Csillagkapu épült Litvániában

0

Az új portál ugyan nem a galaxis túlfelére nyit kaput, viszont 600 kilométeres távolságra igen: az eszköz Lengyelországgal létesít valós idejű, virtuális hidat.

Május végén avatták fel a Portal névre keresztelt “vilniusi csillagkaput” a város pályaudvarának közelében, ami nem is lehetne időszerűbb. Az egyedi tervezésű, és mellesleg valóban az ikonikus sci-fi kapujára hajazó digitális portál ugyan nem az ismert univerzum túloldalára repíti az érdeklődőket, de bárki, aki szeretne, cseveghet egyet a nagyjából 600 km-re lévő Lublin lakosaival, hiszen a kapu párja a lengyel városban található. A kamerákkal és speciális kör alakú kijelzőkkel felszerelt óriás köztéri, élő képet közvetítő “videofon” egyedi 3D nyomtatott megoldásokkal és szoftverrel köti össze a pandémia miatt (is) eltávolodó világunkat.

A két városban működő szervezetek, a Benediktas Gylys Alapítvány és a Crossroads Interkulturális Kreatív Központ közös projektje az alkotók elmondása szerint arra emlékezteti a világot, hogy hiába élünk egymástól akár több ezer kilométernyire, mégis egyek vagyunk. A kör alak sem véletlen, mivel az az idő kerekét hivatott szimbolizálni, ráadásul ez a megjelenítés egy “igen ismert sci-fi elem”, ami kifejezetten szimpatikus volt az alkotók számára. “Az emberiség számos potenciálisan halálos kihívással néz szembe; legyen szó társadalmi polarizációról, éghajlatváltozásról vagy gazdasági kérdésekről. Ha azonban jobban megnézzük, nem a briliáns tudósok, aktivisták, vezetők, tudás vagy technológia hiánya okozza ezeket a kihívásokat, hanem a tribalizmus, az empátia hiánya és a szűklátókörűség, amely gyakran a nemzeti határainkra korlátozódik…” mondta Benediktas Gylys az alapítvány elnöke és a portál ötletgazdája. “Ez egy híd, amely egyesít, és egy felhívás arra, hogy emelkedjünk felül a múltbéli előítéleteken és nézeteltéréseken.”

A vilniusi Gediminas Műszaki Egyetem által is aktívan támogatott a projekt avatása szomorú apropót kapott, hiszen a jelenlegi vírushelyzetre való tekintettel nem is lehetne időszerűbb, ám a fejlesztés valójában több mint öt éve kezdődött, és nem csak egy gigantikus Facetime-alternatíva vagy techdemó, de az alkotók szándéka szerint a projekt fő gondolata, hogy kommunikációs platformot hozzon létre a járókelők, de akár az intézmények és szervezetek között is. A “csillagkapu” lehetőséget teremt a lublini projektek bemutatására a litván fővárosban, valamint interaktív projektekre mindkét oldalon. “A tervezéstől és a 3D modellezéstől kezdve a digitális tartalomfejlesztésen át a logisztikai kihívásokig – egy ilyen projekt széleskörű és többfunkciós csapatot igényel” – mondta Adas Meskenas, a LinkMenu fabrikas intézmény igazgatója.

A digitalizáció eme új szüleménye azért is több mint egy hatalmasra nagyított Zoom, mert nem korlátozódik két ember, vagy egy zárt társaság tagjai közötti direkt kommunikációra. Tehát nem arról van szó, hogy a kijárási korlátozásokba belefásult rokonok vagy épp munkatársak egymást hívhatják fel, hanem a folyamatos kapcsolat élőben mutatja a sok száz kilométerre levő „túloldalt”, és szó szerint bárki áthallózhat, beszélgetést kezdeményezhet. Így tehát a technológia segítségével szimbolizálja, hogy az újranyitással tényleg mindenki számára elérhető a kapcsolatfelvétel, és a pandémia bezártságából egy kultúrákon, határokon, etnikai megkülönböztetéseken felülemelkedő átjárással lehet teljesen szabadon elérni egymást. Akár olyan különleges felhasználási módokra is lehetőség nyílik, mint egy koncert vagy egy színházi előadás élő közvetítése az egyik városból a másikba úgy, hogy azt a fogadó oldalon nagyobb számú közönség is élvezheti.

A tervek szerint ráadásul ez csak egy amolyan éles demó, ugyanis nem csak két darab készül a monumentális portálból. A közeljövőben több európai és más városban is találkozhatunk majd a hatalmas csillagkapukkal, hogy egy picit újra nyissunk és közelebb kerüljünk az időközben jócskán eltávolodott nemzetek városaitól. Hosszú és nem túl vidám hónapok vannak mögöttünk, ránk fér egy kis utazás, még ha csak virtuálisan is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét