Kell egy kis áramszünet? Dehogy!

0
Akár országos, vagy még kiterjedtebb áramkimaradásokkal fenyeget a bulvármédia, és ugyan a dolog nem teljesen alaptalan, de pánikra semmi ok. Az pedig biztosra vehető, hogy a digitális közművek ilyen esetben is kitartanak.

Előfizetéses processzor: teljes őrület, vagy zseniális ötlet?

0
Az Intel érdekes koncepcióval rukkolt elő nemrégiben. Olyan megoldáson gondolkodik, amely lehetővé tenné, hogy a számítógépünkben lévő processzort idővel újabb képességekkel ruházzuk fel. Egy ehhez hasonló megoldás nagyon jól jönne a vállalatnak - már, ha tényleg működik.

Búcsúzunk a 3G hálózattól – de miért és hogyan?

0
Nagyjából az okostelefon-korszak kezdetén a mobilnetezők számára is kinyílt a világ a 3G térnyerésével, azóta viszont eljárt az idő a technológia fölött.

Szélessáv terén a világ legjobbjai között van Magyarország

0
Nemrég egy rangos nemzetközi listán hihetetlenül előkelő helyre rangsorolták a magyar szélessávú internet helyzetét: világszinten a tizedikek, Európában kilencedikek vagyunk. De vajon minek köszönhető ez a jó eredmény? Szakértőt kérdeztünk.

Az Apple egykori alapítója megküzd az űrszeméttel

0
Elsőre elég furcsa a cím, de pár mondat után abszolút a helyére kerül a dolog. Nemrégiben felröppent ugyanis a hír, hogy a neves zöld-technológia élharcosa új startupot indít, ami megtisztítja a világűrt az ott keringő milliónyi szeméttől. Nem, ez a szám nem túlzás.

Beethoven X: Ha a gép ilyesmire képes, akkor mi, emberek bármit elérhetünk

0
A mesterséges intelligencia egy újabb mérföldköve, ember és gép harmonikus munkájának eredménye, egy újabb lépés a digitalizáció fejlődésében: csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a legújabb zenei fenoménról és az október 13-i eseményről, amin végre meghallgathattuk Beethoven X. szimfóniáját.

Mikor lesz vége a mobiltöltő-káosznak?

0
Bár a butatelefon-korszaknál már kevesebb variáns fordul elő a telefontöltők csatlakozóiból, de még mindig nem ideális a helyzet - és ha a gyártókon múlik, nem is lenne az, de egy EU-s szabályozás felülírhatja a dolgot.

Agykutatással kezdte, ma már fiatal lányokat tanít programozni Pálfi Dóra és az ImagiLabs

0
Magyar sikertörténetekről mindig jó érzés beszámolni: most interjús formában mutatunk be egy olyan vállalkozást, amely egy éles váltás után a legnagyobbak figyelmét is felkeltette.

Kevert valóság: a HoloLens nem csak játék és mese

0
A Microsoft HoloLens túlmutat a játékon és a szórakozáson: rövid VR- és AR-történelem után megnézzük, mire használja a kevert valóságot a Telekom.

Zenéjét szerezte a mesterséges intelligencia: különleges zenei élmény a Telekomtól

1
Beethoven elkezdte, majd a mester befejezetlen művét a mesterséges intelligencia kerekítette végleges, lezárt egésszé. Hallgassátok meg október 13-án az emberi és a gépi géniusz együttműködéséből megszülető közös művet, a X. szimfóniát!

Legolvasottabb cikkek

A világ vezető technológiai szakértői szerint ez a 6 trend, ami...

0
A mesterséges intelligencia forradalmától a legnépszerűbb közösségi média címért vívott harcig rengeteg újdonságban lesz részünk, ha előre tekintünk az idei évre! Az elmúlt év igen...