Megérkeztek a Samsung idei csúcsmobiljai: mit tud a Galaxy S23 család?

0

A Samsung az eddig megszokott időzítéssel mutatta be aktuális csúcskészülékeit: a Galaxy S23 trió ismét több területen emelte a tétet. Az árak most sem zuhantak a mélybe, de vajon érdemes korábbi készülékről az ideiekre váltani?

Azt szép lassan már megszokhatta a tech-téren naprakész közönség, hogy a két legnagyobb mobilgyártó éves bemutatóihoz szinte órát lehet igazítani. Ahogy az aktuális iPhone-eresztést mindig szeptember környékére időzíti az Apple, a Samsung már az év legelején, január és február fordulóján mutatja meg a legfrissebb prémium készülékeit. A koreai gyártónak egy ideig volt egy második, nyár végére, ősz elejére időzített eseménye is, azonban nemrég befejezték a Note széria különálló fejlesztését, és az érintőtollas, óriáskijelzős szemléletet átemelték a Galaxy S sorozat Ultra elnevezésű modelljébe.

Így aztán nem csoda, hogy most is február legelső napján mutatkozott be a legfrissebb trió: a Galaxy S23 sorozatban ismét ott az alapmodell és egy S23+ nevű erősebb változat, végül pedig újfent kapunk Note-pótlót az S23 Ultra formájában. Arra mondjuk senki sem számított, hogy a csúcsmobilok idén olcsóbbak lesznek – az összes ezzel kapcsolatos körülmény ismert a félvezetőgyártás bukdácsolásától a post-covid logisztikai akadozásokon át az ukrajnai háború következményeiig. Épp ezért nem is az a kérdés, megéri-e manapság egy prémium szintű friss telefon, hanem az, hogy mennyi újdonságot, gyorsulást és egyéb extrát ad ahhoz, hogy a vásárlóközönség a régi modelljeit hátrahagyva rohanjon egy újat venni.

Nagyok között a legnagyobb

Nézzük először a trió legerősebb tagját, a Note örökségét továbbvivő S23 Ultrát. Az okos óriás az elődjéhez hasonlóan 6,8 hüvelykes képátlójú kijelzőt kapott, amely megtartotta a QHD felbontást és az AMOLED 2X technológiát, itt tehát nincs új a nap alatt, viszont a kevésbé ívelt kijelző és a négyzetesebb keret miatt a mérete ellenére is sokkal kényelmesebben kézben tartható a készülék. Szintén megmaradt az érintőtoll: az S-Pen a telefon bal alsó sarkából húzható elő.

A kijelző maximális fénysűrűsége ugyan szintén maradt a tavalyi, 1750 nites szinten, ez azonban egyrészt már eleve egy kifejezetten jó érték, emellé pedig a mobil a környezeti fények és a napszak függvényében képes nem csak a fényerőt, de a kontrasztot és színhőmérsékletet is automatikusan átállítani azért, hogy a legjobb minőségben lássunk mindent, és a szemünket is kíméljük. Ezt a funkciót egyébként mindhárom S23 modell megkapta.

Az üveg hátlap négy színben elérhető (fekete, fehér, levendula és zöld), és itt találhatók a kamerák is, amelyek átmérője valamivel nagyobb lett, de továbbra is különállóan helyezkednek el, így a látványt nem súlyozza le egy összezsúfolt, bumfordi kamerasziget. Az előlapi kamera is maradt a kijelzőbe fúrt apró lyuk.

Ahogy azt manapság megszokhattuk, egy új mobilnál a telefonos funkciók már csak amolyan alapvetésnek számítanak, az igazán nagy újdonságokat a fotós és videós funkciók tartogatják. Itt akad egy erősebb lépés a tavalyi modellhez képest: a 108 megapixeles főkamera helyett egy 200-as egység uralja a mobilt, amellyel akár 16320 x 12240 képpontos fotókat is lőhetünk. A pixelösszevonásos technológia 9-az-egyben helyett 16-az-egyben alapon működik, ami még kontrasztosabb képeket és még kevesebb képzajt eredményez. A főkamera mellett az Ultrán egy 12 megapixeles nagylátószögű egységet, valamint két 10 megapixeles zoomkamerát találunk, ezek közül az egyik 3x, a másik 10x optikai zoomra képes. Ez hasonló az S22 Ultrához, azonban az egységek jóval okosabban dolgoznak össze, így egy hibrid, 100x zoomnál már kifejezetten részletgazdag az eredmény.

Kis lépésnek tűnik, hogy f/1,8-ról f/1,7-re nőtt a fényerő, de ez ezen a szinten már komoly fejlődés, ami főként az esti fotózás és videózás minőségén javít. Az új asztrofotó-móddal bámulatos szinten fotózhatjuk éjjel a csillagos eget, az Expert RAW pedig profi szintű editálási lehetőségeket ad az erre fogékonyaknak. Videókat 8K felbontásban is készíthetünk, ami már tavaly is adott volt, viszont most már másodpercenként 30 képkockával tehetjük mindezt, és a látószög is 80 fokra nőtt az eddigi 57-ről. A szelfikamera 12 megapixeles, és olyan extrákkal látták el, mint a Super HDR és az éjszakai portré funkció.

Érdekes, hogy míg eddig az értékesítés helyétől függően kétféle rendszerchippel készültek az S23 modellek, az idei eresztésben már mindenhol a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2 dolgozik a készülékekben, a memória és tárhely tekintetében pedig 8/256, 12/256, 12/512 és 12/1TB kiépítések között választhatunk. A kijelzőt és a hátlapot egyaránt a Corning legújabb Gorilla Glass védőrétege, a Victus 2 óvja, az alumínium alapú keretet pedig a leejtés hatásait elnyelő védelemmel látták el. Szoftveresen az Android 13 alapokon a Samsung saját fejlesztésű One UI felületének 5.1-es változata található a készüléken. Az akku 5000 mAh kapacitású, amit vezetékesen 45W-os, Qi vezetéknélküli módon 10W teljesítménnyel lehet tölteni.

A két kisebb testvér

Az S23 és S23+ modellek hardveres motorja ugyancsak az Ultrában található Snapdragon chip, kijelzőjük azonban 6,1 és 6,6 hüvelykes képátlójú, 1080 x 2340 felbontású panel. A nagytesóhoz hasonlóan itt is elérhető a 120 Hz-es, adaptív képfrissítés és a kijelző alá rejtett ujjlenyomat-olvasó, szintén a panelbe fúrták a 12 megapixeles szelfikamera nyílását és ugyancsak adott a Gorilla Glass Victus 2 védelem is.

Kamerák terén a két kisebb modell azért óvatosabbat ígér az Ultránál, itt a főkamera 50 megapixeles, f/1,8 fényerővel, mellette pedig ott a 12 megapixeles ultraszéles látószögű egység, viszont csak egy zoomkamerát kapunk 3x optikai nagyítással és f/2,4 fényerővel.

Mindegyik modellnél frissült a videófelvétel közben dolgozó képstabilizáló rendszer, amely többek között a fényforrások pontosabb felismerésével segít rezgésmentesen tartani a videókat. Az S23 és S23+ modellekben 1,5 fokban, az Ultrában 3 fokban mozgó optikai stabilizátor nagyon pontos működést ígér, a Samsung többek között ennek segítségével éri el a még pontosabb asztrofotós módot – ha valaki próbált már nagy záridővel csillagokat fényképezni, megfigyelhette, hogy a Föld forgása miatt a csillagok kisebb csíkká nőnek, az S23 azonban az OIS-t használva követni tudja a mozgásukat és a képen az égitestek megmaradnak szép, éles pöttyöknek (ehhez viszont továbbra is elengedhetetlen egy stabil állvány használata).

Az S23-ban 3900 mAh, az S23+ burkolata alatt pedig 4700 mAh kapacitású akku dolgozik, ami viszont a kisebb kijelzőkkel, valamint a jóval energiatakarékosabb rendszerchippel együtt továbbra is a kategóriához képest jó üzemidőt ígér.

Érdemes megemlíteni, hogy mindhárom telefon IP68 védelmet kapott, ami továbbra sem teszi alkalmassá hosszú búvárkodásra, de ha rövid időre vízbe merülnek, nem kell rögtön a szívünkhöz kapni. Ha pedig a borításnál tartunk: 12 külső és belső elem, többek között a SIM-tálca, a hangszóró, a gombok és az üvegek is újrahasznosított forrásból készülnek, a boltokba kerülő termékek csomagolása pedig 100 százalékban újrahasznosított papír.

Összességében az látható, hogy ugyan új spanyolviaszt nem talált fel a Samsung, de a 2023-as lépcsőfokokat biztonsággal meglépte az új S23 trióval. Az ár továbbra sem lesz mindenki barátja, de az például jó hír, hogy akinek az Ultra már túlzottan megfeküdné a pénztárcáját, a kisebb modellekben sem kell lemondania a legtöbb fejlesztésről. Az pedig csak hab a tortán, hogy az új mobil bevezetéséhez egy kifejezetten hívogató akció is társul: február elsejétől a készlet erejéig, de legkésőbb a hónap utolsó napjáig egy adott tárhellyel szerelt modell áráért az eggyel nagyobb tárkapacitású készüléket lehet beszerezni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét