A híres filmsorozatot úgy nézhettük, hogy a legdurvább képsorok alatt is nyugodtan ülhettünk a tévé előtt, tudván: mindez csak a fantázia szüleménye. Azóta viszont a tudomány kezdi utolérni a kitalációt, és ha T-Rexet még nem is rendelhetünk postán, a világ hatalmasat lépett előre a klónozás terén.

Pár hónappal ezelőtt amerikai tudósok sikerrel klónoztak egy veszélyeztetett kisemlőst, egészen pontosan az Amerikában őshonos feketelábú menyétet, a művelethez egy jóval korábban lefagyasztott, elpusztult menyét génjeit használták. Ha most az olvasó felszisszen és lelki szemei előtt felsejlik egy aranyszínű borostyánba zárt szúnyog, amit a mozivásznon épp egy nagy fecskendővel abuzálnak, hogy hozzáférjenek a több millió éves “dinóvérhez”, akkor jó helyen kapizsgál: sok szempontból ugyanis a Jurassic Park alapötletéhez hasonló dolog történt tavaly év végén a Mustela nigripes egy példányával.

Az természetesen mindenképpen érdekes és örvendetes, hogy egy kihalás szélén lévő őshonos fajt megpróbálnak megmenteni és a populációt visszaállítani, hiszen van mit visszafizetnünk a természetnek az egymás után kiirtott fajokért, az életkörülmények megváltoztatásával folyamatosan nyirbált biodiverzitásért. Azt ugyanakkor tudhatjuk (ha máshonnan nem, az összes érintett sci-fiből biztosan), hogy a klónozásnak minden pozitív hozadék mellett azért bőven lehetnek veszélyei is, ráadásul az utóbbi időben nem hallottunk erről a technológiáról túl sokat, így ideje megnézni, mi a helyzet jelenleg ebben a tudományágban – már csak azért is, mert bőven akadt fejlődés a 25 évvel ezelőtti híres-hírhedt állapothoz képest.

Sőt, egy kicsit menjünk még régebbre: bármilyen furcsa, a klónozás gyakorlati kezdete egészen 1958-ra nyúlik vissza, amikor John Gordon brit biológus sikeresen hozott létre felnőtt békák bőrsejtjeiből genetikailag teljesen egyező új békákat. Maga a klónozás tudományos meghatározása szerint azt jelenti, hogy a megszülető állat genetikailag teljesen egyező másolata annak az egyednek, amelyből a felhasznált sejt származik. Szóval, ha békákkal sikerült mindez, miért ne mennénk tovább? A kezdeti felbuzdulás ellenére kissé megakadt a folyamat, az emlősök klónozásával hosszú évtizedekig senki sem járt sikerrel.

A világszerte elhíresült Dolly, az Angliában klónozott birka 1996-os születése óta viszont újra öles léptekkel haladtak a kutatások, de ezek konkrét, gyakorlati alkalmazása is, hiszen például eddig a világon közel 30 különböző állatot klónoztak már sikeresen hüllőtől rovarokon át egészen a kisebb emlősökig.

Nem mellékesen például az amerikai kutatók a jelenlegi menyét-projekt sikeressége után azon gondolkodnak, hogy belefognak a szintén a kihalás szélére sodródott vándorgalambok klónozásába is. De addig is Elizabeth Ann, a december 10-én született kis klón menyétlány jól van, szépen gyarapodik, egészséges és a kutatók eddigi elmondása szerint teljesen úgy viselkedik, mint vadon élő társai.

Akkor tehát jöhetnek a dinók?

Nem egészen. Bár alapvetően a világ több pontján, így például az Amerikai Egyesült Államokban és Ázsia jó néhány országában sokkal lazább a szabályozás a klónozás tekintetében, addig azért a világ túlnyomó részén nem engedélyezett a többsejtű organizmusok úgynevezett teljes klónozása, kivéve az orvosi és kutatási célokat, de semmiképp sem hozhatnak vissza a halálból élő állatokat tenyésztési céllal az amerikai kutatók elgondolását követve. Ennek ellenére ez a lazább szabályozás akár azt is jelentheti, hogy pár multimilliárdos már jelenleg is keresi azt az elhagyatott szigetet az Atlanti-óceán közepén, ahová a lehető legnagyobb biztonságban telepítheti az első Jurassic Parkot, bár persze erre hivatalos megerősítés még nem érkezett sehonnan – talán azért sem, mert pontosan tudjuk, mit jelentett a filmben az a bizonyos legnagyobb biztonság.

Három éve az is elég komoly vitákat váltott ki, hogy kínai tudósok bemutatták a Csung Csung és a Hua Hua névre keresztelt kismajmokat: a két makákó-kölyök elsőre semmiben nem különbözik fajtársaitól, azonban a tudósok szerint mesterségesen létrehozott embriókról van szó, előállításukhoz a „klónminta” állatok testi sejtjeit sejtmagátültetéssel duplikálták.

A fenti eredményt egyáltalán nem fogadta mindenki egyöntetű lelkesedéssel. Az ugyanis már régóta megosztja a kutatókat – és mindenki mást is, aki foglalkozik a témával –, hol van a klónozás etikai határa. Egy főemlős, amely már komplex gondolkodásra és akár érzelmekre képes, hogyan reagál arra, hogy létezik egy vele teljesen megegyező élőlény? És persze ennél sokan tovább is fűzik a gondolatkísérletet: ha embert klónoznánk, vajon klónozható-e a lélek? Hogyan lehetne egyáltalán kezelni társadalmi és egyéb szinteken a másolatokat?

A jelenlegi szabályok szerint épp ezért tilos mindennemű kísérletezés a teljes emberi klónok előállításával. Ezt persze volt, aki igyekezett kikerülni, de a Clonaid nevű, igencsak megkérdőjelezhető hírnévvel rendelkező vállalat bejelentését, miszerint egy titkos projektben 2002. december 26-án sikeresen megszületett az általuk klónozott első ember, semmilyen szinten nem sikerült bizonyítani. A cég mögött álló realiánus szekta célja az, hogy minden egyéb tiltással és erkölcsi ellenkezéssel dacolva tökéletes emberi klónozási eljárást fejlesszenek ki – viszont az állítólagos eredményeket konkrét bírósági eljárások és tudósok is vizsgálták, amelyek egyértelműen azt állapították meg, hogy az emberi klónozáshoz szükséges technológia jelenleg nem állhat sem a Clonaid, sem más szervezetek rendelkezésére – egyesek szerint ehhez még akár egy évszázadnak is el kellene telnie, ha egyáltalán törvényi szinten lehetőség lenne ilyen irányú kutatásokra.

Megfontolt lépések és hiányzó láncszemek

A Dolly óta sikerrel klónozott emlősök, valamint a klónozáson alapuló gyógyászati eljárások (például a „növesztett” szervek) ellenére azt még hiába várjuk, hogy dinoszauruszokat élesszen újra a tudomány. Bármennyire is jó filmek születtek a témában – legalábbis a Spielberg-féle első két mozit tekintve mindenképp –, a technológia még jelenleg nem tart ott, hogy több millió éve kihalt fajokat reprodukáljon, hiszen egész egyszerűen még mindig szükség van egy genetikailag nagyon hasonló „béranyára”, amely a módosított, az eredeti DNS-től, tehát tulajdonképpen az anyaállat “tervrajzától” megfosztott, és a klónozandó állat DNS-ével felülírt petesejtet kihordja. Mivel jelenleg vajmi kevés őshüllő szaladgál a zempléni dombok között, így nemigen tudjuk olyan állatba beültetni a módosított dinó-petesejtet, amely aztán képes lenne megszülni egy T-Rexet vagy egy velociraptort.

Arra viszont már konkrét, bár egyelőre elméleti kutatások irányulnak, hogy az őskorban kihalt mamutokat valahogy visszahozzák a modern korba, egyes vélemények szerint ugyanis elefántokkal megoldható a fent vázolt „béranyaság”. Itt azonban arra van szükség, hogy találjanak olyan mamuttetemeket, amelyekből sértetlenül nyerhető ki egy teljes DNS-láncot tartalmazó szövetdarab. Remény akár lehet is ilyesmire, hiszen viszonylag gyakran bukkannak elő olyan maradványok, amelyeket jól konzervált a lelőhely hideg klímája – de egyelőre tökéletes „alapanyagot” nem sikerült fellelni.

A klónozás lehetőségeinek feltárása, valamint a konkrét gyakorlati kutatások tehát jelenleg is gőzerővel folynak, és többek között olyan technológiák segítik ezeket, amelyek nem is orvosi-biológiai alapúak: a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével ma már nemcsak a vírusokkal és a pandémiával vehetjük fel a harcot hatékonyabban, de egész biztosan az emberiség segítségére lesz abban is, hogy akár még a mi életünkben megjelenjen egy korábban kipusztult állatfajta – még ha nem is dinoszaurusz. Aztán ki tudja, egyszer odáig is eljuthatunk – persze reménykedve abban, hogy a legendás filmsorozat égbekiáltó hibáiból tanulnak a valódi tudósok, valamint a leendő Jurassic Park üzemeltetői.