Lehet-e egy robot a jövő Mozartja? Hogyan képes a mesterséges intelligencia kreatív alkotásra? A letölthető mesterművek és virtuális múzeumi séták korában a megosztás lesz az új birtoklás? És vajon tényleg elszakadunk az olvasástól az emoji-áradatban? – többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Szabados Ági, a „Nincs időm olvasni” kihívás elindítója a harmadik Telekom MOST Fórumon Szentesi Éva író, Dr. German Kinga művészettörténész, Vajdai Vilmos színész, Kónya Béla Tamás restaurátor és Dr. Gyires-Tóth Bálint mesterséges intelligencia szakértő segítségével.
Hol van már a gyilkoló terminátor? Beléptünk a kulturált robotok korába: a mesterséges intelligencia dalokat ír, zenét szerez, és akkor sem jön zavarba, ha egy új Rembrandt festményt kérünk tőle. Egy robot ma már képes a művészi alkotásra, de hiába fest, mint a gép, ha hiányzik belőle a lélek, a kreativitás, a gondolat. A kerekasztal körül ülők egyetértettek abban, hogy ezen emberi képességek nélkül a mesterséges intelligencia művész helyett inkább olyan, mint egy digitális betanított munkás. A robot magától ugyanis nem képes az alkotásra, csak a meglévő adatok alapján tud ő maga új adatot előállítani.
A 2016-os AI által generált Rembrandt portré megfestése előtt a masina a művész 346 képét tanulmányozta át pixelről pixelre, beleértve a legapróbb arcvonásokat vagy az olajréteg vastagságát. Csak hosszas elemzés és tanulás után volt képes az eredetihez hasonló textúrájú, új festményt produkálni. „Ötven Petőfi vers kivesézése után biztosan megalkotja a gép az ötvenegyedik költeményt, de az attól még nem lesz eredeti Petőfi.” – a Dr. German Kinga, a MOME docense által levont tanulságot Gyires-Tóth Bálint is megerősítette: „Az új verset úgy 200 sor programkódból meg lehet csinálni, de hogy művészi értéke is legyen az irománynak, az már jóval bonyolultabb.”
Szentesi Éva, a WMN munkatársa felfedezte a témában a tyúk-tojás problémát: a művészek megnyugodhatnak, de jobb, ha nem sokat pihennek, különben 200 év múlva már nem lesz kit másolnia a mesterséges intelligenciának, vagy ahogyan Vajdai Vilmos, a Katona József Színház színésze fogalmazott: „egyre nagyobb higításban lesz benne az alkotásokban az ember”. A gépi művészeti produktumoknak Dr. German Kinga szerint meglehet a maga helye, ha van rá vevő, akkor a piac be fogja árazni ezt a fajta művészetet. Hogy ki fog ebből meggazdagodni, arra viszont nincs egyértelmű válasz, Szentesi például nem szívesen osztozna egy robottal az új könyve jogdíjain. „Izgalmas évek előtt állnak a jogászok. Amíg nincs példa értékű precedens, addig a szerződések döntik el, hogy ki a szerencsés nyertes.” – véli Gyires-Tóth Bálint.
A sok megválaszolatlan kérdés és ködös vízió mellett egy dolog azonban biztos: a digitalizációnak, mint eszköznek a kultúrában is pótolhatatlan a szerepe. Kónya Béla Tamás, a Ludwig Múzeum Műtárgyvédelmi és Restaurátor Osztály osztályvezetője szerint óriási segítség a technológia a múzeumi gyűjtemények rendszerezésében és megőrzésében: „A Google képkeresőjébe elég feltölteni egy fotót, és máris megtudjuk, hogy hol, mikor, kinek a keze által készülhetett az adott alkotás.” Bár az egyre szaporodó online tárlatok nem pótolják a személyes megtapasztalás élményét, a digitalizáció a múzeumi stratégia fontos eleme: „Mióta a Ludwig Múzeum gyűjteménye online is elérhető, a nemzetközi szakma is megismerte az intézményt, és megduplázódott a kölcsönzések száma.” – tette hozzá Kónya. A technológia a kultúra popularizációjában és a közönség bevonásában is új dimenziót teremt. Soha nem volt még ilyen könnyű értékes gondolatokat eljuttatni az emberekhez, nem volt ilyen szoros a kapcsolat szerző és alkotó között, és nem volt ilyen korlátlanul fogyasztható a művészet. Azt meg mindenki döntse el maga, hogy a „gépzenére” vagy a humanoidok által szerzett dallamokra dobban nagyobbat a szíve.
A Most Fórumról készített videót itt nézhetik meg:
