Rádiózni nem könnyű műfaj, már csak azért sem, mert egy “klasszikus” rádiós csatornához bekerülni komoly kihívást jelent. Viszont, ahogy a tévézést is mindenki számára “megnyitotta” a YouTube és a Twitch, kis túlzással ma már rádiós is bárkiből lehet. Fontos azonban tisztában lenni a minőségi alapvetésekkel, mind a technológiai háttér, mind a tartalom szempontjából. Ehhez adunk tippeket két részben: elsőként a műszaki és környezeti hátteret vesézzük ki.
A podcast, mint technológiai megnevezés létezett már az ezredfordulón is, ám igazi divatot a mindent behálózó közösségi média, valamint a streaming hozott el számára. Első látásra ugyanis most már kifejezetten könnyűnek tűnik az, hogy bárki saját rádiós jellegű adásokat rögzítsen, majd pedig megszórja vele az internetet, elvégre mikrofon már a legegyszerűbb laptopon vagy telefonon is van, egy hangrögzítő appot akár ingyen is beszerezhetünk, aztán pedig könnyen találhatunk olcsó, vagy akár ingyenes felületeket arra, hogy a műsorainkat megjelentessük.
Csak hát, ez legalább annyira fals képet ad így, mint amikor annak idején, a MySpace-korszakban a szobazenészek is azt hitték, hogy legalább akkora eséllyel indulnak a népszerűsödés útján, mint a nagykiadós sztárok. Nem szabad ugyanis kihagyni a képletből azt, akinek elvileg az egészet csináljuk: a hallgatót. Azt a hallgatót, aki megszokta, hogy egy kizárólag hangra épülő adásban tisztán és érthetően hallja a beszélgető feleket, nem visít be a szövegbe az ablak alatt elsuhanó mentőautó vagy épp a türelmetlen macska, a beszédhang nem cincog és recseg valamilyen alacsony mintavételezésű mikrofonocska áldatlan hatása miatt, nem visszhangzik az üres szoba, valamint nem csámcsogásnak hangzik a képzetlenül beszélők szájmozgása (szakmai szlengben a kevéssé szépen hangzó “nyálzaj”).
És ezek még csak a technikai, környezeti feltételek – ha ezekre jól felkészül a podcast-sztárjelölt, még mindig hátra van az, hogy saját műsorait ki kell emelnie a hatalmas médiazajból. Hiszen nemcsak a hagyományos rádiókkal, a komoly költségvetéssel megtámogatott adásokkal, csúcs műsorvezetőkkel és celeb vendégekkel kell megküzdenie, hanem a magához hasonló sok ezernyi egyéb podcasterrel. Itt pedig aztán minden számít: érdekes, különleges vagy aktuális témák, izgalmas vendégek, okosan és dinamikusan összerakott adásterv, végül pedig az egyes epizódok elkészülése után a self-marketing, a jó megjelenések, az adások és a csatorna fáradhatatlan promotálása. Ugye, hogy mindezekkel együtt már nem hangzik olyan egyszerűnek a dolog? Fontos azonban, hogy nem elijeszteni szeretnénk bárkit is a podcast-készítéstől, inkább igyekszünk megspórolni a kezdeti csalódásokat és arcraeséseket azzal, hogy összeszedjük az alapvető követelményeket, valamint felhívjuk a figyelmet néhány olyan veszélyforrásra, amire talán elsőre nem is gondolna, aki műsorkészítésre adja a fejét. Kétrészes cikkünk első felében azt nézzük meg, mi kell “fizikai szinten” a podcast-karrier beindításához.
A technika első ördöge: a mikrofon
Ha teljesen a műszaki oldalról szeretnénk megközelíteni a kérdést, alapvetően szükségünk lesz egy jó minőségű mikrofonra, egy megbízható számítógépre és egy hangrögzítő, hangvágó szoftverre. Igen, a mikrofont nem úszhatjuk meg: elég csak kipróbálni, hogy felveszünk pár mondatnyi szöveget a laptop saját mikrofonján, majd pedig meghallgatjuk az eredményt egy profi podcast, vagy egy rádióműsor részlete mellett. Rögtön hallatszik majd, hogy a felvételünk minősége, a beszéd dinamikája, hangerejének változásai a profi forráshoz képest alulmaradnak. Egy ilyen apró mikrofont egész egyszerűen nem a minőségi hangrögzítésre találtak ki, inkább arra elég, hogy egy videóhívás alatt viszonylag elfogadható szinten közvetítse a hangunkat a beszélgetőpartner felé.
Ha erről meggyőződtünk, irány a mikrofonvásárlás. De persze itt is el lehet tévedni, hiszen mikrofonból is megannyi gyártó sok ezer modellje kínálja magát. Egyrészt, ha lehet, ne bízzunk a piacos “Intersound” vagy “Yamasony” márkákban – ezek lehet, hogy már mikrofonnak néznek ki, de belül a legolcsóbb, dinamikátlan, tompa hangot produkáló egységek dolgoznak, amik bizonyos esetekben még a laptopmikrofonoknál is gyászosabb eredményt produkálnak. A másik oldalon viszont nem érdemes túllőni sem a dolgot, például valamilyen ismert gyártó énekmikrofonjaival. Ezek ugyan csodaszép és részletgazdag módon közvetítik a hangot, viszont leginkább tényleg énekre, nagy hangerejű, egy adott irányból érkező audióforrásra optimalizálják őket. Az egyes típusokat többek között a karakterisztika alapján különböztetik meg – ez nagyon leegyszerűsítve azt jelzi, milyen irányból érkező hangokat mennyire érzékenyen veszi a mikrofon. Ez alapján vannak kardioid, szuper/hiperkardioid és omnidirekcionális típusok.
Ha a cél az, hogy saját beszédhangunk egyetlen irányból érkezve a lehető legjobban szóljon, a kardioid a megfejtés, ilyenkor a megfelelő pozícióba helyezve az eszközt a mi hangunk lesz a legtisztább, legérthetőbb, míg például a szoba távolabbi sarkaiból, a mikrofon mögötti térből kevésbé vesz fel zajokat. Ha egy kerekasztal-beszélgetést rögzítenénk, akkor pedig az omnidirekcionális a jó választás, amely egy adott sugarú körben megközelítőleg azonos érzékenységgel veszi a hangokat.
Akadnak emellett olyan mikrofonok is, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy egyetlen eszközzel váltogassunk az épp legjobban működő karakterisztikák között. Ilyen például a Blue Yeti, amelynek kupolája alatt több mikrofont is elhelyeztek, amelyek különféle irányokba “néznek”. Az eszközön egy egyszerű kapcsolóval állíthatjuk, hogy egy- vagy kétirányú, illetve körkörös módban használjuk.
Összességében a legjobb tanács itt is az, hogy nézzünk meg (pontosabban próbáljunk ki) több modellt is, vagy ha erre nincs lehetőségünk, próbáljuk kideríteni, a nekünk legjobban tetsző hangzású podcasteket milyen mikrofonokkal veszik fel. Itt lehetőség szerint arra is figyeljünk, hogy milyen környezetben használják őket – simán lehet ugyanis, hogy egy zajcsillapított, kisebb stúdióban csodásan muzsikáló mikrofon a kongó falú kisszobában az üvegablak mellé helyezve csúnya visszhangokat, gerjedéseket, furcsa hangképeket produkál.
A csatlakozás kérdése maradt hátra: mikrofonokból árulnak audió- (jellemzően jack vagy XLR) csatlakozós és USB-s modelleket egyaránt. Utóbbiakat akkor érdemes használni, ha a gépünkben nincs valamilyen dedikált, profibb szintű hangkártya vagy külső hangmodul, ilyenkor ugyanis maga a mikrofon egyben egy hangvezérlő is, amely képes nagy mintavételezés mellett szépen átalakított, jó felbontású végeredményt adni.
A második szempont: a gép
Szerencsére itt annyira nem kell specializálódni, mint a mikrofon esetében. Ha abból jót választottunk, akkor egy átlagosan erős laptop vagy asztali PC tökéletesen alkalmas a podcast-felvételekre, csupán néhány apróságra kell odafigyelni. Az egyik a hangvezérlő kérdése, amit feljebb már kifejtettünk: egy átlagos gépnél inkább az USB-s mikrofonokat részesítsük előnyben, ezek ráadásul egy gyengébb hardvert is megsegítenek azzal, hogy a jelfeldolgozás feladatát részben vagy egészben átveszik.
Azt mindenképp biztosítani kell viszont, hogy a számítógép zajai ne hallatsszanak bele a felvételbe. Lehet, hogy elsőre észre sem vesszük, de a tudat- és hallásküszöb szintjén egy idő után nagyon zavaró tud lenni például a ventilátorok halk, de érezhető sivítása, vagy a merevlemez kerregése. Érdemes felvétel közben minden más szoftvert leállítani és a gép terhelését minimálisra venni, hogy a túlmelegedés miatt ne pörögjenek fel a légterelők. Emellett azt is jól meg kell választani, hol legyen a számítógép a mikrofonhoz képest – akár jó ötlet lehet a perifériákat USB-s hosszabbítón keresztül a közelünkben hagyni, míg a gép egy távoli sarokban, akár valamilyen bútor “hangárnyékában” dolgozhat.
A szoftver sem mindegy
Hangrögzítésre alapvetően temérdek alkalmazást találunk az ingyenestől az agyonbonyolított drágákig. Itt is alapvetően arra kell figyelnünk, mire szeretnénk használni: csak a beszélgetés felvételét végezzük így, vagy ezzel akarjuk effektezni, vágni és javítani is a felvett anyagot, illetve kell-e több sávon egyszerre rögzítő megoldás, ahol egymáshoz képest állíthatjuk a beszélők hangerejét, és akár hangképeket, zenéket is alákeverhetünk.
A legegyszerűbb megoldás egy egyszerű hangfelvevő, ilyenből ingyenes is akad bőven, például az Audacity. Ez sokféle szempontból “hangolható”, állíthatjuk a bemeneti hangforrás hangerejét, utólag pedig normalizálhatjuk a dinamikát, alkalmazhatunk egy sor beépített effektet az eq-tól a zengetésig. Emellett alapszinten arra is képes, hogy vágjunk az anyagból, tehát megkeressük a túlzottan elszaporodó ööö-ket és izéket, a kínosan elhúzódó szüneteket, majd pedig ezeket egérrel kijelölve töröljük őket, esetleg egy felesleges szövegrészt eltávolítva összehúzzuk az előtte és utána elhangzókat.
Ha ennél kicsit sokrétűbb megoldásra van szükségünk, érdemes körülnézni olyan szoftverek körében, amelyek már tudnak egyszerre több hangforrást, több sávon rögzíteni. Leginkább zenei szoftverek körében lehet kutakodni, ahol mindegyik beszélgetőpartner mikrofonjának adhatunk egy külön bemenettel rendelkező hangsávot, amit akár egymáshoz képest is állíthatunk hangerőben, effekt-szinten (egy halkabb, vékonyabb hangú partnert például hangosabbra vehetünk és eq-val is segíthetünk a gyengébb hangtartományok kiemelésén.
Feltételek a technikán túl
Ha megvan a mikrofon, a gép és a szoftver, még ne kezdjünk bele a felvételbe azonnal! Hiába minőségi ugyanis minden műszaki hozzávaló, ha az utolsó előkészületi fázist kihagyjuk: ez pedig a környezet kérdése.
Az talán viszonylag alapvetőnek hangozhat, hogy válasszunk csendes helyet, ahol zavartalanul tudjuk készíteni a felvételeket. Ha adott egy olyan szoba, ahol közel zajmentesre tudunk bezárkózni, az már félsiker, de itt ne csak arra figyeljünk, hogy az utcáról ne ugasson be a szomszéd kutya, vagy ne nyisson ránk senki azzal, hogy “kész a pörkölt, gyere enni, mert kihűl”. Zárjuk ki az egyéb zajforrásokat is, mint például a feljebb már említett ventilátorhang, vagy egyéb olyan források, amiket körbefülelve észreveszünk a pattogó radiátortól a légkondiig. Előre érdemes felkészülni arra is, amit az első körbefüleléskor nem észlelünk: egy lakótelepi lakásban bizony a nap bármely szakában felsírhat egy fúró, a felső szomszéd épp a legizgalmasabb témakör kifejtése közben indítja be a centrifugát és így tovább. Ha az ilyesmi előfordulhat, válasszunk olyan napszakot, amikor a legkisebb az esélye az ilyesminek.
Nagyon fontos a hangkörnyezet felépítése is. Egyrészt az sem túl jó, ha “kong” a helyiség, tehát a hangunk egy vagy több sima felületről verődik vissza. Ez egyrészt kiirthatatlan visszhangokat képez a beszédben, másrészt eltolhatja a hangképet is, kiemelve bizonyos spektrumokat – például ez okozza a szakszlengben “bödönhangnak” nevezett jelenséget, amit utólagos eq-zással sem mindig lehet kijavítani. A mikrofon elhelyezése is fontos, érdemes óvakodni attól, hogy közvetlenül a fal mellett legyen, ez ismét csúnyán visszacsapó mini-visszhangot képez. Ha van a környéken bármilyen bútor vagy tárgy, ami hajlamos a berezonálásra, szintén kezelendő. A nagy, sima felületekre pedig érdemes olyan csillapító bevonatokat felszerelni, amik elnyelik a visszhangokat – erre már egy vastagabb függöny vagy pokróc is alkalmas lehet, esetleg használhatjuk a zenekari próbatermek házibarkács-megoldását a tojástartókkat, de viszonylag olcsón barkácsáruházakból is beszerezhetünk formára alakított habszivacs burkolatokat ilyen célra.
Mintha a Marsról beszélnél
Végül még egy olyan témáról érdemes szót ejteni, ami gyakran előkerül a kezdő podcastereknél. A legtöbben ugyanis nem tudnak mindig magukhoz invitálni vendégeket, ezért egyre többször hallani olyan adásokat, ahol a beszélgetőpartner valamilyen digitális kommunikációs platformon csatlakozik be. Ezzel nagyon óvatosan kell bánni, hiszen itt általában a másik fél pont azokat a megoldásokat használja (lásd laptop-mikrofon vagy mobiltelefon), amelyeket hangminőség terén már a cikk elején elmarasztaltunk. Emellett a Zoomtól a Messengerig minden ilyen kommunikációs megoldás alkalmaz valamiféle tömörítési algoritmust azért, hogy gyorsan és viszonylag kis adatigénnyel átérjen a hang az egyik helyről a másikra – ez pedig automatikusan minőségromlást is előidéz. Ilyenkor áll elő az a helyzet, hogy a hallgató az egyik beszélőt tisztán, érthetően, szépre keverve hallgatja, majd a partner válasza olyasmi hatást kelt, mintha valaki egy másik bolygóról tárcsázna be.
Persze, ha semmilyen más módon nem oldható meg a beszélgetés a nagy távolság vagy az időzítési problémák miatt, akkor legyen ez – de itt is lehet trükközni. Például azzal, hogy ugyan maga az élő beszélgetés tényleg valamilyen kommunikációs csatornán keresztül zajlik, de közben mindkét beszélgető fél felveszi a saját oldalán, saját mikrofonjával a mondandóját. Ezt a két sávot aztán utólag lehet egymás mellé tenni, és máris kitisztul minden.
Van, hogy menni kell
Ha a fenti feltételek valamelyike nem adott, szerencsére már sok lehetősége van a podcastereknek arra, hogy valamilyen stúdióban, akár kifejezetten podcastekre szabott helyeken dolgozzon. Itt általában a teljes eszközpark is adott, a helyiségeket is a beszédre, hangfelvételre alkalmassá tették, és szükség esetén hangmérnök is segíti a munkát. Persze ez a legtöbb esetben nincs ingyen, de mivel viszonylag kevés előkészületet és utómunkát igénylő tevékenységről van szó (mondjuk egy zenekari lemezfelvételhez képest), már egész jól kigazdálkodható óradíjakkal lehet számolni. Az pedig biztos, hogy egy ilyen körülmények között készülő podcast műszaki szempontból tökéletes, a közönség számára pedig minden szempontból hallgatható lesz, tehát ilyen szinten könnyebben is monetizálható.
A Telekom például nemrég nyitotta meg Debrecenben a KraftLab nevű stúdióját, ahol zenei felvételek mellett videós és podcast-helyiségeket is kialakítottak. Ez nem mellesleg azt is jelzi, hogy az efféle felhasználásra szánt stúdiókért már nem kell feltétlenül Budapestre menni, egyre több bukkan fel vidéken is.
Elsőre ennyi már bőven elég ahhoz, hogy tervezni lehessen a podcast-karrier elindítását. De az igazi mélyvíz innen kezdődik, hiszen a műszaki háttér és a környezet kialakítása után jön maga az érdemi munka: kell egy jó ötlet, egy kreatív, beszélni, kérdezni és reagálni tudó műsorvezető, érdekes vendégek, izgalmas témák – aztán pedig, amikor elkészül a műsor, bekerülünk a terjesztés és népszerűsítés örvényei közé, ami megint csak megér egy külön misét. Épp ezért ezekkel a témákkal folytatjuk hamarosan, addig jó készülődést!
