A virtuális társalkodóktól a digitális halhatatlanságig

Főoldal/GÉP/A virtuális társalkodóktól a digitális halhatatlanságig

Jules Verne óta tudjuk, hogy nincs olyan elképesztő, de csak elképzelt technológiai újítás, amelyet ne valósítana meg egy idő után az élet. A mai kor sci-fijei az éntudatos gépi intelligenciákról és a halál utáni virtuális életről mesélnek, de vajon ezek is valóra válnak lassan?

Egy napon, valamikor a nem túl távoli jövőben képesek lehetünk majd arra, hogy feltöltsük a tudatunkat egy szerverre (divatosabb megfogalmazásban a felhőbe), hogy aztán a Mátrix filmekhez, vagy még inkább az Amazon Upload című sorozatához hasonló virtuális valóságban “éljük” tovább az életünket. Képesek leszünk beszélgetni hús vér rokonainkkal, barátainkkal, tudunk velük közösen játszani különféle virtuális játékokat, de adott esetben különböző, implantátumok és hardveregységek segítségével akár a fizikai valósággal is interakcióba léphetünk. Ez a jövőkép persze még nagyon sok elemében inkább elképzelés, mint valóság, de a jelenlegi trendek alapján bizony igenis erre halad a világ.

Elsőre nyilvánvalóan sokkoló ez a gondolat sokaknak, de alapvetően, ha belegondolunk, hogy hol tart most a technológia és milyen irányokban történnek az új kutatások és fejlesztések, mindez gyakorlatilag egy egész logikus “evolúciós lépcsőfok” lesz az emberiség történetében. Idővel át fogunk lépni a digitális térbe és a digitális létbe. Először csak a fizikai lét után, a halált “kiváltva”, aztán később akár – teljes mértékben a saját döntésünk alapján – bármikor a fizikai életünk során is megtehetjük majd ugyanezt. Nyilván ebben a pillanatban még csak a technológiáról és a technológiai lépésekről elmélkedünk, hiszen az, hogy ez az egész milyen etikai, jogi, szabályozási, filozófiai, vagy akár vallási kérdéseket vet fel, az bizony majd az utókorra marad. Az viszont már most látható, hogy előbb-utóbb a háttér adott lesz minden ilyesmihez, és kénytelenek leszünk meghozni a morális döntéseket.

Hol tartunk most?

Jelenleg már képesek vagyunk – a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével – összetett és az idő múlásával egyre értelmesebb beszélgetést folytatni algoritmusokkal és gépekkel. Egy ideig ezt leginkább csak írott formában tehettük meg, hiszen a szövegértésen alapuló chatbotok és egyéb virtuális beszélgetőtársak mögötti technológiai fejlesztések még nem voltak képesek “megszólaltatni” a gépi tanulás algoritmusai által alkotott mondatokat. Ám az OpenAI által fejlesztett, immár harmadik generációs neurális háló architektúra, a GPT-3 (Generative Pre-trained Transformer 3) már igen kiforrott szövegelemzéssel, és ami még fontosabb, szöveg- és kontextus-értelmezéssel meglepő párbeszédekre képes. Csak, hogy érzékeltessük a dolgot: az előd, a GPT-2 mintegy másfél milliárd változóval dolgozott és már képest volt egyetlen előre megadott mondat alapján egy rövid esszét írni az adott témában, most a GPT-3 már 175 milliárd változóval döbbenetesen valóságos beszélgetőpartnerré tud válni, ha kicsit tanítjuk.

El is érkeztünk a legfontosabb összetevőhöz, ami nem más, mint a tanítás. Jelenleg az olyan GPT-3 alapú megoldások, mint a korábbi cikkünkben már emlegetett Replika, vagy a kissé elfeledett Etermine, arra szakosodtak, hogy valós beszélgetőpartnereket imitáljanak, vagy a legjobb barát/barátnő szerepében (Replika), vagy egy elhunyt ismerős, barát, vagy rokon szerepét vegyék át (Etermine). Míg az első segítségével az egyedüllétet és szorongást képesek a felhasználók meglepő hatékonysággal csillapítani, addig az Etermine a gyász fájdalmát enyhítheti, hiszen valós, vagy legalábbis annak tűnő párbeszédek során búcsúzhatunk el a szeretteinktől, mivel az alkalmazás pont úgy fog reagálni, olyan kifejezéseket és szavakat használ, úgy kommunikál, ahogy azt az avatar az elhunyt social media bejegyzéseiből, üzeneteiből, leveleiből megtanulta.

Megint csak ismételni tudjuk magunkat: nem tisztünk (és nem is mernénk) etikai vagy szabályozási kérdésekbe bonyolódni, de egy néhány évvel ezelőtti kísérlet is megmutatta, hogy az elhunytakkal kapcsolatos interakció segíthet a gyász fájdalmának leküzdésében.

A 2016-os videóban Jang Ji-sung-ot láthatjuk, aki egy gyógyíthatatlan betegség következtében elvesztett hét éves lányával “találkozik” újra a virtuális valóságban, és elmondása szerint neki is és a családjának is sokat segített, hogy újra láthatta a gyermeket. Bár ez a megoldás még nem használta az OpenAI gépi tanuláson alapuló szövegértéses megoldását, valamint több hónapnyi előkészületet igényelt, greenbox stúdióval és gyerekszínésszel, aki a virtuális gyermek minél valósághűbb mozgását játszotta el, mára eljutottunk oda, hogy egy pár hónappal ezelőtt bemutatott játék demójában valós párbeszédet folytathatunk egy ML algoritmussal.

Nyilván a dolog most még kissé komikusan döcögős, jól megfigyelhető például, ahogy képes kissé félreérteni a szituációt az AI, és a reakcióidőn is jócskán kell még finomítani a kérdéstől a megszólalásig, azért az jól látható milyen rohamtempóban fejlődik ez a technológia, így tényleg nincs már messze, hogy akár kitalált, akár létező (vagy elhunyt) digitális szereplőkkel beszélgessünk a retró BMX építésétől kezdve a kriptoművészeten át a gazdaságpolitikai kérdésekig.

Hogy jó-e ez nekünk? Egészen biztosan. Az olyan országokban például, ahol a társadalmat nagymértékben fenyegeti az elöregedés, óriási segítség lehet a mesterséges intelligencián alapuló társalkodók jelenléte – akár egy fizikai robot testbe építve – az idősek életében. A virtuális asszisztensek új generációja jó szolgálatot tehet akár az üzleti világban is, de számtalan egyéb felhasználási területen nyújthat segítséget ez a fajta technológia. Mint mindenben itt, is azon múlik majd a technológia elterjedése és elfogadtatása, hogy mire és hogyan használja majd ezt a technológiai csodát az emberiség.

Végül pedig a fenti technológiák még tovább fejlesztésével valóban eljöhet a Mátrix és a tudat feltöltése a digitális térbe, tehát végeredményben a virtuális halhatatlanság, de a kérdéssel foglalkozó kutatók legtöbbje szerint ez még olyan sok lépcsőfokot jelent, hogy esélyesen a mi életünkben nem fogjuk megtapasztalni. Egy jövőbeni generáció számára azonban már olyan természetes lehet elhagyni a fizikai testet, mint gyerekkorból a felnőtt életbe lépni, és ennek szellemi elfogadására, vagy akár igényére még jó pár generációnak lesz ideje felkészülni.

által|2021-04-08T09:53:51+02:002021.04.08|GÉP|

A Pont Most tartalmai a Magyar Telekom támogatásával készültek