Ez valódi forradalom!

0

„Az 5G-vel nagyot léptünk előre, és ezután sem állunk meg. Fejlettségét tekintve a hálózattechnológia pillanatnyilag előrébb jár, mint az arra épülő felhasználói alkalmazások, de ez csak még nagyobb teret ad az innovációnak. Biztos vagyok benne, hogy az 5G hamarosan mindannyiunk életének részévé válik, és óriási lökést ad a társadalom és a gazdaság digitalizációjának” – mondja a Pont-Most blognak adott interjúban Kiss Tamás, a Telekom 5G-bevezetésért felelős tanácsadója.

A napokban végre lezárult az 5G-s frekvenciák használatára kiírt állami aukció. Mire számíthatunk most?

– A frekvenciatendert követően az aukció sikeres szereplői, így a Telekom is, elindíthatják kereskedelmi szolgáltatásaikat a meghatározott frekvenciatartományokon. Ez egy hosszú, megfeszített munka fontos mérföldköve. A frekvenciaárverést követően új fejezet nyílik: ekkor indul meg az a folyamat, ami idővel látványos változásokhoz vezet majd a társadalom és a gazdaság digitalizációjában. Nem túlzás azt mondani, hogy forradalmi átalakulás küszöbén állunk, hiszen az 5G nem egyszerűen egy meglévő kommunikációs protokoll legújabb generációja, hanem egy minőségi, nagyságrendi ugrás a távközlésben.

Ennek ellenére, sok helyen találkozhatunk azzal a véleménnyel, hogy az 5G csak egy szolgáltatók által felfújt lufi – valójában nem hoz érzékelhető előrelépést a felhasználók többségének életében.

– Valóban létezik egy ilyen olvasat, de szerintem aki így gondolkodik, nem látja a teljes képet. Az 5G nem azonnal, a szolgáltatás elindításának pillanatában hozza majd el az áttörést; a technológia megteremti a lehetőségét a további innovációknak. Már most is látjuk, hogy számos területen be lehet majd vezetni nagyon fontos, előremutató fejlesztéseket, de az igazán fontos lépések még előttünk vannak. Ebben az esetben a hálózattechnológia kicsit előrébb jár, mint az erre épülő felhasználói alkalmazások, de ez nem kisebbíti az 5G jelentőségét. Sőt: minden jel arra utal, hogy a jövőben az életünk minden terén nélkülözhetetlenné válik mindaz, amit az 5G technológia magában rejt.

Elsőként mely társadalmi vagy gazdasági területen számíthatunk jelentős igényre az 5G-vel kapcsolatban?

– A jóslásnak nincs sok értelme, de azzal nem lövünk nagyon mellé, ha a szórakoztatóipart az első befutók közé várjuk. Elterjedtté válhatnak olyan játékok, amelyek a legjobb élményhez 5G-kapcsolatot ajánlanak, és ez a terület ugrásszerűen fog bővülni. A video streaming is napról napra egyre népszerűbbé válik, és látható, hogy ezzel párhuzamosan folyamatosan emelkedik a tartalmak felbontása is. Most még elsősorban full HD tartalmakat fogyasztunk, de már itt van a 4K is, és ha lesz széles körben elérhető, nagykapacitású hálózat, akkor a generációk szinte évről évre emelkednek majd. Néhány év, és itt lesz a 8K – ami a full HD felbontás 16-szorosa. Ehhez még érdemes hozzáadni, hogy számos gyártó nagyon komoly erőforrásokat fektet a különböző kiterjesztett- és virtuális valóság (AR/VR) eszközök fejlesztésébe. Nincs beláthatatlan távolságra az az idő, amikor bárki használhat majd a mindennapi életben 8-10 K-s tartalmakat megjelenítő AR/VR headseteket.

A háztartásokon belül maradva: sokszor hallhatjuk, hogy a jövőben egyre több internetre kapcsolódó készüléket használunk majd. Egy okos hűtőszekrény ugyanakkor nem bonyolít jelentős adatforgalmat – miért feltétele ennek a változásnak az 5G elterjedése?

– Itt is nagyságrendi ugrásról beszélünk. Egy felmérés szerint jelenleg nagyjából egymilliárd mobilinternetet használó online eszköz van a világon. 2030-ra ez a szám – minden józan becslés szerint – 100 milliárd fölé emelkedik. A jelenlegi mobiltechnológia nem tud megbirkózni ennyi kapcsolattal, egyszerűen nem erre tervezték. Az IoT (internet of things) jelenség csak akkor tud igazán kibontakozni, ha a hálózattechnológia megteremti a feltételeit. Márpedig ez a terület is erősen feszegeti a határait. Gondoljunk csak bele: már ma is szinte hétköznapi dolog, hogy egy felhasználó tablettel, okosórával, telefonnal együtt, 3-4 online eszközt használ. Az eszközök száma várhatóan ugrásszerűen fog növekedni.

Miért szükséges, hogy ez a rengeteg készülék mobilinterneten kapcsolódjon? Nem oldaná meg a problémát a fix összeköttetés?

– Valóban, a háztartások jelentős része fix, vezetékes technológiával lesz bekötve – ezért fontosak az optikai fejlesztések. Ugyanakkor a világ a seamless connectivity felé tart: a szolgáltatók azt szeretnék, ha a felhasználónak nem kéne törődnie azzal, hogy éppen milyen technológián keresztül kapcsolódik. Biztosítanunk kell, hogy ugyanazok a szolgáltatások, ugyanazon készüléken, eszközökön keresztül elérhetőek legyenek – otthon, útközben vagy akár külföldi nyaralás során is. Számos küszöbön álló fejlesztés ráadásul kifejezetten a közlekedéshez, így a mobiltechnológiához kapcsolódik: az önvezető autók világa például elképzelhetetlen 5G nélkül.

Világszerte számos gyártó dolgozik önvezető járművek fejlesztésén, többek között a T-Systems is végzett a Műegyetemmel közös teszteket a zalaegerszegi tesztpályán. A kereskedelmi 5G hálózatok elindítása mennyire lendíti előre az önvezető technológia bevezetését?

– Ez egy fontos feltétel volt, hiszen az önvezető autók az 5G felhasználásával még biztonságosabbá fogják tenni a közlekedést. A járművek 5G hálózaton keresztül kapnak információt egymás helyzetéről, illetve a várható útviszonyokról, forgalmi környezetről, veszélyhelyzetekről. Azt azonban látni kell, hogy bár már most is vannak jól működő tesztjárművek, az önvezető személyautók megjelenéséig még 4-5 évre biztosan szükség van. Más a helyzet azonban a vertikumokban, például az ipar vagy a mezőgazdaság területén. Mivel itt jóval kontrolláltabbak a körülmények, várhatóan sokkal hamarabb jelennek majd meg az 5G-t használó önvezető targoncák, traktorok, öntözőgépek és különböző drónok.

Az ipari gyártás területén is nagy az érdeklődés az új mobilszabvány iránt. Ott mire használnák majd?

– Az automatizált gyártási folyamatban óriási előny, ha a gépek nincsenek helyhez kötve. Létrejöhetnek dedikált, privát 5G-s ipari kampuszok, melyeken szinte csak távvezérelt vagy teljesen autonóm robotok dolgoznak majd. A mobilkapcsolat lehetővé teszi, hogy az üzemet tetszés szerint átalakítsák, mozgassák, bővítsék. A logisztika területén szintén óriási előrelépést jelent, ha a raktárakban nem emberi munkaerővel kell kigyűjteni, rendszerezni a különböző termékeket, hanem mindezt robotokra lehet bízni.

A különböző folyamatok, körülmények távoli megfigyelése és elemzése az iparban és a mezőgazdaságban is kulcsfontosságúvá válik majd. Egy gyártási vagy termelési folyamat szinte minden aspektusa mérhető lesz, és a szenzorokból származó adatok kiértékelésével, gyakorlatilag valós időben lehet majd optimalizálni a különböző tevékenységeket. Például a termőterületről származó részletes páratartalom, talajnedvesség, hőmérséklet adatok elemzésével akár négyzetméterre pontosan meg lehet majd mondani a növényvédőszert szóró drónnak, hol mennyi permetre van szükség.

Az okos szenzorok elterjedése az egészségügy számára is fontos. Eljuthatunk oda, hogy távolról elemezzék a különböző élettani adatainkat?

– Technológiai értelemben ez könnyen megvalósítható lesz, hiszen már most sokan viselnek különböző egészségügyi értékeket mérő okoseszközöket, órákat. Ha mindennek megtalálják az adatvédelmi szempontból is kielégítő csatornáját, az óriási előnyökkel járna az egészségügy számára. A távdiagnózis, és esetleg a távolról végzett műtétek is, mind az 5G által válnak elérhetővé.

Számtalan felhasználási lehetőségről esett szó, de vajon melyik lesz az, amelyikre tíz év múlva az 5G-forradalom szimbólumaként tekintünk majd vissza?

– Hadd kezdjem kicsit távolabbról! Én 1991 óta dolgozom a távközlésben, és ennek megfelelően, már az első mobilgeneráció hazai bevezetésében is részt vettem. Később elindítottuk a 2G-t, amin már szöveget, azaz sms-t is lehetett küldeni, majd jött a 3G, melyhez már adatkommunikáció is kapcsolódott. Abban az időben elképzelni sem tudtuk, hogyan fogják az ügyfelek kihasználni azt a adatkapacitást, amit az új szabvány elérhetővé tett. Aztán 2008-ban megjelentek az első okostelefonok, és a 3G egyetlen pillanat alatt vált meghaladottá, hiszen megszületett az az eszköz, ami mindent új perspektívába helyezett. A 4G már magabiztosan kiszolgálja az okostelefonokat, de a világ itt nem állt meg. Most ismét a hálózattechnológia lépett egy nagyot előre, de biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni az ehhez tartozó emblematikus alkalmazást, vagy akár többet is. Bár sok felhasználási ötlet van már most is, a tapasztalat az, hogy a legsikeresebb megoldás mindig valami olyasmi, amire korábban senki nem gondolt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét