Második alkalommal indult neki egy szakmai zsűri, hogy tehetséges szobazenészektől underground profikig ráleljen az elektronikus zene legjobb friss hangjaira. A szervezőt a kezdeményezés hátteréről faggattuk.
Amikor a világot hirtelen bezárta a járványhelyzet, elhallgattak az élő zenés rendezvények és leálltak a bulik nagy segítséget jelentett az elektronikus zenei alkotóknak az Telekom Electronic Beats pályázat. Ugyan a pandémia lassan (remélhetőleg) lecseng, még mindig bőven szükség van az új tehetségek felkarolására, ezért elindult a második megmérettetés is: idén március 16-ától április 10-éig ismét várta a friss pályaműveket a kezdeményezés. A szakmai zsűriben részt vett napjaink feltörekvő rappere, Beton Hofi, a slágergyáros Carson Coma, a Budapest és London között ingázó énekesnő, Solére, valamint olyan ismert gépzenei alakok, mint Tolo, LAU, lamyank, valamint az EXILES kiadó vezetője, Kolbenheyer Erik.
Időközben meg is született az idei élcsapat, megérkeztek a legjobbaknak ítélt pályázók zenéivel telepakolt kiadványok, ezért megkérdeztük Papp Lászlót, a Telekom Electronic Beats projektmenedzserét, aki bővebb háttérinformációkat tudott adni adni az idei eseményekről.
Manapság “bárki lehet zenész”, hiszen audio munkaállomások, pluginek, effektek, virtuális hangszerek tengere áll rendelkezésre ahhoz, hogy akár egy kisszobában is készüljenek világszintű produkciók. Ez áldás és átok is, hiszen egyrészt minden eddiginél többeknek adatik meg a lehetőség zenével foglalkozni, viszont a “kutyaütők” seregében nehéz megtalálni a valódi értékeket. Mit keres az Electronic Beats zsűrije egy produkcióban, milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki azt mondja: kisszoba vagy sem, ez bizony profi munka?
A zsűrizés során több mindent figyelembe vettünk. Figyeltük a zene technikai szintjét, a produceri munka minőségét. Emellett fontos volt az is, hogy mennyire eredeti a mű, és hogy mennyire jön át az alkotó víziója. Ezek a szempontok olykor ütötték egymást, így nem volt könnyű dolgunk. Leginkább olyan zenék kerültek fel a válogatásra, amik mindhárom szempontnak megfeleltek.
Ahogy mondod, sokan technikai ismeretek hiányában is nekiülnek zenélni, pedig bizonyos szabályok betartása már a dal megírása közben is fontos lenne. Bár a tendencia javul, és egyre több helyen lehet itthon is professzionális körülmények között modern zenei producerkedést tanulni, de távol vagyunk még olyan országoktól, ahol adott esetben évtizedek óta egyetemi szinten zajlanak ilyen típusú képzések. De ha ott van a dalban az érzés, a gondolatiság, az üzenet, akkor a technikai tudás tanulható. Ezért is fontosak az ilyen programok, amik során közvetlen visszajelzéseket kaphatnak az alkotók, és adott esetben közös munkával, együtt tudunk tanulni, fejlődni.
Az Electronic Beats első körében 30+1 pályázó került fel egy tripla válogatásalbumra. Ehhez képest milyen az idei eresztés, vannak-e új trendek, új trükkök, meglepő próbálkozások?
Idén nagy számban küldtek zenéket a legfiatalabbak is, a számukra népszerű, újvonalas stílusokban. Igyekeztünk ezek közül is válogatni. Lehet, hogy néhány „nagy öreg” felhúzza a szemöldökét majd az Aragorn, a Halal Kalora!, a Cirom, vagy a Privé Love Band trekkjein, de muszáj volt reagálnunk arra, hogy milyen irányba halad manapság a könnyűzene.
Bizonyos stílusokban akár pár perc hallgatás után meg lehet mondani, hogy egy előadó honnan származik, vannak jellegzetesen skandináv, német, amerikai hangzások, stíluselemek. Van valamilyen sajátossága, “hungarikuma” a magyar elektronikus zenészeknek?
Talán a sokszínűség. Mind a 33 szám más, egy igazán szerteágazó, de reményeink szerint mégis homogén anyag született. Szuper dolog egyébként, hogy nem csak Budapestről kerültek fel alkotók a válogatásra. A győztesek között van olyan, aki Miskolcról, Mohácsról, Egerről, Bajáról, Kazincbarcikáról vagy Szombathelyről származik, sőt, ami még ennél is nagyobb öröm, hogy határon túli magyarok is felkerültek a válogatásra. Van egy-egy befutónk Csíkszeredáról (Székelyföld, Románia), illetve Szabadkáról (Délvidék, Szerbia) is.
A jelentkezéseket idén pop, klub és kísérleti zene kategóriában vártátok. Ez utóbbi pontosan mit jelent?
Ezek gyűjtőfogalmak. A POP22 lemezre felfértek a hip-hop, r’n’b stílusok mellett az újhullámos hyperpop és alterpop vonalak is. A CLUB22-vel lefedjük a teljes elektronikus tánczenei színteret a housetól és minimaltól kezdve a technón át a gyorsabb rave-ekig – ezúttal még a törtütemek is képviseltetik magukat. Az EXPERI22 pedig kísérleti elektronika, ebbe sok minden belefért – ez utóbbi egyébként világszínvonalúra sikeredett idén.
Az Electronic Beats kezdeményezés többek között a járványhelyzet miatt orra eső underground zenei közeg életben tartását szolgálta. Hogy látod, a pandémia lassú visszaszorulásával azért éledezik a magyar klubok, fesztiválok, bulik világa?
Nagyon furcsa a helyzet, mert a járványok korát átmenet nélkül leváltotta a háború a szomszédban. Ilyen esetekben különösen fontos, hogy őrizzük a lángot, mert a történelem legsötétebb időszakain az embereket mindig a kultúra, a zene és a közösség segítette át. Ezért továbbra is nagyon fontos az Electronic Beats küldetése. A válogatáslemez megjelenésének napján 4 termes ingyenes lemezbemutató bulival támogatjuk a szcénát a viii. kerületi Turbina Kulturális Központ falai között. Másnap pedig kora délutántól hajnalig tartó – szintén ingyenes – fesztivál a Főzdeparkban, Magyarországon először játszó világsztárokkal.
Kissé provokatív kérdés, de az elektronikus zenei műfajokat szokták amúgy is divatosnak és ezért előnyben részesítettnek tekinteni, míg több egyéb stílusra ugyanúgy ráférne a reflektorfény. Van esetleg tervben másféle zenei területekre célzó hasonló kezdeményezés a rocktól a jazzen át a kamaráig?
Azért az Electronic Beats az Electronic Beats marad, még ha jóval többet is jelent mára ez a márka a kezdeti célkitűzésekhez képest. Egyébként nem tartom divatosabbnak az elektronikus zenét, sok helyen még mindig sokkal kevésbé elfogadott, mint akár a rock, akár a jazz. Sok esetben még mindig bizonygatni kell a stílus kulturális értékeit, de ez általában az ismeretek hiányából adódik. Ugyanúgy, ahogy a rockzenén belül is vannak divatos és undergroundabb, egyszerűbb, vagy igényesebb vonulatok, az elektronikus zene is hihetetlenül szerteágazó. Csak hallgassátok meg a tripla válogatásunkat, ott a bizonyíték!