A Magyar Telekom gigabites szolgáltatásai már a mintegy 5 millió hazai végpont 40 százalékán elérhetők. Így nem csoda, hogy a cég lassan nyugdíjba küldi a rézkábeles hálózatot, amely korábban a vezetékes telefonálás, majd a DSL internet és az IPTV bevezetés platformja is volt. Ebből a cikkből mindent megtudhatsz az átállásról: még az is kiderül, mi történik a telefonfülkével akkor, ha kihúzzuk belőle a rézdrótot.
Nyilván senkinek sem kell ecsetelnünk az otthoni szélessávú internet előnyeit, amelyen keresztül ma már nem csak híreket olvasunk, de filmeket nézünk, zenét hallgatunk és játszunk is. És ha mindezt a család több tagja egyszerre szeretné tenni, máris szükségünk lehet a gigabites sávszélesség azon előnyére, hogy nagymennyiségű adatot tölthetünk le/fel egyszerre lakásunk több szegletében is. Erre a koronavírus-járvány első hulláma alatt sok háztartásban eszméltek rá és sokan váltottak magasabb internet csomagra a gyorsabb netkapcsolat érdekében.
Bár már nyakunkon az 5G, és tavasz óta a Magyar Telekom is nyújt már új generációs mobilszolgáltatást, a vezetékes hálózat léte a következő évtizedekben is stratégiai fontosságú marad. Többek közt azért is, mert az 5G-s adótornyok is a nagysebességű vezetékes gerinchálózatokra kapcsolódva működnek.
Így működik jelenleg a vezetékes internet
Mit kell tudni a napjainkban elérhető vezetékes internetről? (Pontosabban távközlési technológiákról, hiszen a net mellett sokszor az IPTV adások is ugyanezen a hálózaton érkeznek.) A Magyar Telekom jelenleg háromféle technológián szolgáltat:
- Réz érpáron: immár több, mint százéves technológia, első megjelenési formája a klasszikus telefonvonal, amelyet eleinte kizárólag hanghívásra, később modemes internetezésre, némi modernizálás után pedig DSL-internetezésre, IPTV-zésre is használhatunk. Az elérhető maximális sebesség a Magyar Telekomnál ezen a technológián: jellemzően 30-50 megabit/sec, de akár 100 Mbps is.
- Koax kábel hálózaton: az adatok koaxiális kábelen jutnak el az előfizetőhöz. Az internet mellett itt is van tévéadás is amit sokan a régmúltból kábeltévének ismernek.
Az elérhető maximális sebesség: a legmodernebb, korszerűsített technológia használatával akár 1 gigabit/sec. - Optikai hálózaton: az optikai kábel belsejében néhány tíz mikrométeres üvegszálon keresztül fényimpulzusok továbbítják az adatokat. Ez a jelenlegi legfejlettebb vezetékes technológia, természetesen internetprotokollt használó tévészolgáltatásokat is lehet nyújtani rajta.
Az elérhető maximális sebesség jelenleg: akár 2 gigabit/sec
Ez utóbbi, az optika számít napjainkban a legfejlettebb technológiának. A sok éves fejlesztések, illetve a kormányzati Szupergyors Internet Programnak (SZIP) köszönhetően mostanra már a Telekomos végpontok mintegy 40 százalékán elérhető a gigabites sebesség, és annak minden járulékos előnye.
Az optikai hálózatoknak például nem csak az az előnyük, hogy gyorsabban továbbítják az adatokat. Az ilyen technológiát használó távközlési hálózatok jóval stabilabban működnek, az üzemzavar esélye kevesebb mint fele a régi rezes hálózatoknál tapasztaltnak. Ez egyrészt sokkal magasabb szintű ügyfélélményt jelent, másrészt megkönnyíti a szolgáltató életét is. Évekkel korábban egy optikai szál nagyon sérülékeny, nehézkesen vezethető volt, mostanra viszont már olyan minőségű is elérhető, amelyet a nappaliig is gond nélkül el lehet vinni a lakásban. Fontos tudni, hogy az optikai szál a home gateway-ig (HGW), vagyis a központi egységig fut. A HGW-re LAN-kábellel csatlakozható egy tévés beltéri egység és/vagy számítógép, de lehetőség van wifin (vezeték nélküli hálózat) keresztül, bármilyen wifi képes eszközzel is kapcsolódni.
Nyugdíjba küldik a rézdrótot
Egyértelmű, hogy a jövő vezetékes internete az optikai, de ezen kívül rejlik még potenciál a kábeltévés hálózatokban is. Ugyanakkor a rézdróton keresztüli átvitelt már nem nagyon lehet gazdaságosan tovább tuningolni, elérte a képességeinek a határát – magyarázta Somogyi Zsolt, aki rézhálózatok kivezetésével foglalkozó szakértő a Magyar Telekomnál.
A vállalat stratégiai célja, hogy minden ügyfelének biztosítani tudja a gigabit képes hálózati hozzáférést Magyarország teljes területén. Mostanra már több száz olyan hazai település van, ahol az ügyfelek többségét átállították optikára.
A vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy a váltással járó munkálatok minél kevesebb kellemetlenséggel járjanak az ügyfeleknél, ugyanis az optikai szálat a lakásokon belül is el kell vezetni a HGW-ig. Ami jó hír, hogy ez megtehető például a parketta szélén futó kábelcsatornában. Azonban ezeket a néha apró kellemetlenségeket ellensúlyozza, hogy amint beüzemelésre került a gigabites sebességet és a korábbinál lényegesen gyorsabb WiFi-t támogató HGW, máris gyorsabb, stabilabb és megbízhatóbb szolgáltatáshoz jutunk.
Idén 300 településen folyik optikai hálózat építése (nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt, így egyebek mellett Debrecenben, Miskolcon, Zalaegerszegen, Pilisszántón, Pákozdon és Telkiben is), s mostanáig csaknem ezer települést fedett le a Magyar Telekom gigabites hálózattal. Több mint 600 településen az ügyfél háztartások többségéhez már optikai szál van bekötve.
Miután megtörtént egy település lefedése az új optikai hálózattal, a rézkiváltás projekt veszi át a települést, hiszen ez a csapat felel azért, hogy a rézen maradt ügyfeleket átterelje a modernebb hálózatra. Ez egy hatalmas lélegzetvételű projekt már-már inkább program, hiszen a vállalaton belül mind az üzleti, mind a műszaki területeken átível, vagyis több üzletág sok-sok kollégájának a munkáját kell precízen időre összehangolnia és egy irányba terelnie. Ugyanakkor a projekt számára elsődleges szempont, hogy az ügyfelek a lehető legkevesebb kellemetlenséggel és mielőbb elkezdhessék élvezni a fejlettebb technológia előnyeit
Az ügyfeleket több körben keresik meg a zökkenőmentes optikai csomagváltás érdekében és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minden érintett széles körű tájékoztatást, személyre szóló ajánlatot kapjon. A tapasztalatok szerint sokan ilyenkor további szolgáltatásokat is megrendelnek a korábbiak mellé. Az idősebb korosztály közül vannak, akik ilyenkor köttetik be első otthoni internetüket.
2020-ban már sokezer háztartást “rézmentesített” a Magyar Telekom annak ellenére, hogy a folyamatot a járvány első hulláma miatt bevezetett korlátozások több héttel is késleltették.
Ha kihúzzák a rezet, “közmobil” lesz a telefonfülke
A legutolsó körben a Magyar Telekom – ahol csak lehet –, megkezdi a réz hálózat elbontásával járó munkálatokat. Vagyis lebontja a rézkábeleket, lekapcsolja és leszereli a hálózati berendezéseket, így nem kell két hálózatnak szimultán egymás mellett működnie. Ezzel a vállalat költséget takarít meg, ugyanakkor a felesleges áramfogyasztás megszüntetésével környezetvédelmi szempontokat is szolgál.
E munka keretében a sok évtizede helyükön álló telefonfülkék alól is kikerül a rezes távközlő infrastruktúra. Még ma is léteznek olyan fülkék, amelyek nem csak a vonalat, de a telefon működéséhez szükséges áramot is a rézdrótról kapják: mivel működtetésükre továbbra is szükség van – hiszen ez a vállalat törvényi kötelezettsége –, további üzemük biztosításához a modern technológiát hívják segítségül: Akkumulátorral és egy azt töltő napelemmel szerelik fel a telefonfülkét, amely ettől kezdve egy beépített mobiltelefonos egységen keresztül tud majd kommunikálni.
A világ változik, a technológia fejlődik, és a siker sokszor múlik azon, hogy mennyire tudjuk kihasználni a technológiában rejlő lehetőségeket. A Telekom abban segít, hogy minden ügyfele számára stabil és megbízható szolgáltatást nyújtson a legmodernebb technológiák alkalmazásával.