Jó lesz ez nekünk? Kötelező lesz a cserélhető akku a mobilokban

0

A mobilgyártók szabályozása alapvetően a felhasználók érdekében történik: ez motiválta az egységes töltő-csatlakozó szabvány létrehozását, és ezért született meg az új határozat arról, hogy az Unióban forgalmazott mobilokban biztosítani kell azt, hogy a telefonokban könnyen cserélhető legyen az akkumulátor. Az egyértelmű előnyök mellett azonban kérdéseket is felvet az újítás, szóval körbejárjuk, mire lehet számítani.

Amikor az első mobiltelefonok megjelentek, a cserélhető akkumulátor szinte alapvetőnek számított. Akár úgy is mondhatjuk, hogy kiemelkedően ritkának számítottak azok a modellek, amelyekből nem lehetett kipattintani vagy leemelni az áramforrást. Ez viszont mostanra szinte teljesen a visszájára fordult: manapság alig találunk olyan készülékeket, amelyekből könnyen kivarázsolható az akku.

Miért változott meg ez a gyakorlat? Nos, első sorban azért, mert a telefonoknál egyre fontosabb lett a víz- és porállóság: a felhasználók egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt, hogy egy száz, vagy akár sok százezer forintért vásárolt műszaki eszköz tönkremenjen az eső vagy némi erősebb szél miatt. Ehhez pedig az szükséges, hogy a készülékházat a lehető legjobban szigeteljék a külső hatások elől: a csatlakozók, hangszórók és mikrofonok is speciális módszerekkel készülnek, az pedig egyáltalán nem fér bele a biztonsági követelményekbe, hogy a cserélhető akku miatt levehető hátsó paneleket alkalmazzanak.

Ilyesmit jelenleg nem igazán csinálhatunk otthon, hacsak nem akarunk búcsút inteni a garanciának

Emellett persze az is szerepet játszott a trend megfordulásában, hogy a gyártók szerették volna elkerülni azt, hogy a vásárlók ellenőrizetlen forrásból, megbízhatatlan, utángyártott akkukkal helyettesítsék a pár év alatt elgyengülő eredetiket. Az ugyanis jól látható, hogy ugyan egy telefon akár 4-6 év múlva is működőképes maradhat, az áramforrások a jelenleg használt technológia miatt folyamatosan veszítenek maximális kapacitásukból, és akár két év alatt azt tapasztalhatjuk, hogy a feltöltés után egykor másfél napig virgonckodó készülék fél nap után máris újra töltő után kiabál. Természetesen az sem utolsó szempont egy mobilgyártó számára, hogy épp emiatt a felhasználók egy része nem is kezd bele valamilyen szervizes megoldásba az akku kicserélésére, hanem új telefont vásárol.

Európa közbelép

Az Európai Unióban már korábban is szigorúan kezelték a mobilgyártók egyes gyakorlatait. Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy a felhasználóknak sokkal könnyebb legyen a termékek közötti választás és az eszközök használata, de a veszélyes és környezetszennyező elektronikus hulladék mennyiségét is folyamatosan vissza kell fogni. Ennek szellemében született például tavaly az a szabályozás, amely szerint hamarosan kizárólag USB-C töltőcsatlakozóval ellátott készülékeket lehet forgalmazni az Unió országaiban: ez ellen leginkább az Apple tiltakozott, de a jelek szerint a gigagyártónak is el kellett fogadnia, hogy külön európai modellekkel kell készülnie. Most, hogy egyre több új telefon dobozából hiányzik a töltő, minden eddiginél fontosabb, hogy a vásárlók ne amiatt kényszerüljenek valamilyen típusnál maradni, mert korábbról csak ezzel kompatibilis töltőjük maradt meg.

Nemrég nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament azt a jogszabályváltozás-csomagot, amely az elektronikus hulladék visszafogását célozza: ennek része az a határozat, mely szerint a mobiltelefonokban kötelező lesz egyszerűen cserélhető akkumulátorokat alkalmazni. Ez az USB-C szabályozáshoz képest jóval szélesebb körben indukálhat változásokat, hiszen a töltőcsatlakozós változásban szinte csak az Apple-nek kellett lépnie, most viszont majd’ az összes gyártónak át kell terveznie a modelljeit. Annyiban viszont megengedő a regula, hogy hosszabb időt ad az átállásra: míg az USB-C csatlakozókra 2024-ig kell átállni, a cserélhető akkus készülékeknek 2027 végéig kell leváltania a mostaniakat.

Jelenleg a legtöbb mobilban csak szerviz tudja kicserélni az akkut

Mi változik a mobilokban 2027-től?

A rendelkezés érdekesen fogalmaz a “könnyen cserélhető akkumulátorokkal” kapcsolatban, a szakértők szerint ebbe sokan, sokféleképpen fognak belekötni és kiskapukat találni. Nem egyértelmű például, hogy ez egyszerűen kipattintható akku-tokokat jelent-e, amelyekkel bárki számára két mozdulat a csere, és az is megkerülhető, hogy az akkumulátorok cseréjét feltétlenül meg lehet-e oldani otthoni körülmények között.

Persze egy nyitható telefontok sem jelenti azt, hogy a készülék teljesen elveszítené a víz- és porállóságát, de az tény, hogy egy ilyen megoldás sokkal szofisztikáltabb egy kikattintható “ajtónál” a telefon hátulján. Emellett egyre gyakoribbak azok a megoldások, amikor a készülékházban amúgy sem könnyen hozzáférhető helyen kap helyet az áramforrás: egyes készülékeknél például épp a villámgyors töltés miatt több egységre bontották az akkut, amelyeket több csatornán lehet egyszerre tölteni. Másrészt a mobilok vékonyságát is azzal érik el, hogy a régebben egy tömbben elhelyezett akkukat trükkös formában és elhelyezéssel préselik a készülékházba.

Az első szakértői reakciók szerint épp ezért minden bizonnyal több gyártó is komoly lobbiba kezd valamilyen enyhébb megfogalmazásért, vagy épp a mostani, 2027-es időpont eltolásáért. Másrészt, ha tényleg elérkezik az időpont, a mostaninál sokkal drágább, prémium funkcióvá válhat a por- és vízállóság, de megjelenhetnek olyan kitételek is a készülékek jótállási papírjain, miszerint a gyártó csak eredeti akkumulátor használata mellett vállal garanciát az esetleges hibákért.

Az tehát jó hír, hogy ha az 1-2 éve vásárolt telefonunk egyre gyakrabban éhezik töltésre, pár év múlva már nem kell lecserélnünk vagy szervizbe vinnünk, hanem (elvileg) csak az akkut kell kicserélnünk benne. De hogy ez mivel jár majd pontosan a készülékek tulajdonságait és árát tekintve, az még a következő néhány esztendő jogi csűrcsavarásaitól függ.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét