A legnagyobb bukások és felállások a tech világában – 2. rész

0

A bukástól való félelem nem szabad, hogy falat húzzon az ötlet és a megvalósítása közé, ez már kiderült a sorozatunk első részéből is. Folytatásként itt a következő négyesfogat, akik példájából inspirációt meríthetünk a következő kalandhoz.

Walt Disney

Kevés ikonikusabb alakot hozhatunk fel inspiráló példaként, mint Walt Disney-t, hiszen Mickey Egér és Donald Kacsa megalkotója világszerte határozta meg nem csak generációk gyerekkorát, hanem az animációs filmek fejlődésének irányát is. A vidámparkok és a rajzfilmek mellett a popkultúrából is egyre nagyobb falatot kiharapó cég azonban nem mindig ragyogott ilyen fényesen a szórakoztatóipar egén. Húszas évei elején ugyanis Disney-t kirúgták egy missouri-i lap szerkesztőségétől, mert szerintük nem volt elég kreatív. Nem sokkal ezután, 1921-ben alapította meg első animációs filmstúdióját Kansasban, ami két éven belül csődbe ment. Ez a csalódás aztán egészen Hollywoodig repítette a fiatal animátort, ahol 1923-ban felépítette a Walt Disney Stúdiót. A többi pedig már történelem…

AirBnB

Ha szállást keresel a szabadságod idejére, már te sem a Booking.com-on nézelődsz? Szállodák helyett szeretsz otthonosabb megoldást keresni a lakhatásodra? Bármennyire is úgy tűnhet, hogy az AirBnB ezekre a kérdésekre adott válaszaival bebetonozta helyét a legnépszerűbb szolgáltatások között, a kezdeti sikertelenségek erre a vállalkozásra is árnyékot vetettek: 2008-ban a Szilikonvölgy 7 legnagyobb befektetőjének prezentálták ötleteiket az AirBnB szellemi szülőatyjai, és mind a 7 esetben nemleges válasszal tértek haza (az egyik társalapító, Brian Chesky megőrizte a visszautasító leveleket és a startup felfutása után nyilvánosságra is hozta azokat). Aztán a gazdasági válság annyira megcsavarta az Egyesült Államok lakosságát, hogy fontosabbá vált nekik az extra bevételi forrás, mintsem azon aggódjanak, hogy idegenek lakjanak az otthonukban. Ez a válság okozta az AirBnB sikerességét. A 2,25 milliárd dollárra értékelt cégre ma már úgy hivatkoznak, mint a shared economy egyik alappillérére.

Peter Thiel és a PayPal

Mielőtt a PayPal megalapításában segédkezett, Peter Thiel a Clarium Capital fedezeti alapot vezette, ami a részvénypiacon elvesztette értékének 90%-át. Ez azonban nem tartotta vissza Thiel-t attól, hogy újrakezdje és kezébe vegye sorsát, így Elon Musk és Max Levchin oldalán megalapította a PayPalt, napjaink egyik legismertebb, nemzetközi online fizetési rendszerét.

Brian Acton és a WhatsApp

Brian a Yahoo alelnöki székét hagyta ott, hogy interjúzzon a Facebookhoz és a Twitterhez is- sikertelenül. Miután mindkét közösségi oldal más jelentkezők mellett tette le a voksát, Acton úgy gondolta, hogy létrehozza saját megoldását, és pár év leforgása alatt megalkotta a WhatsApp-ot. Az alkalmazás rövid időn belül milliók egyik kedvenc csevegőalkalmazásává vált. A vállalat sikerét a korábban Actont elutasító Facebook is felismerte: 2014-ben19 milliárd dollárért vásárolták fel a Whatsapp-ot.

Forrás: fastcompany.com, press.farm

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét