Finisébe érkezett a 3G hálózat lekapcsolása a Telekomnál – most érdemes megnézni, vannak-e a családtagoknál vagy a cégnél olyan eszközök, amelyeknek ennyi a legnagyobb tudása. Mobilcserében az NMHH is segít.
Tavaly ősszel mi is megírtuk, hogy a Magyar Telekom bejelentette magyarországi 3G mobilszolgáltatásának leállítását. Cikkünkben Hegedüs András, a vállalat szabályozási szakértője elmondta, hogy ezt már jó ideje lehetővé teszi az ország területén kiváló lefedettséggel működtetett 4G hálózat, valamint persze a folyamatosan terjedő 5G. Hasonló okokból egyébként a többi szolgáltató is hasonló átalakításokat tervez, vagy már meg is kezdte azokat.
Viszlát, öreg hálózat!
A tavalyi év végén a Telekom mobilhálózatán az adatforgalom 98 százaléka zajlott már 4G-n és az épülő 5G-n, így a 3G-s adatforgalom aránya elenyészővé vált. Eközben még egy szintén minimális forgalom zajlik 2G-n is, főként olyan régebbi, gépek közötti kommunikáció, amit a pénztárgépek, útdíj-fizető alkalmazások, automaták bonyolítanak. A 2G-t fontos megtartani: Hegedüs András szerint többek között azért, mert ez a “kötelező alap”, ha minden kötél szakad, erre tud lekapcsolni bármilyen mobilkészülék, ráadásul nem is annyira az adat-, mint a hangforgalom tekintetében világszinten még mindig ennek van a legnagyobb felhasználói bázisa. Amikor például bárki roaming ügyfélként érkezik az országba, a 2G biztosítja azt, hogy hanghívásokat máris megbízhatóan tudjon indítani és fogadni. A 3G pontosan ezért egy olyan köztes réteg, amely fölött már eljárt az idő.
Üzemeltetési oldalról a lekapcsolást a 3G berendezések relatív nagyobb energiafogyasztása, valamint az eszközök elöregedése és a szervizelés egyre költségesebb megoldása tette aktuálissá. Ahogy a fenti adatokból is látszik, a lakosság nagy része nem is tapasztal majd semmit abból, hogy a Telekom idén májustól fokozatosan elkezdi lekapcsolni az infrastruktúra eszközeit, és június 30-a után már az országban egyáltalán nem lesz elérhető a 3G-hálózat. Viszont azért akadhatnak még itt-ott olyan készülékek, amelyek mobilhálózatok közül legfeljebb 3G-t kezelnek, ezek értelemszerűen innentől csökkentett funkcionalitással üzemelnek majd.
Mit tudnak a régi, 3G-s készülékek a leállítás után?
Fontos, hogy alapvetően maguk a készülékek nem tudnak majd kevesebbet, mint eddig, az egyetlen különbség az lesz, hogy az általuk elérhető legfejlettebb mobilhálózat helyett maximum 2G / EDGE adatkapcsolattal működnek. Ez a hanghívásokat és SMS-t nem érinti, valamint a Wi-Fi hálózaton is megmarad az adatkapcsolat addigi szintje és sebessége. A letöltött appok is működnek tovább, viszont bármi, ami Wi-Fi nélküli helyen mobiladat küldését vagy fogadását igényelné (e-mail, böngészés, közösségi alkalmazások és így tovább), az szinte használhatatlan szintre lassul.
Hol lehetnek még olyan készülékek, amelyeket érint a leállás?
A tapasztalatok szerint a mobiltelefon-tulajdonosok nagy része 2-5 éves időtartamig használ egy adott készüléket. Mivel a 4G-képes mobilok már közép- és belépő kategória szintjén is legalább ennyi ideje jelen vannak a hazai piacon, nagyon kicsi a valószínűsége, hogy az aktuálisan használt lakossági és üzleti készülékeket érintené a 3G-infrastruktúra megszűnése.
Régebbi, 4G-re már nem képes mobilok és tabletek jellemzően idősebb családtagokhoz kerültek, esetleg adományként hasznosultak, illetve az ügyesebb, csináld-magad szellemiségű felhasználók átalakították őket valamilyen egyéb otthoni funkció betöltésére (ilyen ötletekből mi is merítettünk egy korábbi cikkünkben). Az ilyen DIY kütyük szinte minden esetben otthoni Wi-Fi hálózatot használnak, ezért leginkább az idős rokonoknál érdemes körülnézni, hogy az általuk alapvető kapcsolattartásra használt készülékek beleesnek-e az érintett körbe.
Fontos megjegyezni, hogy a körbe tartozó, általában 4-5 éves vagy ennél is idősebb mobilok és tabletek más szinten is kiöregedés közelébe kerültek mostanra, az akkori processzorok teljesítménye már nem elég a mai appok többségének futtatásához, de memória vagy tárhely tekintetében is gyengének bizonyulhatnak. Az egybeépített (úgynevezett unibody) készülékekben az akkumulátor sem cserélhető egyszerűen, és ennyi idő után az áramforrás már ritkán képes névleges kapacitásának teljes kihasználására. Épp ezért a maximum 3G-s modellek többsége már egyéb okból is megérett a cserére.
Segítség több irányból
A felkészüléshez egyrészt azt érdemes megnézni, hogy az általunk és családtagjaink által használt készülékek képesek-e a 3G-nél fejlettebb mobilhálózatok használatára. Ha esetleg akad olyan eszköz, amely ezt nem tudja, viszont tulajdonosa szeretne mobilnetezni, akkor második lépésben a Telekom aloldalán megnézheti, hogy a környékén mikor várható a 3G-hálózat lekapcsolása. Elsőként egyébként a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó környékén válik elérhetetlenné a 3G, hogy a frekventált üdülőkörzetekben a nyarat már megerősített 4G-vel indíthassa a cég.
A készülékváltást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Netre fel! programja is támogatja: ennek keretében 20 000 forint támogatással lehet meglévő 3G-s vagy 2G-s mobil helyett maximum 120 000 forint listaárú 4G-s vagy 5G-s készülékre cserélni. A 3G-s készülékek tulajdonosai már február óta élhetnek a kedvezménnyel, míg a 2G-s mobilokat május 9-től lehet leváltani: ez a program a készletek erejéig, illetve legkésőbb július 17-ig tart. Az NMHH támogatásától függetlenül a Telekom további készülékkedvezményekkel, illetve Dominóról havidíjasra váltáskor is egy extra engedménnyel készül az érdeklődők fogadására.
A jogosultság ellenőrzésének folyamata szintén követhető a Telekom aloldalán, ahol részletesen szerepel, milyen feltételeknek kell megfelelnie az igénylőnek és a készüléknek. Az útmutató is kitér arra, hogy csere előtt senki ne felejtse el lementeni valahová a telefon tartalmát, hogy ne vesszenek el a képek, telefonszámok, dokumentumok és egyéb fontos adatok. A régi készüléket ugyanis a fenntarthatóságot szem előtt tartva a szolgáltató megsemmisíti.
A 4G-s és 5G-s készülékeket a tervek szerint még sok-sok éven keresztül lehet használni a Telekom hálózatán és a nemzetközi hálózatokon egyaránt, így a mostani csere egyben a kényelmes “mobil közeljövő” biztosítéka is.