A munkavállalók viszik előre a céget

0

Nagy változások zajlanak napjaink munkaerőpiacán, amit a szubjektív tapasztalatok mellett már az érzékenyebb munkaadók toborzási módszerei is mutatnak. A legfrissebb kutatások szerint a munkavállalók preferenciái alapján egyértelműen kirajzolódik: ma már nem divat a dolgozók igényeit figyelmen kívül hagyó, erősen hierarchikus és átláthatatlan, „hagyományos” nagyvállalati kultúra. A Telekom legújabb munkáltatói kampánya azt is megmutatja, miért.

Ma Magyarországon az öt legfontosabb munkahelyválasztást befolyásoló szempont közül – a fizetések és juttatások után – rögtön a második a „kellemes munkahelyi légkör”. Nem mellesleg, a top 5-ben szerepel még a munkahelyi biztonság és a munka-magánélet egyensúly is. Ezeknek a szempontoknak a hangsúlyos megjelenése azt jelzi, hogy a munkavállalóknak komoly igényük van arra, hogy a munkaadójuk haladjon a korral, és támogassa, motiválja a munkavégzést, teremtsen inspiráló, átlátható környezetet, és figyeljen oda a dolgozók fizikai és mentális egészségére is.

A korszerű céges szervezeti modellek – szemben a hagyományos nagyvállalati működéssel – egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy a dolgozók mindig világosan lássák a munkájuk célját és értelmét, és aktív résztvevői legyenek a stratégia tervezésének és végrehajtásának. A napjainkban rendkívül népszerű agilis módszertan például kifejezetten nagy felhatalmazást ad a munkavállalóknak, akik – bizonyos keretek között – gyakorlatilag saját maguk döntik el, milyen célokat tűznek ki maguk elé, és azokat hogyan érik el. A transzparens működés és az elvégzett munka jól látható eredménye óriási motivációt ad a munkavállalóknak, ráadásul a hibák kijavítása és a nehézségekhez való alkalmazkodás is sokkal hatékonyabb, hiszen egy ilyen modell mellett minden kreatív, előremutató ötlet sokkal jobban hasznosul. A Magyar Telekom az elmúlt években rengeteget tett annak érdekében, hogy meghonosítsa ezt az újszerű szervezeti modellt, így nem csoda, hogy legújabb munkáltatói kampányának középpontjában is ez a téma áll.

„Sok visszajelzést kaptunk a piacról azzal kapcsolatban, hogy keveset beszélünk a cég belső működéséről, hogy pontosan mivel foglalkoznak és hogyan dolgoznak a kollégáink. Ez egy nehéz téma, hiszen Magyarországon nincs még egy olyan nagyvállalat, ami belevágott a miénkhez hasonló léptékű agilis átállásba, tehát az embereknek kevés információjuk van a témáról, de szerettünk volna betekintést engedni a kulisszák mögé. Úgy gondoltuk, hogy ha valami olyasmit akarunk megmutatni, amit még senki nem csinált, érdemes olyan eszközhöz nyúlnunk, amit korábban senki nem használt” – mondja a kampányvideók kapcsán Kelemen Lilla, a Telekom employer branding specialistája.

A Dumaszínház vezetőjére, Litkai Gergelyre többek között azért esett a választás, mert kifejezetten jól ismeri a nagyvállalatok sokszor abszurd világát – amiről Multikatona című műsorában is megemlékezik. A humorista ráadásul a Dumaszínházban is meghonosította az agilis működési modellt, így saját tapasztalatai is voltak a témával kapcsolatban.

Kelemen Lilla

A Telekom egyébként a három videóból álló kampány mellett egy másik, munkáltatói márka szempontjából trendteremtő kezdeményezésbe is belevág. Az elkövetkező hónapokban a vállalat hivatalos LinkedIn profilját időnként egy-egy szervezeti egység, csapat foglalja majd el, és veszi át az irányítást a hírfolyam felett a #csakittlehet égisze alatt.

Kelemen Lilla szerint a program során első kézből nyerhetnek majd képet az érdeklődők arról, hogyan működnek a Telekom szakmai területei, milyen projekteken dolgoznak és hogyan telnek mindennapjaik. „Ma már sokan tudják, hogy a Telekom Magyarország elsőszámú digitális nagyvállalata, de most azt is szeretnénk megmutatni, hogy ez a munkavállalók számára is kézzelfogható valóság. Legyen szó műszaki kiszolgálásról, java fejlesztésről, UX/UI design-ról vagy épp data engineering-ről: a kollégáink olyan feladatokon dolgoznak, amik szó szerint ügyfelek millióira vannak hatással. Ezt a speciális tapasztalatot pedig jelenleg csak itt lehet megszerezni.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét