CES 2021 – a világ legnagyobb virtuális tech kiállítása

0

Bár sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy az évet hagyományosan felvezető óriási tech-show online formában is megél, a CES 2021 mégis jött, látott és győzött. A rendezvény lényege ugyanis nem változott: míg itt mutatkoznak be az év első felének legfontosabb és legérdekesebb újdonságai, mindenki feszülten figyel.

A világ összes tech újságírójának az élete januárban általában egy dologról szól, a Las Vegasban megrendezett CES-ről. A Consumer Electronics Show a világ legnagyobb technológiai rendezvénye, ahol az „okos fogtöméstől” kezdve a különféle kinézetű és funkciójú robotokon át, a „16K-s” tévéig tényleg minden van. Normális esetben Las Vegasban ilyenkor 300 ezer négyzetméteren sok ezer újságíró és látogató nézi meg, hogy mi lesz az adott év technológiai iránya. Természetesen tekintettel a nagyon furcsa – és akkor még finoman fogalmaztunk – 2020-as évre, idén a klasszikus, nagy csinnadrattás, tűzijátékos, látványos CES elmaradt. Helyette a szervezők megpróbálták ebbe a pár napba, a kiállítás eredetileg tervezett idejére összegyűjteni a létező összes cég online prezentációját, így végül, ha csak virtuálisan is, de megnézhettük, hogy mire számítsunk idén a techvilágban.

Kezdjük a kötelező körökkel, amiről persze az összes gyártó közleményei szuperlatívuszokban beszélnek: mindenhol mindenkinek nagyobb és erősebb mindene. Ez persze valahol elvárás, hiszen a vásárlókért folytatott küzdelemben már nem elég egyszerűen „hozni a szintet”, hanem valamivel mindenképpen rá kell ígérni az előző generációra. A tévék nagyobbak, nagyobb felbontással és 2021-ben már nincs olyan magára valamit adó gyártó, akinek ne lenne OLED és QLED technológiával felvértezett megjelenítője. A számítástechnika területén a grafikus kártyák és a processzorok erősebbek, mint valaha, a mobiltelefonok izmosabbak, többet tudnak, gyorsabbak, mint bármikor eddig és természetesen a robotika is egyre több helyen jelenik meg: fejlődnek robotporszívók, de ejtünk majd pár szót a mesterséges intelligenciát használó robot plüsspajtásról is.

A fentiek fényében inkább kiemelnénk most azokat az említésre méltó fejlesztéseket, amelyek ötletességükkel, előremutató technológiájukkal, vagy épp csak bizarrságukkal kitűnnek az óriás LED-falas, táncos-koreográfiás és vizuális effektekkel teletűzdelt online eseményeken prezentált termékek közül.

Mobilok

A mobilkommunikációs mezőny egyik nagy befutója idén az LG volt, hiszen az egyelőre munkacímen LG Rollable névre hallgató telefonjuk elvitte a show-t. Ez a készülék egy nagyjából tablet méretűre kigördíthető képernyőjű okostelefon, ami a bemutató alapján meglepően használhatónak és kifejezetten sorozatgyártásra érettnek tűnik. Emellett pedig azért is fontos mindez, mert a jó pár évvel korábban még mobilos csúcsgyártónak számító LG az elmúlt időszak némileg szürkébb teljesítménye után ezzel térhet vissza a legnagyobbak közé, ráadásul egyben meg is adja a választ arra, mi jöhet a tavaly felfutó hajtogatós mobilok után.

Maga a feltekerhető kijelző technológia persze nem újdonság, hiszen a TCL (a kínai Telephone Communication Limited gigavállalat) is bemutatott egy hasonló eszközt, bár az ő esetükben egy hengerre tekerhetjük fel a kijelzőt, de a végeredmény szempontjából hasonló a megoldás, mint az LG esetében. Viszont a koreai gyártó most megfelelő marketing-támogatással divattá fejlesztheti az ötletet, és valahol igazából ez számít a sikerhez, elég csak megnézni az Apple példáját, ahol az ikonikus termékek nem az elsők voltak a kategóriájukban – csak épp az első olyanok, amelyekért a tömeg megőrült.

Érkeznek továbbá a megfizethető Motorola G szériás telefonok és bár nem a CES-en mutatkozott be, hanem kicsit később, de megérkezett a Samsung új zászlóshajója, avagy a Galaxy S21 család is. Az ebbe a körbe tartozó telefonok ugyan nem hoztak a tekergős kijelzőhöz hasonlóan ütős újítást, de jelenleg a mobilos mezőny legerősebb készülékei.

Notebook, laptop

Vékonyabb, erősebb, gyorsabb “játékosok”. Ezek nagyjából a hívószavak, hiszen az Intel például egy minden eddiginél vékonyabb, szinte már légies gamer laptopot mutatott nekünk, ezzel prezentálva, hogy a legújabb Intel processzorok segítségével milyen kecses és mégis erős gépeket lehet készíteni. A játékosoknak pedig további jó hír, hogy most már izmosabb processzorok/videokártyák érkeznek az AMD részéről is a laptopokba (a Ryzen 5000-es sorozat), úgyhogy idén még tovább duzzadt az amúgy is komolyan feljövőben lévő gamer notebook piac.

Érdekes trend, hogy az ezen területre szánt laptopokból a korábbi kísérletek után kezd kikopni a 4K felbontás és sokkal inkább arra koncentrálnak a gyártók, hogy 1080p-ben, azaz Full HD-ben minél gyorsabb képfrissítést biztosítsanak az akadozó és ezáltal felesleges 4K helyett, ami egy 14-17 hüvelykes kijelzőn annyira nem adott sokat.

Mindenképpen meg kell említenünk a Lenovót is, aki egy Nintendo Switch-szerű 8 colos mini laptoppal örvendeztetett meg minket a LaVie Mini prototípus képében, amelyet a billentyűzetet hátrafordítva a tartozék joystickkal és extra gombokkal kiegészítve, kis kézikonzolként használhatunk. A Switch sikerén már pár éve lemérhettük, hogy játékgépek között nem feltétlenül az a nyerő, amelyik a legerősebb, hanem az ötletet, hordozhatóságot, sokfunkciós kiépítést is legalább ugyanennyire díjazza a célközönség.

Televízió és házimozi

Itt megint az LG-t kell megemlítenünk, ugyanis bemutattak egy ágyat. Igen, egy ágyat. Természetesen nem véletlenül tettük a tv-házimozi szekcióba ezt az újdonságot, ugyanis az ágy keretéből egy teljesen átlátszó OLED TV képes kiemelkedni. A Transparent Smart Bed az LG két korábban már bemutatott technológiáját ötvözte, hiszen egyrészt a teljesen átlátszó képernyőt, másrészt pedig a feltekerhető kijelzőt is láttuk már a gyártótól, de így együtt valami embertelen luxust testesít meg.

Amennyire láttuk, a klasszikus LED kijelző már végleg a múlté, mindenki OLED, sőt jó néhányan már QLED technológiával felvértezett készülékeket mutattak be, úgyhogy idén a TCL, a Samsung és szinte minden gyártó meg fog jelenni a piacon valamilyen QLED tévével. Ráadásul a kínai gyártó azt ígéri, hogy mindezt akár ezer dollár körüli összegért is beszerezhetjük, ami az eddigi árszint ismeretében mindenképp vonzó. A Samsung pedig az új csúcsmobil mellett, egy ígéretes 11.1.4-es soundbart mutatott be két, vezeték nélküli hátsó hangsugárzóval kiegészítve, amivel meglévő tévézési és házimozizási szokásainkat emelhetjük új szintre.

Majdnem minden más

Amiért talán a leginkább sajnáltuk, hogy csak virtuális formában zajlott le a CES, az annak az élménynek a hiánya, amikor a gyártók standjainak kötelező meglátogatása után az ember csak úgy beleveti magát a forgatagba, hogy időről-időre a legmeglepőbb és legmegdöbbentőbb fejlesztésekkel találja szembe magát. Szerencsére azért ilyesmiből is jó pár eljutott az online bemutatóig, ezért most jöjjenek az igazán egyedi ketyerék, szinte felsorolásszerűen!

Megérkezett például Moflin a cuki mesterséges intelligenciával tanulni képes robot plüssállat, aminek az egyetlen célja, hogy minél előbb megtanuljon minket szeretni és hogy mi szívből viszontszeressük. A kis tengerimalacra hajazó robot együtt fejlődik velünk, mint egy igazi kis élőlény, közben megtanulja a szokásainkat és érzékelői segítségével feltérképezi a környezetet és az életünket, hogy minél inkább kisállatként tudjon mellettünk létezni. Igen, a Tamagocsi szó felemlegetése teljesen helyénvaló, de a régóta ismert játék-elvet itt már hihetetlenül összetett és valódi érzelmeket gerjesztő formában sikerült visszaadni.

Nem gondoltuk volna, hogy 2021-ben még megemlítünk bármilyen tabletet, de nagy örömünkre a kínai TCL NXTPAPER nevű kütyüje hozott egy kis újdonságot a lassuló mezőnybe. Ez a tablet nem túlzottan erős, nem robbant ki dizájn-forradalmat sem, cserébe igazán különleges a kijelzője, ugyanis a speciális full HD panel 65%-kal energiatakarékosabb, minden eddigi kijelzőnél, és mivel nem sugároz kék fényt, sokkal megnyugtatóbb a szemünknek, hasonlóan az e-ink kijelzőkhöz.

A Razer két különleges termékkel jelentkezett a rengeteg gaming kiegészítő és eszköz mellett. Az egyik egy RGB LED-del és speciális aktív szűrővel ellátott átlátszó maszk, a Hazel. A másik pedig a minden szempontból teljesen fölösleges és épp ettől csodálatos csúcstech-demónak is beillő Brooklyn szék, ami egy 60 colos, feltekerhető “panoráma” OLED kijelzőt rejt a milliónyi RGB LED mellett, és természetesen minden egyes része valamilyen módon közli a játékban keletkező ingereket: érintéssel, rezgéssel, bármivel. Szóval ide elég leülni ahhoz, hogy minden létező érzékszervünkkel beleélhessük magunkat a játékba – talán csak a szaglás marad ki, de ezt nem is feltétlenül bánjuk.

Pár hónappal ezelőtt a Sony elkezdte kiszivárogtatni egy drón specifikációit, emiatt pedig egészen a CES-ig sokan gondolták azt, hogy az átlag felhasználóknak szánt, a DJI babérjaira törő repülő eszköz kerül majd ki a japán gyártó műhelyéből. De csalódniuk kellett, hiszen a Sony jól átgondoltan arra a területre lépett be az első drónjával,  ahol már alapvetően komoly sikereket ért el. Ez pedig nem más mint a professzionális képalkotás világa, ahol a Sony kamerák és érzékelők az utóbbi években igazán jól teljesítenek. A Sony első drónja, az Airpeak tehát nem egy játékszer, amiért karácsony előtt beugorhatunk a sarki boltba és megvásárolhatjuk a gyereknek, hanem egy kifejezetten a professzionális videó- és mozgókép-iparnak szánt filmes szerkezet, ehhez mérhető technológiákkal és árcédulával.

Természetesen még hosszú órákig tudnánk sorolni a kisebb-nagyobb bejelentéseket, de elsőre ezek voltak azok a termékek, irányok, amik kicsit talán letérnek a mindenki által kitaposott ösvényről. Mi pedig kíváncsian várjuk, hogy a fenti eszközök, fejlesztések hogyan teljesítenek majd a való világban, a felhasználók kezei között. Na jó, és itt rebegnénk el egy fohászt azért, hogy jövő januárban újra fizikai valónkban vethessük bele magunkat a show forgatagába.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét