A nyilvános telefonok egykor nélkülözhetetlen kellékei voltak a távközlésnek, manapság talán a legtöbben már azt sem tudják, hogy még léteznek. Megkerestük a legilletékesebbet, hogy megtudjuk, milyen célt szolgálnak így 2022-ben és meddig lesznek még velünk.
Akik még az internet-korszak előtt születtek, minden bizonnyal nem csak történelmi ereklyeként emlékezhetnek a telefonfülkékre és egyéb nyilvános készülékekre, hanem használták is őket. Nem csoda, hiszen a 80-as évek végéig egyáltalán nem volt egyszerű és gyors egy saját telefonkészülék beszerzése, így a legtöbben megszokták a sorban állást a fülkék előtt, ahol aztán “bélásokkal”, kétforintosokkal, telefonkártyákkal felszerelkezve intézték a fontos beszélgetéseket, miközben lopva sandítottak a hátuk mögé, hányan topognak türelmetlenül a fülke előtt.
Manapság azonban már mindenki zsebében ott a mobil, amellyel ráadásul nem csak hanghívásokat, de üzenetváltásokat, videós beszélgetéseket is lebonyolíthat, internetezhet, játszhat és még egy csomó egyéb teendőt elvégezhet. Ennek fényében akár meglepő is lehet, hogy még most is üzemkészen rendelkezésre áll közel ötezer fülke és nyilvános készülék országszerte. A kissé anakronisztikus helyzetről és a készülékek jövőjéről Farkasné Kovács Évát, a Magyar Telekom Product Experience and Lifecycle Expertjét faggattuk.
Kötelező jelleg
Bár valóban használják az emberek ezeket a nyilvános készülékeket, a fenntartásukra leginkább a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság határozata kötelezi a szolgáltatókat. E szerint településenként, minden megkezdett 3000 lakosonként kell biztosítani egy nyilvános telefont, ami pontosan azt jelenti, hogy akár egy 19 fős kis faluban is kell lennie egynek, és egy 2999 lakosú településen is ugyanúgy egyre van szükség, 3001 fő esetén viszont már kettőnek kell működnie.
Ez azt is jelenti, hogy a fülkék és egyéb nyilvános állomások száma óvatosan csökken, a 2020-as év végén 4935 darabot üzemeltetetett a Magyar Telekom, ebből a tavalyi év végére 4850 maradt. A szabályzás indulásakor, még a koncessziós időkben a magasabb mennyiség mellett arra is vonatkozott a rendelet, hogy ezeket a fülkéket egyenletes eloszlásban tartsák üzemben, és az akadálymentesített állomásokra is sokkal szigorúbb előírások voltak.
Az állomások üzemeltetése természetesen nem kifizetődő a vállalat számára: Farkasné Kovács Éva szerint egyetlen olyan év volt, amikor – az akkori szabályozás alapján – a kötelező jelleg fejében – kompenzációt kapott a Telekom. A szabályozás több éve a szolgáltató teljes árbevételéhez viszonyítja a fülkék üzemeltetésének anyagi vonzatát, ezért jelenleg a vállalatnak esélye sincs valamiféle támogatás igénylésére. Persze a nyilvános készülékek használata a segélyhívásokon kívül nem ingyenes, és bár már rég nem tantuszokkal vagy kétforintosokkal működik, az átlagos használati adatok ismeretében a töredékét sem hozzák vissza a karbantartási és fenntartási költségeknek.
Napjainkban egy ilyen készülékről havi szinten átlagosan 24 percet beszélnek, ami a díjak alapján számolva bizony valóban nem egy sikersztori: az impulzus-alapú működésben vezetékes irányba 50 forintért lehet 43 másodpercet beszélni, mobilt pedig ugyanennyiért kicsit több mint 15 másodpercig lehet hívni – ez sokszor nagyjából azt jelenti, hogy a hívó fél megadja a hívottnak a fülke számát, aki aztán visszahívja az illetőt. A korábbi közvéleménykutatások szerint olyan esetek jellemzőek, amikor a hívó lemerült mobilja miatt gyorsan értesíti egy ismerősét vagy családtagját, de ez a módszer lehetőséget adhat olyan hívásokra is, amelyeket nem szeretne saját mobiljáról lebonyolítani. Egyébként itt is jól látható a preferenciák átrendeződése: a 2000-es évek elején még havonta több mint tíz órát telefonáltak az emberek, ez az idő 2010-re másfél órára esett vissza, majd eljutott a mostani idők havi 24 percére.
Búcsú a „dobozoktól”
Bár elvileg a tavalyi év legvégével meg kellett volna jelennie az NMHH legfrissebb kapcsolódó szabályozásának, egyelőre a nyilvános készülékekkel kapcsolatban még nincs újabb rendelkezés. Épp ezért Farkasné Kovács Éva szerint még nem látni pontosan, mennyi ideig lesz még velünk ez a szolgáltatás. Csehországban az ottani szabályozás nem tette kötelezővé a szolgáltatást, így ott már teljesen eltűntek a nyilvános telefonfülkék. Arra is van esély, hogy ezeket az állomásokat itthon továbbra is működtetni kell, akár változatlan formában, de akár már csak segélyhívásra – ez majd kiderül a legújabb szabályozásokból.
Az pedig egyre biztosabb, hogy nem csak a szolgáltatás kopik ki a köztudatból lassan, de maguk a telefonfülkék és egyéb nyilvános állomások is eltűnnek a városképből. Ahogy folyamatosan csökken az aktív fülkék száma (amelyekből 2000-ben még 30 ezer, 2010-ben pedig 9000 darab volt országszerte a mai 4850-hez képest), nemzetközi példák alapján a Telekom is próbálkozott azzal, hogy ezeket másféleképpen hasznosítsa. Volt például kísérlet publikus wi-fi hotspotként, érintőképernyős internet-állomásként vagy akár reklámhordozóként történő alkalmazásra is, de ezekre vagy az emberek nem voltak igazán vevők, vagy üzleti szinten nem bizonyult életképesnek az ötlet, így a leszerelt fülkék egyszerűen eltűnnek az utcáról. Aki még szeretne néhányat megőrizni az emlékezetében, gyorsan fotózza le őket – de közben persze gondoljon arra, hogy épp a fotót készítő telefonjával máris kapcsolatba léphet bárkivel azonnal, akár mozgás közben is, és nem kell esőben, szélben, fagyban vagy épp tikkasztó hőségben a sorára várnia egy utcai “doboz” előtt.
