A képesítések helyett a képességek korszaka jön

0

75 millió munkahely szűnik meg rövid időn belül azáltal, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével gépek végzik el az emberek munkáját. Ugyanakkor 133 millió új, de más típusú munkahely jön létre a világban. Kell-e félnünk a jelenségtől, milyen változásokat okoz mindez a munkahelyeken és milyen kihívásokkal szembesülnek azok a HR-esek, akik a megfelelő munkaerő toborzásával és képzésével foglalkoznak a cégeknél? Erre kereste a választ a Telekom Most Fórum múlt csütörtökön.

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától munkavállalóként? Kell-e harcolnunk ellene? Érdemes-e aggódni a munkahelyünkért?

– Az embereknek kár versengeni a gépekkel, mert biztosan mi fogunk veszíteni – mondta Megyeri Mirtill, az Y és Z generációs fiatalok elhelyezkedését segítő álláshirdetési portál, a Zyntern társalapítója. Szerinte inkább azon kellene gondolkodnunk, hogyan tudunk reagálni a körülöttünk lévő világ változásaira, hogyan tudunk emberként együttműködni a robotokkal, illetve hogyan tudjuk mégis megállni a helyünket az új generációs munkaerőpiacon?

Veszélyben a munkád?

“Ha el tudod mondani egy mondatban, hogy mivel foglalkozol, akkor néhány éven belül veszélybe kerül a munkád.” Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettese egy HR-konferencia előadójától idézte ezt a meglepő, ám nem irreális mondást a MOST Fórum kezdetén.

Nem sokkal e mondat előtt erre példát is láthatott a közönség, Pepper, a fehér guruló robot személyében, aki egész egyszerűen elvette a műsorvezető munkáját és Szily Nóra hangján köszöntötte a megjelenteket. De le is lépett a színről, amikor az egyedi gondolatokkal teli, érzelmi reakciókat és értelmi szintetizálást is igénylő része következett a műsorvezetői munkának, azaz amikor intellektuális módon vezetni kellett a beszélgetést.

A McKinsey Global Institute kutatóintézet Átalakuló munkahelyek: az automatizálás hatása Magyarországon című tanulmánya szerint Magyarországon a munkaórák 49 százalékát lehetne automatizálni már létező technológiákkal. Bár a foglalkozásoknak csak a 3 százaléka kiváltható, egy termelésre épülő gazdaságban, ahol nagy tömegek dolgoznak például gyári szalagok mellett, és sokan végeznek úgynevezett repetitív irodai munkát – ilyen például a szolgáltatóközpontok munkaköreinek egy jelentős része – mégis nagy lehet a már ma is automatizálható munkakörök aránya.

Bár ez a kép ijesztő is lehet, a Most Fórumnak bőven voltak pozitív tanulságai. Például az, hogy a jó képességű, rugalmas és nyitott emberek sokkal kényelmesebb, jobb minőségű munkát végezhetnek a jövőben. Ehhez persze az kell, hogy a tanuláshoz időről időre visszatérjenek, s képesek legyenek változtatni. Az unalmas, monoton fizikai munkát viszont nem feltétlenül kell elviselniük, s a terhelésük sem fizikai jellegű lesz. Hiszen a robotok sosem fáradnak el.

Mire vagy képes?

Nem az a lényeg, mihez értesz, hanem az, mire vagy képes? A cégek HR-szakemberei már manapság sem azt nézik, hogy a jelentkezők közül ki mihez ért, hanem azt, hogy megvan-e benne a nyitottság új dolgok elsajátítására. Itt jön az egyik kihívása az új kornak: ma még nehéz jövőálló, könnyen és hatékonyan alkalmazkodó embereket találni. És különösen nehéz egy cégnek megtalálni az adott tevékenységhez a legjobb, hosszú távon is beváló embereket. De ezt a HR-folyamatot is forradalmasítják a digitális technológiák.

– Minden ipari forradalom valamilyen gépesítéstől való félelemmel kezdődött. Az első idején még lerombolta az emberiség a fejlődését elősegítő gépeket, aztán megtanulta a saját javára fordítani a technológiát – mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője, aki szerint a rendkívül gyorsan változó és kicsit sem egyszerű mai munkaerőpiacon éppen ezt teszi a HR-szakma is. – A kiválasztás során egyre inkább az adatokra, nem pedig néhány HR-es intuíciójára kell alapozni a döntéshozatalt – vázolta, hogyan változik a HR-szakma.

Bár a toborzás során a végső szót még emberek mondják ki, a folyamat elején már ott vannak a modern digitális megoldások. Mint Friedl Zsuzsanna elmondta, a Telekomnál első körben egy játékos digitális alkalmazással mérik fel a jelentkezők kompetenciáit, így a kollégái elé már precíz módszerekkel megszűrt jelöltek kerültek. Ez jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi a kiválasztást. Míg korábban 2-3 hónapba telt egy gyakornok kiválasztása, volt példa a közelmúltban arra is, hogy ez 24 órára rövidüljön.

Már maga a szűrés is egy idejétmúlt kifejezés. Hiszen nem szűrni kell, hanem megkeresni a legmegfelelőbb embereket az adott esetben kevés rendelkezésre álló jelöltből. De ezt is tudja segíteni a technológia.

Egy magyar startup, a Neticle szinte valós időben képes megállapítani, hogy a közösségi médiában milyen reakciókat vált ki egy-egy vállalat vagy márka neve. „Nemcsak azt lehet mérni, mit mondanak az internetezők egy adott cég szolgáltatásáról, de azt is, mit gondolnak a cégről mint munkáltatóról” – magyarázta Szekeres Péter, a Neticle ügyvezetője.

A Most Fórum közönségének hatvan százaléka el tudja képzelni, hogy ember helyett gép döntsön róla egy állásinterjún. Meglepő? Igen. Kevesen voltak viszont, akik azt mondták, hogy elképzelhetőnek tartják, hogy a munkájukat el tudná végezni egy robot. Ez sem kevésbé meglepő. Pedig valószínűleg sokunk munkáját, vagy annak egy részét veszik majd át gépek a közeli jövőben.

A Telekom ügyfélszolgálatán például Vanda tehermentesíti a callcenteres kollégákat, emberhez nem fogható hatékonysággal. Egyszerre 75 ügyfél egyszerű kérdéseire tud válaszolni, mindig higgadt tud maradni, sőt, hamarosan képes lesz megérezni a betelefonáló ügyfelek lelkiállapotát is. A bonyolult, valódi problémamegoldást igénylő esetek megoldásában persze még sokáig az emberek játszák a kulcsszerepet, de a mesterséges intelligencia több időt hagy nekik arra, hogy az ügyfelekkel foglalkozzanak.

Ha a teljes kerekasztal-beszélgetésre vagy kíváncsi, ide kattintva megnézheted!

Mások is beszélnek róla

Ajánljuk figyelmetekbe a TechMánia podcast legfrissebb műsorát, melyben többek között a Most Fórumról is szó esik.

https://soundcloud.com/techmaniapodcast/techmania-5-epizod

A podcast szerkesztői külön interjúkat is készítettek a kerekasztal-beszélgetés több résztvevőjével, ezt itt hallgathatjátok meg:

https://soundcloud.com/techmaniapodcast/techmania-most-forum-interjuk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét