Mennyiség helyett minőség: hogyan fejlődhet a hazai mobilnet?

0

A hazai kutatások szerint lassan eléri lehetséges maximumát a mobilinternet-kliensek száma, ezen a téren tehát már nehezen tudnak bővíteni a szolgáltatók. Ellenben az adatforgalom terén nincs megállás – lassan tehát nem új ügyfelek szerzése a cél, hanem a minél nagyobb kapacitású és többet tudó csomagok felfuttatása.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) folyamatosan monitorozza többek között a hazai mobilos internethasználat különféle változóit, és többek között legutóbbi jelentéséből is az látszik, hogy ezen a téren a hőskor lassan véget ér: ugyan még óvatosan nőhet valamennyit a mobilinternet-hálózatokat használók száma, de ezt már leginkább a régebbi készülékek elengedhetetlen cseréje, az eszközpark modernizációja “hajtja” – többek között az a támogatott készülékcsere-program, amelyben az ügyfelek kedvezőbb feltételekkel juthatnak modern hálózatokat is kezelő telefonokhoz.

2016-ban az NMHH szerint nagyjából ötmillió volt azon SIM-kártyák száma, amely adatforgalmat generált, 2021 második félévére 7 millió fölé nőtt ezek száma: ez nagyjából jelzi is, hogy közel a plafon, hiszen Magyarország lakosságából kivonva a még (vagy esetenként már) nem okostelefont használó rétegét, főként a kisgyerekeket és a nagyon időseket, el is érünk a hétmilliós számig – épp ezért az is leszűrhető, hogy minimális hibahatár mellett már nem az lesz a szolgáltatók első számú célja, hogy mobilnetes képességgel felruházott előfizetéseket kínáljanak azoknak, akik még nem rendelkeznek ilyesmivel. De hogy lehet akkor tovább növekedni ezen a piacon?

Adathegyek a levegőben

Egyrészt azért kapásból érdemes árnyalni a kutatás eredményeit, hiszen ez a hétmilliós mobilnet-képes SIM nem azt jelenti, hogy hétmillió ember mobilnetezik. Akadnak például, akiknek kettő vagy akár több eszköze is használ mobilnetet különböző SIM-eken, így megkülönböztetve például magáncélú és céges telefont, tabletet, mobilnetes routert és egyebeket.

Másrészt a felhasználók számának tetőzése nem jelenti azt, hogy a mobilnet mostantól nem fejlődhet, csak épp nem a számosság lesz a lényeg. Az NMHH jelentéséből kiderül, hogy az egy SIM-kártyával forgalmazott adatmennyiség meredeken nőtt: 2016-ban még 0,8 gigabájtot tett ki, míg tavaly már 7,5 gigabájt volt, ami megközelíti a tízszeres növekedést. Érdekes, hogy ez nem feltétlenül annak köszönhető, hogy ebben az ötéves időszakban olyan szintű technológiai fejlődés történt volna, ami indokolja mindezt – 2016-ban is bőven volt már Netflix, Spotify, online mobilos játék és minden egyéb, hasonló megoldás, a filmeket már akkor is lehetett full HD mellett akár 4K minőségben is nézni a webes felületeken, ahogy lehetőség volt élő videós bejelentkezésekre, videókonferenciákra is. Inkább arról van szó, hogy egyre többen fedezik fel maguknak ezeket a lehetőségeket.

A szolgáltatók épp ezért lassan átállnak arra, hogy diverzifikálják mobilnetes ajánlataikat, és a legújabb felhasználói szokásoknak megfelelően kínáljanak különféle előfizetéseket és csomagokat. Az például egyértelmű, hogy az 5G hálózat elterjedésével sokaknál szűkké válik a jelenleg felhasználható adatkeret, hiszen az elérhető sávszélességgel akár 4K-ban streamelhetnek filmeket, élőben jelentkezhetnek be Twitchen, vagy egyszerre többekkel kommunikálhatnak videós alkalmazásokon keresztül – így pedig gyorsan elrepül az átlagos, havi előfizetésben biztosított 4-10 gigabájt.

A megoldás többek között a megemelt havi keretet, vagy akár bizonyos szinten (például egyes alkalmazásokra kivetített) korlátlan adathasználatot biztosító előfizetések, illetve extra csomagok bevezetése lehet. A mobilnetes szélessáv kiterjesztése ráadásul olyanoknak is biztosíthatja a 2022-hez méltó folyamatos és gyors internetelérést, akiknél például földrajzi, építési és egyéb okok miatt nem megoldható a korszerű szintre emelt vezetékes szolgáltatás. Az NMHH kutatásában egyébként az is látszik, hogy a mobilnet olyanokat is meghódított, akik korábban csak helyhez kötött internetet használtak: 2016-ban az ügyfelek 28 százalékáról lehetett elmondani, hogy vezetékes internettel ugyan rendelkeztek, de mobilnettel nem, ez a tavalyi év második felére mindössze 9 százalékra esett vissza.

Korlátlanság extrákkal

A Telekom például időről időre megújítja ajánlatait a változó igényeknek megfelelően. Szeptember elején például megújult a szolgáltató lakossági mobil díjcsomag-portfóliója. Új extrákat kaptak többek között a Gigaerős Korlátlan Net díjcsomagok: a Szórakozás opcióban külön havidíj nélkül, akár három felhasználói profillal vehető igénybe a HBO Max streamingplatform, az Utazás esetében a korlátlan internet mellett extra külföldi adatkeret érhető el (a többi Gigaerős Korlátlan Net csomaghoz képest az EU-ban plusz 10 GB, az EU-n kívüli 66 országban pedig 2 GB használható fel). Az Okosvilág opciót azoknak érdemes választani, akik több eszközön is használnák a korlátlan mobilnetet, így például okosórán, tableten: ők igénybe vehetik a MultiSIM szolgáltatást, amely akár három eszközzel is megosztja a korlátlan elérést. A mobilinternet-csomagok adatkerete is megnőtt: a legkisebb, havi 4 gigabájtot kínáló opció fölött 8 helyett 10, 25 helyett pedig 50 gigabájt lett a havonta forgalmazható adatmennyiség.

Emellett egy frappáns apróságot is bevezetett a magenta szolgáltató: minden hónapban egy alkalommal bekapcsolható egy extra, 500 megabájtos adatcsomag, ha esetleg idő előtt kifogyna valaki az adatkeretéből, és sürgősen internetre lenne szüksége.

A lakossági változások mellett természetesen várható, hogy a szolgáltatók egyre több vállalati, és akár testreszabott mobiladat-szolgáltatással jelentkeznek majd, ahogy a technológiai lehetőségek bővülnek és az elérhető alkalmazások, adattartalmak nagysága tovább növekszik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét