Felhőbe felvett műsorok, 4K felbontású adások, hagyományos és on-demand szolgáltatások és Google alkalmazások egy helyen – a nagy képernyők a szórakoztatás igazi svájcibicskáivá változtak.
Idén március 24-étől teljesen átalakul a Magyar Telekom tévés kínálata: az újonnan forgalmazott IPTV csomagok már egyöntetűen Android TV alapú okos set-top boxokkal, és egy csomó új funkcióval vásárolhatóak meg. A friss kínálat minden szinten a nézők szokásai és igényei alapján változott meg – a csomagok modernizálása alapján Magyarország kedvenc hazai digitális televíziós szolgáltatása biztosan az élen marad.
Ahogy a tévénézők szép lassan megismerték és megszerették a nem lineáris műsorfogyasztást, egyre többen próbálták ki a kapcsolódó szolgáltatásokat. Az elmúlt években sokan gondolták úgy, hogy ez azt jelenti, a hagyományos tévézésnek befellegzett, a “cut the cord” fogalmát mindenki 4-5 éven belül várta, de ahogy a Magyar Telekom televíziós üzletágát vezető Rajki Annamária összefoglalta, érdekes módon inkább egy hibrid környezet alakult ki. A hazai tapasztalatok szerint a lineáris tévécsatornák iránti érdeklődés nem csökkent érezhetően, a nézőknek továbbra is szüksége van a jól bejáratott csatornáikra és műsoraikra, viszont ehhez “felnőtt” a nem lineáris tartalomfogyasztás, így manapság már egyértelmű kettősség jellemzi a lakossági ügyfeleket.
Rajki Annamária szerint minden bizonnyal a már egy éve tartó járványhelyzet és a kijárási korlátozások is hozzájárultak ahhoz, hogy az on-demand tartalomfogyasztás nem a hagyományos tévézés kárára nőtt: láthatóan egyre több az előfizető, és többet is használják a szolgáltatást.
Pont ez volt az egyik mozgatórugója annak, hogy megújuljon a Telekom TV, amely egyfajta “minden az egyben” kínálattal biztosítja azt, hogy a nézők egyetlen készülék és szolgáltatás segítségével érjék el a manapság keresett összes szórakoztatási formát. A Telekom MediaFirst alapokon elérhető megoldása tavaly októberben már bemutatkozott a “kisképernyős eszközökön”, tehát jellemzően mobilokon és tableteken, most pedig eljött az idő arra, hogy a tévéket is meghódítsa.
Robot a dobozban
A Telekom TV alapja az Android TV rendszerre épülő új set-top box: az okos dobozt pillanatok alatt, könnyedén lehet a tévékhez csatlakoztatni, ahová mindenki saját telekomos belépési adataival tud bejelentkezni. Emellett lehetőség van arra is, hogy Google felhasználóként is belépjünk, ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a Telekom saját alkalmazásai mellett a Google által üzemeltetett Play Store teljes kínálatából is bármilyen appot telepítsenek a készülékre, így akár a közösségi médiától a játékokig sokféle “tévén túli” felhasználási móddal gazdagodjanak.
Az újrahasznosított dobozban érkező dobozkával újrafaragott távirányító is érkezik, amelynek elrendezését a Telekom az ügyfelek visszajelzései alapján alakította ki. Egyik legfontosabb tulajdonsága a középen elhelyezkedő, jól látható, színes mikrofon ikonnal ellátott gomb mögött lapul: a teljeskörű Google Asszisztens támogatásnak köszönhetően már lehetőség nyílik a funkciók hangvezérlésére is. A SmartBox emellett többféle csatlakozóval segíti a külső médiaforrások csatlakoztatását, Bluetooth kapcsolaton keresztül pedig sokféle egyéb perifériát is használhatunk billentyűzettől a hangeszközökön át a játékvezérlőkig.
Házimozi, vagy amit akartok
Persze a SmartBox csupán egy része a csomagnak, hiszen nagyon sokat fejlődött maga a szolgáltatás is. Ez elsőre talán nem is lesz mindenkinek feltűnő, hiszen az előfizetői csomagok a korábbiakhoz képest tartalmukban és költségüket tekintve nem változtak, csak az elnevezésük más: Telekom TV Alap, Telekom TV Szuper Családi HD és Telekom TV Szuper Családi Mozi. Ezek mögött azonban izgalmas lehetőségeket kapnak az ügyfelek, melynek legfontosabb eleme a lineáris tévéadások és a Telekom on-demand megoldásainak közös felülete. Egy szempillantás alatt érhetjük el a megújult műsorfüzetből a jelenleg elérhető 143 magyar csatornát (melyek többsége teljesen magyarul áll rendelkezésre), valamint a jelenleg 8000 cím környékén járó Moziklub, valamint a 2000 címet kínáló videotéka teljesen honosított filmjeit és sorozatait.
A többplatformos médiafogyasztás népszerűségének növekedéséhez idomul az új, opcionálisan elérhető Record&Go szolgáltatás, amellyel az akár előre kiválasztott műsorokat nem a set-top box tárhelyére, hanem a felhőbe rögzíthessük. Ezáltal azt is megtehetjük, hogy a tévén beállított felvételeket később mondjuk út közben nézzük vissza a telefon kijelzőjén, anélkül, hogy bármilyen extra beállítással vagy csatlakoztatással kellene bajlódnunk.
Ugyancsak a keresztplatformos lehetőségek sorába tartozik, hogy a tévén nézett, majd leállított programokat mobilon onnan folytathatjuk, ahol a nagy képernyőn abbahagytuk – vagy ugyanezt megtehetjük visszafelé is. Az opcionális lehetőségek között már találhatunk 4K felbontásban elérhető csatornákat is, ez jelenleg a Love Nature 4K és Eurosport 4K adásait jelenti, amelyet a Telekom a későbbiekben bővíteni szeretne.
Az újrafaragott tévés megoldás komolyan támaszkodik a Telekom internetszolgáltatására, és a legjobb eredményt értelemszerűen a gigabites előfizetésekkel lehet elérni. A műsor- és médiatípusok közötti váltás egy szempillantás alatt megtörténik, így el lehet felejteni a régebbi IPTV-k hosszas késleltetését csatornaváltáskor vagy az on-demand tartalmak elindításakor.
Válts, amikor jól esik
Az új Telekom TV szolgáltatás semmiképpen sem “erőlteti rá magát” az ügyfelekre: aki jelenleg is rendelkezik valamilyen élő tévés előfizetéssel a szolgáltatónál, az bármeddig folytathatja azt, semmilyen lejárati határidővel nem kell számolni. A friss Telekom TV csomagok valamelyikére elegendő akkor átállni, ha valaki szeretné az ezzel járó előnyöket is kipróbálni a felhős felvételektől a 4K-s adásokon át az Android felület sajátosságaiig. Új előfizetők viszont már csak a friss csomagokat választhatják, amelyek azonban Rajki Annamária szerint pontosan azt kínálják, amit egy tévénéző 2021-ben elvár egy minőségi, modern szolgáltatástól.
Nem vagyok megelégedve az új smart box-al!
Nem lehet a csatornákat szemèlyre szabni,kikapcsolni olyanokat,miket nem szeretnék a listán(külföldi csatornák).Nem minden csatornán lehet felvételt rögzíteni.
A reklámokat nem lehet a felvétel visszanézése közben áttekerni.És szintén élő adás megállítása után sem lehet úgy tekerni,pont ott álljon meg,ahol a műsor folytatódik(állóképpel tekerhető).
Alapból nem tudja azokat az opciókat,amiket a sep-top boxnàl megkaptunk!
Szánalmas dolognak tartom,hogy leírom a véleményem a termékről és törlik másnapra a véleményt!
Kedves Olvasónk!
A véleményt nem töröltük, hanem a rendszerünk spamként jelölte meg, kézzel kellett engedélyeznünk.
Másrészt szeretnénk itt is jelezni, hogy a Pont-Most.hu egy technológiai magazin. A set-top boxokkal kapcsolatos problémáival kérjük, forduljon a Telekom ügyfélszolgálatához, ehhez elérhetőségeket a https://www.telekom.hu/lakossagi/ugyintezes/elerhetosegek oldalon talál.
Üdvözlettel:
a Pont-Most.hu csapata