverektől. Nagyon jól simulnak a felületbe a Smart Widget nevű kisalkalmazások, például a kezdőképernyőre kitűzhető időjárási, naptár- és egészségügyi információk.

Tab volt, Tab lett

Ahogy az Apple esetében az iPhone bemutatóin is mindig van legalább egy “and one more thing”, itt is kaptunk az S22 mobilok mellé egyéb bejelentenivalót is. A Galaxy Tab S8+ tablet 12,4 hüvelykes képátlóval már egy kisebbfajta laptop kijelzőjének élményét adja, a 120Hz-es képfrissítésű sAMOLED panel 2800×1752 képpont felbontású. A 8GB RAM mellé 128 vagy 256GB háttértárat választhatunk, ahogy azt is eldönthetjük, hogy csak Wi-Fi, vagy LTE/5G is legyen a gépben. A hátlapon egy mágneses bemélyedésben tárolhatunk S-Pen érintőtollat, az előlapon 12 megapixeles ultraszéles, a hátoldalon pedig egy 13 megapixeles autofókuszos és egy 6 megapixeles ultraszéles lencse áll rendelkezlésre, ha épp tablettel akarnánk fotózni és videózni.

Még eggyel nagyobb és erősebb a Galaxy Tab S8 Ultra, amelynek a processzora az S8+ modellben is működő Snapdragon 8 Gen 1, viszont a 8GB+128GB leosztás mellett 12+256 és 12+512 leosztásban is beszerezhető. A 120Hz-es sAMOLED kijelző átlója itt már 14,6 hüvelyk, a felbontás pedig 2960×1848 WQXGA+. A hátlapi S-Pen slot mellett a kisebb testvérhez hasonló kamerákat találunk, de az előlapon egy 12+12 megapixeles normál és ultraszéles lencse duója fogad.

A Samsung csúcsmobilokon megismert DeX, valamint a külső billentyűzet és egér csatlakoztathatósága miatt akár egy kompakt úti-laptoppá is változtatható, ráadásul a koreai gyártó is elkezdte kiterjeszteni a másoknál is emlegetett multieszközös lehetőségeket, például a telefon-tablet közötti gyors adatmegosztást, vagy az egyik eszközön elkezdett munka azonnali folytatását a másikon.

Itthon máris lecsaphatunk rá!

A Telekomnál máris él a Galaxy S22 széria előrendelő aloldala: segítségével a választott típustól függően már február 14-én, vagy 25-én kézbe vehető a legújabb Samsung csúcsmobil, amelyhez a készlet erejéig Galaxy Buds Pro vezeték nélküli fülhallgató jár!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét