Nem áll meg nélküled az üzlet, ha jól csinálod

0

Amikor valaki vállalkozásra adja a fejét, sokszor elkaphatja a gépszíj és úgy érezheti, innentől nem állhat le: éjjel-nappal rohan a mókuskerékben, mert “nincs, aki helyette dolgozna”. Pedig ez még akkor sem igaz, ha valóban nem talál több embert a feladatokra.

Ma már csak sóhajtozva emlékszünk a nyolc óra munka utáni nyolc óra pihenésre és ugyanennyi szórakozásra – na, nem a dalra, hanem az egykori elméletre, ahol a jól elvégzett munka jutalma az, hogy munkaidő után tényleg foglalkozhatunk azzal, amivel szeretnénk, élhetünk a családnak, hobbinak, sportnak, zenének, vagy épp a feltöltő semmittevésnek. Az alkalmazásban állók számára is sokszor “átlóg” a munkaidő abba a bizonyos kétszer nyolc további órába, aki pedig vállalkozni kezd, az a közkeletű szólás helyett sosem hagyja abba a munkát. Persze ez a kör sem azért tesz így, mert a munkáján kívül nem talál más boldogságot az életben: találna ő, csak épp annyifelé kell szakadni, mindenhol ott lenni. Az élet így olyan, mintha egy óriási műszerfal előtt állnánk, ahol folyamatosan oda kell rohanni és kiigazítani egy pirosba ugró mutatót, egy lekattanó emeltyűt, egy hirtelen szirénázásba kezdő műszert, és ha leállunk, minden szétesik.

Nyiri Mária, Magyar Telekom

A modern világban azonban már nem vagyunk egyedül a feladatainkkal: digitális eszközök és az ezeken keresztül elérhető segítők, tanácsadók és tapasztalatok lendíthetnek át a túlpörgésen és stresszen, csak épp még mindig sokan nem tudnak ezekről a lehetőségekről. A Telekom bevált eszközökre építő új kampánya épp ezt hangsúlyozza: van segítség, csak érte kell nyúlni. A kampányért felelős szakembert, Nyiri Mária kkv szegmenskommunikációs vezetőt kérdeztük a háttérről.

0-24 helyett okosan

“Amikor vállalkozóknak szánt kampányokat indítunk, sokszor aprólékosan keresgélünk valami olyan társadalmi jelenség, aktuális problémakör után, amelyben hatékonyan tudunk segíteni. A mostani kampány témája azonban hihetetlenül gyorsan megmutatta magát.” – magyarázza Nyiri Mária. “Az egész egy tavaly forgatott dokumentumfilmmel kezdődött, amelyet részben saját magunknak készítettünk: vállalkozások mindennapjait követtük, a vállalkozók véleményét kérdeztük saját munkájukról, és mellbevágó volt az a tapasztalat, mennyire erősen érzik azt, hogy számukra nincs lehetőség akár a pillanatnyi leállásra, pihenésre, feltöltődésre sem.”

Furcsa és komoly kontrasztot adott a tény, hogy a megszólaltatott vállalkozók számára nem létezett hétvége vagy nyaralás sem, azt vallották, nélkülük megáll az élet – pedig ez már egy olyan korban történt, amikor karnyújtásnyira voltak azok a digitális eszközök és ezek által kínált lehetőségek, amelyek hatalmas terheket tudtak volna levenni a vállukról.

“Persze nem arról van szó, hogy a digitalizáció a teljes felszabadulást jelenti, hiszen a munka sok területén továbbra is szükség lesz a vállalkozások vezetőinek közvetlen jelenlétére, felügyeletére és döntéseire. Ráadásul nem is próbálunk egy olyan csomagot összeállítani, amiről azt mondjuk, tessék, ebben minden benne van, ami megoldja az összes vállalkozói problémát, innentől csak hátra kell dőlni és számolni a pénzt. Viszont próbálunk egy olyan hátteret és környezetet bemutatni, amelyben ugyan a mi szolgáltatásaink is fontos szerepet játszanak, de nem feltétlenül ezen van a hangsúly. Inkább az a mostani kampány célja, hogy azokat a területeket mutassuk be, ahol igenis van lehetőség engedni a gyeplőn, könnyebb és hasznosabb utakat keresni ahhoz, hogy egy vállalkozó ne a saját rabszolgája legyen.”

Hogy mikre lehet ilyenkor gondolni? A teljesség igénye nélkül például visszaszerezhetők a hétvégék és a munkaidőn túli órák azzal, hogy nem kell folyamatosan a cég közösségi felületeit, kommunikációs csatornáit figyelni attól félve, hogy egy elszalasztott megkeresés az üzletet rombolná. Manapság már könnyen üzembe lehet helyezni például egy chatbotot, amely megválaszolhatja az alapvető kérdéseket és elirányíthatja az érdeklődőt a megfelelő felületekre, akár akkor is, amikor a cégvezető végre átalszik nyolc órát.

A kampány egyik fontos pillére a már létező Hello Biznisz, amely egyszerre tudásbázis, közösség és inspiráció: a Magyar Telekom által üzemeltetett weboldalon folyamatosan érkeznek tippek ahhoz, hogy a digitalizáció eszközeivel hogyan lehet hatékonyságot növelni, időt spórolni, vagy akár az eredményességet fokozni. Szakértők, más vállalkozók tesznek közzé olyan értékes anyagokat, amelyekből bárki más tanulhat, de a D Terv nevű kezdeményezéssel akár sablon-alapon is kidolgozható egy jól működő munkamenet.

Tényleg nincs idő a pihenésre?

“A dokumentumfilm elkészítése után egyértelműen éreztük, hogy ez a jelenség komolyabb odafigyelést kíván, ezért egy mini-kutatást is elindítottunk, ahol már kifejezetten erre fókuszáltunk. A Hello Biznisz oldal látogatóitól származó adatokból sok minden leszűrhető: az például látszik, hogy minden második magyar kisvállalkozó tudatosan próbál odafigyelni arra, hogy legyen ideje másra is a munkáján kívül, de valójában ritkán sikerül ezt megoldaniuk.”

A válaszadók 51 százaléka szerint nincs, aki helyettesíteni tudná őket, 24 százalékuk pedig úgy véli, ha nem elérhetőek folyamatosan, akkor ügyfeleket veszíthetnek. Pedig volna hely a pihenésre és feltöltődésre, amely nem is csak alanyi jogon fontos, a válaszadók közel fele ugyanis nem elsősorban magára, hanem családjára fordítana minden olyan percet, amit visszahódíthatna a munkájától.

“Még csak nem is arról szól feltétlenül ez a kampány, hogy tessék, itt egy adag digitális segédlet, hogy most elmehessen minden vállalkozó a tengerpartra nyaralni. Az már egy olyan állapot, amitől nagyon messze vannak sokan: már az is elég, ha az általunk nyújtott és összegyűjtött eszközök segítségével megelőzhető a kiégés, megmarad a mentális egészség, és ezáltal a vállalkozás másnap is működtethető tovább egészséges emberek által.” – foglalta össze a kezdeményezés céljait Nyiri Mária.

Biztos alapok

A fentieken kívül a Telekom a Magenta 1 Business szolgáltatással igyekszik stabil és megbízható hátteret nyújtani azoknak a vállalkozásoknak, amelyek szeretnék a digitális eszközöket igénybe venni. Ennek lényege, hogy vezetékes és mobil előfizetéseket összevonva kedvezményekkel és extrákkal ad még nagyobb teret ahhoz, hogy az egyéni vállalkozás vagy a kis cég kihasználhassa a legújabb technológiák előnyeit. Külön csomagajánlatot kapnak az otthonról dolgozók, a folyton mozgásban lévők és azok, akik csapatban dolgoznak, többnyire egy helyen, de egy kalkulátor segítségével bárki összeállíthatja azt a konfigurációt, ami számára a legjobb.

Persze maga a szolgáltatáscsomag sem újdonság, ám a Telekom felmérései azt mutatták, hogy még mindig sokan vannak, akik vállalkozásukban sem használják ki a számukra elérhető online lehetőségeket. Épp ezért a kampány idejére megújult a csomaghoz tartozó vezetékes internetszolgáltatás, és bekerült egy ingyenes adatbiztonsági megoldás is, amely szintén nagyon fontos eleme a vállalkozások működésének.

“Egy ilyen szolgáltatáscsomag mindenképpen csak alap, a kampányunk lényege inkább a figyelemfelhívás. A tapasztalataink szerint egy vállalkozás működtetése során sokan egyszerűen benne ragadnak az évekkel vagy akár évtizedekkel korábban felvett gyakorlatokban, olyan feladatokat is monoton módon elvégezve, amelyekre már rég nem lenne szükség, vagy legalábbis nem neki kellene ezeket ellátnia. Mi kérdéseket szeretnénk feltenni, sőt inkább azt szeretnénk, ha ők tennék ezeket fel maguknak. Tényleg mindent nekem kell csinálnom? Tényleg még mindig szükség van arra, hogy mindent közvetlenül irányítsak? Vannak esetleg olyan megoldások és metódusok, amelyek segítenek kiszakadni a felesleges munkahalmozásból? Ha idáig eljutnak a vállalkozók, akkor már sokkal könnyebb felfedezni azokat a módszereket, tapasztalatokat, segédleteket és segítőket, amikkel és akikkel kiléphetnek saját vezetői árnyékukból és végre önmagukért, a családjukért dolgozhatnak.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét