Vonjuk össze: így spórolhatunk okosan a családi digitális költségeken

0

Túl szűk lett a családi költségvetés? Összébb kell húzni a nadrágszíjat? Lehet, hogy nem a mindenről lemondás a legjobb ötlet: nézzük meg inkább, mit lehet “egybecsomagolni” úgy, hogy mindenkinek jusson az előnyökből és mégis több maradjon a kasszában. Gyűjtöttünk pár tippet az okos spóroláshoz.

Lássuk be, az elmúlt évek különféle nehézségei után még 2023 sem azzal kecsegtet, hogy hirtelen eljön a tejjel-mézzel folyó Kánaán, és a családok legtöbbjének terem egy csomó szabadon elszórható pénze. Legyünk racionálisak: esélyesen sokaknak konkrét megszorításokon kell gondolkodniuk, de még jobb esetben is úgy kell tervezni az évet, hogy oda kell figyelni a sok kicsi (vagy nem épp kicsi) kiadásra, nehogy egy nehezen bevállalható naggyá álljanak össze.

Észrevétlen kiadások

Első körben persze ilyenkor mindenki arra gondol, hogy valamiről le kell mondani: akár megszabadulni bizonyos eszközöktől, kisebbre váltani, de ugyanígy a szolgáltatásoknál is megindul azok kimagozgatása, amelyek esetleg kevésbé fontosak. Ez utóbbi mondjuk valóban nem rossz ötlet a gazdasági helyzettől függetlenül is, hiszen előfordulhat, hogy az évek során hol itt rendelünk meg egy pár ezer forintos havidíjjal járó szolgáltatást, hol ott fizetünk elő valami másra, aztán elveszítjük a fonalat, és talán fel se tűnik, hogy időről időre automatikusan levonódik a számlánkról egy kisebb összeg.

Érdemes tehát ott kezdeni a racionalizálást, hogy egyszer átfutjuk a havi számlakivonatot és kigyűjtjük az összes fizetési megbízást, ami okozhat meglepetéseket. Jé, két éve előfizettem egy streamingszolgáltatásra, aztán pár hónap után rá se néztem… Nocsak, itt egy online játék, ami szorgalmasan vonja a havidíjat, miközben egy éve ráuntam… És előbukkan egy fotóretusáló app, ami szintén elkér minden hónapban 5-10 eurót anélkül, hogy kihasználnánk. Ha ezeket a feleslegessé vált “maradványokat” megszüntetjük, az nem számít valódi lemondásnak, hiszen amúgy sem éltünk már velük, csak fizettünk a semmiért.

Az elszállt energiaárak fényében azt sem árt megnézni, mennyi áramot fogyasztanak feleslegesen az eszközeink. Bekapcsolva marad az asztali PC vagy a játékkonzol? Az erősebb konfigurációk azért megeszik a magukét elektromosságból, ezért ha például van otthon laptop, elgondolkodhatunk azon, hogy a home office-ból végzett munkát, az online bevásárlást, a böngészést és a közösségi oldalakat azon böngésszük, sőt egyes tevékenységeket mobilra költöztetünk, az erőgépeket csak akkor használjuk, amikor valóban ezekre van szükség.

Célszerű az otthoni környezetben azt is megnézni, milyen egyéb berendezés fogyaszt sokat úgy, hogy szükség van ugyan rá, de nem olyan szinten, ahogy alapállapotban működnek. Sokat megtakaríthatunk például, ha okos izzókra cseréljük a meglévő hagyományosakat, ezek általában eleve kis fogyasztású, LED-es eszközök, másrészt pedig könnyen összeállítható okosotthon-megoldásokkal testre szabhatjuk a működésüket. Akár egy olcsó okoshangszóró is elég ahhoz, hogy utasításokat adjunk egyes helyiségek világításának tompítására, de mobilappokból is vezérelhetjük a fényeket, egyes megoldásokkal akár távolról is megbizonyosodhatunk arról, hogy otthon semmi nem maradt felkapcsolva, vagy időzítővel állíthatunk be automatikus kikapcsolási rendeket.

Oszd meg okosan (és uralkodj a kiadásokon)!

Az elfeledett vagy felesleges szolgáltatások felülvizsgálatáról már beszéltünk, de az sem mindegy, hogy a valóban szükségeseket optimálisan használjuk. Ha például minden családtagnak különálló mobil előfizetése van, amihez hozzájön egy szintén egyedi otthoni internet, esetleg tévés csomag is, a sokféle (és esetleg akár különféle irányokba fizetendő) költségek elég komoly összeggé adódhatnak össze. Ehhez hasonlóan annál is van okosabb megoldás, ha a családtagoknak külön-külön fizetünk zenei és film-streaminget, hiszen a legtöbb ilyen esetében már vannak több személy által egyszerre használható, vagy konkrétan családi csomagok. Ilyenkor egyetlen díjat fizetünk, ami kisebb annál, mint az egyedi előfizetések összessége, attól pedig nem kell tartani, hogy a különféle értékelések eltorzítanák a sorozat- vagy zeneajánlót, hiszen a családtagok a szolgáltatásban már saját fiókokat hozhatnak létre maguknak.

A mobilra, internetre és tévére visszatérve, itt is sokszor van lehetőség hasonló “családi csomagokra”. Ilyen például a Telekomnál a Magenta 1, ahol a különféle szolgáltatások összevonásával egyetlen havidíjra váltunk, amely szintén sokkal gazdaságosabbra matekozható, mint különállóan. A csomag összeállítása ráadásul nagyon könnyű folyamat: elegendő mindössze legalább két otthoni előfizetés (például vezetékes internet és tévé), valamint akár már egyetlen mobil-előfizetés, és máris barátságosabb lesz a havidíj, amihez további előnyök is járnak.

Egyrészt készülékvásárlási kedvezményeket használhatunk ki, amely kifejezetten jól jöhet akkor, ha ideje lecserélni a régebbi telefonokat. Emellett pedig olyan speciális Magenta 1 előnyökkel is tovább csökkenthetjük a költségeket, mint a családon belüli, akár 5 mobilszámot érintő ingyenes beszélgetés, a váratlan otthoni internet-leállás esetén használható korlátlan mobilnet vagy a dupla Domino feltöltési bónusz. Emellett a Telekom alkalmazásban kifejezetten Magenta 1 előfizetőknek elérhető meglepetések is fellelhetőek, például ajándékkártyák és kuponok egyéb boltokba és szolgáltatásokhoz.

A Magenta 1 emellett lépcsős kialakítással egyre nagyobb kedvezményeket ad: a legtöbbet a korlátlan hang és korlátlan internet összeállítással spórolhatunk. Már egyetlen korlátlan előfizetéssel is jól járunk, de kettővel vagy hárommal még jobban. Emellett rugalmasan alakíthatjuk a mobil csomagokat, a Gigaerős Korlátlan Net típusokhoz pedig választhatunk 2 db multiSIM-et az okosórába vagy tabletbe, esetleg HBO Max előfizetést, illetve extra adatkeretet külföldi utazás idejére.

Lehet tehát költségeket csökkenteni, csak okosan kell tervezni. Az “egyet fizet, kettőt kap” szlogent sokan ismerjük, de a legtöbb valóban fontos termékre és szolgáltatásra sosem találunk ilyesmit. Az “egyben fizet, és mindent olcsóbban kap” azonban egy valóban járható út, erre a Magenta 1 igazán jó példa.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét