Mit csináljak a régi mobilommal, ha nem akarom kidobni?

0

Bár néha tényleg jól jöhet egy tartalék mobil, nem érdemes otthoni mobilmúzeumot kialakítanod a fiókban: vagy használd a régi telefonodat másra, vagy ajándékozd el még akkor, amikor még tényleg lehet használni is valamire! Körbejártuk az összes lehetőséget.

A világ irtózatos ütemben termeli az elektronikus szemetet. Nem csoda, hiszen az eszközeink helyét manapság mindössze néhány év alatt veszik át újak, amik akár kétszer olyan gyorsak, egy csomó új funkciót tudnak, kényelmesebbek, laposabbak, fényesebbek, és így tovább. Ráadásul ezt az ütemet azok az alkalmazások és szolgáltatások is átvették, amelyeket a mobilokon és egyéb hardvereken használunk, tehát egyre több esetben fordul elő, hogy ugyan a „vas” még bírná jó pár évig, de azért kell váltanunk, mert egy általunk kedvelt app új kiadása már csak a legfrissebb hardveren hajlandó életközeli teljesítményt produkálni. Ez van, ehhez a gyorsuláshoz hozzá kell szoknunk, ahogy ahhoz is, hogy ennek okán az emberiség ipari szinten dobálja el a már nem használt kütyüit.

Ezek egy részét a gyártók, vagy más vállalatok képesek ugyan újrahasznosítani, de csak akkor, ha ehhez egy fegyelmezett felhasználói magatartás is társul – például a régi mobilt nem hajítjuk a kommunális szemét közé, vagy még rosszabb esetben simán kidobjuk az ablakon. Tehát egyrészt igenis, közös érdekünk az, hogy figyeljünk az elektronikai eszközök helyes „kidobására”, tehát arra, hogy erre szakosodott gyűjtőhelyekre adjuk le őket.

Ez azonban nem feltétlenül szükséges minden olyan eszköz esetében, ami helyett már újabbat vásároltunk. Mert ugyan lehet, hogy az előző mobilunkon már szaggat a Fortnite, vagy nincs benne 5G chip, de ettől ez még nem jelenti azt, hogy az egész készülék megérett a pusztulásra!

Kidobás helyett „áthelyezés”

E cikk egyik apropóját az adja, hogy a Samsung nemrég érdekes upcycling projektet indított az amerikai, dél-koreai és brit piacokon, ahol a régi mobiloknak új „munkahelyet” találhatunk az otthonunkon belül. A vállalat pilotprojektje keretében az itt eladott Galaxy okostelefonokhoz a vállalat elérhetővé tesz egy olyan szoftvert, amellyel okosotthon-kiegészítővé lehet átalakítani a régi készülékeket. Jelenleg az Android 9.0 vagy frissebb operációs rendszert használó, 2018 utáni Galaxy S, Note, és Galaxy Z telefonok esetében érhető el a Galaxy Upcycling at Home nevű megoldás a már említett három országban.

A szoftverrel többek között otthoni biztonsági kamerává, vagy akár baba-, és háziállatfigyelő eszközzé alakíthatók a Galaxy mobilok. Az átalakítószoftver például jelezni tudja, ha a baba felsír, a kutya ugat, vagy esetleg becsönget valaki, ilyenkor pedig riasztást küld a Samsung okosotthon-appján, az iOS-re és Androidra is elérhető SmartThingsen keresztül a felhasználónak. A szoftver a telefon egyéb szenzorait is tudja használni, így például arra is képes, hogy a szobában lévő okoslámpákat felkapcsolja, ha besötétedett. A gyártó fejlesztői még arra is gondoltak, hogy az IoT üzemmódban folyamatosan konnektorba dugott telefonok esetében az akkumulátort megóvó üzemmódról gondoskodjanak.

Ez a valóban példaértékű kezdeményezés remélhetően hamarosan az itthon vásárolt telefonokhoz is elérhető lesz – már csak azért is, mert a holland Phonvert nevű nonprofit társaság hasonló projektje sajnos világhódító útja előtt lezárult, tehát nem mindenhol bizonyult sikersztorinak az efféle kezdeményezés.

Más mobilokból is lehet otthoni segéd

Bár egy gyártó saját fejlesztésű szoftvere biztosan a legjobb választás egy adott hardver átalakítására, már ma is léteznek olyan univerzális appok, amelyek hasonló feladatra alkalmasak. Az egyik ilyen az Alfred nevű, iOS-re és Androidra egyaránt elérhető app, amely biztonsági kamerává alakítja a régi telefonokat. Mivel az alap alkalmazás ingyenes, kockázatmentesen kipróbálhatjuk, mielőtt a kiterjedtebb fizetős funkcióit aktiválnánk, amelyek például a babafigyeléshez szükségesek.

A használata pofonegyszerű: az app feltelepítése után kiválaszthatjuk, hogy az adott készüléket kameraként használnánk, vagy ez már az aktuális készülékünk, amelyiken a másik telefon élőképéhez szeretnénk hozzáférni. Egy felhasználói fiók regisztrálása után igény szerint a számítógép böngészőjéből is hozzáférhetünk például a hétvégi házban működő régi készülék képéhez és hangjához.

Mi a helyzet akkor, ha van otthon egy régi hifieszköz, ami még mindig jól szól, csak az online zeneszolgáltatásokat már nem tudjuk vele használni? A régi mobillal ezt az eszközt is felokosíthatjuk! A régi telefonon valószínűleg van még mini jack csatlakozó: ezt egy jó minőségű kábellel a hifi bemenetére köthetjük, majd telepíthetjük a telefonra a Spotify-t, vagy bármilyen egyéb online zeneforrást, amelyhez a SIM kártyánkra sem lesz szükség, hiszen wifiről kapja az adatot. Ezek után, amikor az aktuális telefonunkon elindítjuk a zenelejátszó appot, kiválaszthatjuk, hogy ne azon, hanem a régi telefonon induljon a lejátszás – ez pedig máris a hifi nagyobb és minőségibb hangrendszerén szólal meg.

Ne akkor ajándékozd el a régi mobilt, ha már semmire nem jó!

Gyakran mondják, hogy egy új okostelefon egy szalonból kiguruló autóhoz hasonlóan azonnal, az első bekapcsolása után elkezd veszíteni az értékéből. Mégis, sokan még akkor is ragaszkodunk a régi készülékhez, ha egyébként rendelkezésre áll másik pótkészülék is, majd nyolc év elteltével próbáljuk rásózni azt egy rokonra vagy ismerősre. Ha legalább egyszer akkumulátort cseréltünk (vagy cseréltettünk) benne, egy nyolcéves mobil is működhet tökéletesen. Ami gondot jelenthet, hogy ennyi idő elteltével már nem fogják frissíteni a szoftverét, amely miatt bizonyos appok, amelyeket az Android vagy az iOS újabb verzióira írtak, már nem fognak futni rajta. Szóval, ha azon gondolkozunk, hogy megunt vagy már nem használt telefonunkat továbbadjuk valakinek, akinek nagyobb szüksége van rá, ne várjunk a végtelenségig, hiszen esélyesen az ajándékunk addigra használhatatlanná válik.

Felpörgött a Mobildonor program

A fentiek miatt van az is, hogy a Magyar Telekom saját, Mobildonor nevű, tavaly indult jótékonysági projektjébe is legfeljebb ötéves készülékeket várnak a felajánlóktól. A felajánlott telefonokat futárok gyűjtik be ingyenesen a felajánlóktól, majd a Telemax mobilszervizeiben vizsgálják be ezeket, biztonságosan törlik róluk az adatokat, és tizenöt különböző civil szervezeten keresztül juttatják el rászorulóknak.

Az első kitűzött cél 300 készülék adományozása volt, de mostanra közel a dupláját, 554 darab okostelefont ajánlottak fel jószívű magánszemélyek és cégek a Magyar Telekom és a NIOK Alapítvány közös Mobildonor Programja számára – tudtuk meg Harmati Judittól, aki content managerként felügyeli a programot a szolgáltató részéről.

A beérkezett okosmobilok közel 65 százaléka 2016-ben vagy 2017-ben került forgalomba, a fennmaradó 35 százalék, tehát a felajánlott telefonok több mint harmada 2018-as, tehát csupán három éves. A leadott telefonok közel 40 százalékához töltő is érkezik, tehát csak a fennmaradó 60 százalékhoz kell új töltőt mellékelni, ez azonban szerencsére a standard csatlakozók révén nem okoz túl sok nehézséget.

A beérkező telefonok esetében a leggyakoribb, hogy a már elhasználódott akkumulátort kell cserélni, ezt követően azonban még évekig segítheti új tulajdonosát például online távoktatás során. A NIOK Alapítvány ugyanis kifejezetten olyan családoknak juttatja el a telefonokat, ahol digitális oktatás igénybevételéhez van szükség az eszközre. Ezért különösen fontos, hogy a Zoom, a Teams és egyéb online tanórákhoz használatos applikációk friss verziói is jól működjenek rajtuk.

Ha tehát van otthon már nem aktívan használt mobil, érdemes elgondolkodni azon, hogy valamilyen módon új funkciót találunk számára – vagy, ha erre nincs szükségünk, és a készülék még belefér az öt éves határidőbe, melegen ajánljuk a Mobildonor felkeresését – biztosan lesz, aki örül majd neki!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét