Óriási összegeket mozgattunk meg tavaly

0

„Olyan jelentőségű beruházásokat hajtottunk végre 2020-ban, melyek éveken át növekedési pályán tarthatják a Telekomot, és a befektetőknek is biztosíthatják a folyamatosan emelkedő részvényesi javadalmazást” – mondja a Telekom befektetési kapcsolatokért felelős vezetője, Pandi Zoltán.

A Telekom a napokban tette közzé a tavalyi év pénzügyi eredményeire vonatkozó jelentését. Mit mutatnak a számok?

Alapvetően elégedettek lehetünk, sőt: a teljesítményünk egy korábban soha nem látott, járvány sújtotta évben nem kevés büszkeségre is okot adhat. Nem csak hoztuk a Covid előtt kitűzött, árbevételre, EBITDA-ra – kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény – és a készpénztermelő képességre vonatkozó célokat, de még enyhén túl is szárnyaltuk azokat.

Pandi Zoltán, Magyar Telekom
Pandi Zoltán, Magyar Telekom

Bár a számok pozitív trendet mutatnak, a járványra a Telekom sem lehetett immunis. Gazdasági értelemben hol mutatkozott leginkább a Covid hatása?

Két példát mondanék – bár nyilván a működésünk minden területén alkalmazkodni kellett a helyzethez, és az, hogy ezt sikerrel tudtuk megtenni, nagymértékben a szervezet rugalmasságának köszönhető. Ettől függetlenül a külföldi turizmus megszűnése egyértelműen kieséshez vezetett például a roaming/visitor eredményekben, és a járvány miatt a távközlési adó is arányaiban jobban terhelte a vállalatot. Ezt a terhet az elküldött üzenetek és a hanghívások után állapítják meg, utóbbi esetben percalapú elszámolással, ami egy olyan évben, mikor a bezártság miatt nagyságrendileg magasabb a hívások aránya, sokkal nagyobb végösszeghez vezet. Sokan azt gondolják, hogy ha több távközlési szolgáltatást vesznek igénybe az ügyfelek, akkor az közvetlen bevételnövekedésként jelenik meg a telco vállalatoknál, de ez így nem feltétlenül igaz. Az előfizetések jelentős része ma már korlátlan, így az árbevétel nem emelkedik a szolgáltatás igénybevételével arányosan.

A tavalyi év a koronavírus-járványtól eltekintve is rendkívüli volt a Telekom számára, hiszen soha ennyi új, gigabit-es sebességre képes hálózati elérést nem állítottak még működésbe. Ez hogyan befolyásolta az eredményt?

2020 ebből a szempontból valóban kiugró év volt, óriásit léptünk előre a gigabites hálózatfejlesztés terén: ma már összesen közel 2,5 millió gigabit-képes elérési ponttal rendelkezünk, ami a teljes hálózat mintegy 58 százaléka. Ez egy hatalmas munka, ami komoly anyagi áldozatokkal is jár – ugyanakkor úgy látjuk, hogy a szolgáltatásunk fejlesztésébe invesztálni mindenképpen jó irány, hiszen ezek a beruházások idővel növelni fogják a bevételeinket. 2020-ban beruházási kiadásokra összesen mintegy 106 milliárd forintot költöttünk, és ebben meghatározó szerepet játszottak az optikai fejlesztések.

A tavalyi év egy másik szempontból is mérföldkő volt, ugyanis lezajlott az 5G-szolgáltatás évek óta várt elindításához szükséges frekvencia aukció.

Így van, sőt, azóta lezajlott még egy – a 900 MHz-es és 1800 MHz-es frekvenciasávokra kiírt – árverési eljárás is, mely már 2021 januárjában zárult le. Összességében azt mondhatjuk, hogy ha az 5G spektrumhasználati tenderhez kötődő költségeket is beszámítjuk, akkor ez – az említett 106 milliárdon felül – további közel 92 milliárd forinttal növelte az eladósodottságot, az 5G-szolgáltatás elindításához szükséges licencdíjak pedig 54 milliárd forinttal csökkentették a Telekom készpénzállományát. Óriási összegeket mozgattunk meg tavaly.

A nagy kiadások ellenére, az összkép mégis pozitív. Hogy alakul ennek tükrében a befektetők javadalmazása?

Alapvetően 25 milliárd forintot szánunk részvényesi javadalmazásra – amennyiben az Igazgatóság javaslatát jóváhagyja a közgyűlés is. Már említettem, hogy nagyon magas összegeket költöttünk tavaly, aminek tetemes része a vállalat készpénzét csökkentette. 2020-ban 69,5 milliárd forint volt a teljes szabad cashflow-nk, melyből 54,2 milliárdot rögtön ki is adtunk az 5G-licencre. Látni kell, hogy a részvényesek javadalmazására bő 10 milliárddal többet költünk, mint a licencvásárlás után megmaradó teljes készpénzállományunk. A teljes javadalmazás tehát mintegy 25 forint lehet részvényeként, amely az osztalékból és a Telekom által indított részvényvisszavásárlásból adódik.

Miért ezt a konstrukciót választották ahelyett, hogy a teljes összeget hagyományos osztalékként fizetnék ki?

Nagyon tömören: a visszavásárlással csökken a forgalomban lévő Telekom részvények száma, így a befektetők tulajdoni hányada előbb-utóbb növekedhet. Ezen kívül az is fontos, hogy a visszavásárlás gazdaságilag előnyös olyan időszakokban, amikor a részvény piaci ára nyomott ahhoz képest, mint ami a mögöttük álló vállalat eredményeiből következne.

Úgy látják, hogy a Telekom-részvényt alulértékeli a Budapesti Értéktőzsde?

Én inkább a vállalat pénzügyi, működési teljesítményével foglalkozom, amely kétségkívül pozitívan alakult 2020-ban, az értékeltségünk megítélése inkább a piac feladata. Ugyanakkor abban az elemzők között is nagyjából konszenzus van, hogy a Telekom részvények reális ára magasabb, mint az aktuális tőzsdei árfolyam. Mi jelenleg úgy ítéltük meg, hogy a részvényeseink is jól járhatnak a visszavásárlással, hiszen ahogy korábban említettem, emelkedhet a részesedésük értéke.

A befektetői döntések során napjainkban a hagyományos, pénzügyi eredménymutatók mellett, egyre fontosabbakká válnak a különböző fenntarthatósági mérőszámok. Ebből a szempontból milyen a Telekom megítélése?

Nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a fenntartható és etikus vállalati működésre, amit az úgynevezett ESG-befektetők – Environmental, Social és Governance– is egyértelműen pozitívan fogadnak. Az elmúlt évben például sokat tettünk azért, hogy a járványhelyzetben hatékonyabbá váljon a külső partnerekkel való digitális együttműködésünk, valamint mindent elkövettünk, hogy a saját belső munkavállalóink számára maximális biztonságot teremtsünk. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy a Telekom immár hatodik éve nettó karbonsemlegesen működik – de a konkrét intézkedéseket még hosszan sorolhatnám. Ezek a tényezők mind szerepet játszanak abban, hogy például a vállalatok fenntarthatósági minősítésével foglalkozó MSCI rendkívül magas, AA-kategóriába sorolta a Telekomot.

A fenntartható vállalati működés mellett, milyen üzleti vállalásokat tud megfogalmazni a Telekom a jövőre vonatkozóan?

Úgy látjuk, hogy 2021 még egyfajta átmeneti év lesz, melyben, ha nem is a tavalyihoz hasonló mértékben, de egy ideig még meghatározó marad a koronavírus jelenléte. Ettől függetlenül, többek között a rekord nagyságrendű optikai fejlesztésnek, a mobilhálózaton megkezdett modernizációnak és a frissen elindított 5G-szolgáltatásnak köszönhetően, a következő évben 1-2 százalékos árbevétel és EBITDA növekedésre számítunk. A jövőben folyamatosan erősíteni szándékozunk a vállalat jövedelemtermelő képességét, ami a részvényesek számára is fontos hír, hiszen ezzel összefüggésben eltökélt célunk, hogy – amennyire a szabad készpénzállomány és az adózott eredmény engedi – növekvő pályára állításuk a részvényesi javadalmazást.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét