Mobilt a nagyinak karácsonyra: jó ötlet, de csak okosan!

0

Nyilvánvalóan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársai is jól látják, hogy karácsony környékén megugrik az új mobilok vásárlása, és ezek egy részét a család az idősebb rokonoknak szánja. Rájuk fókuszálva készítettek egy hasznos útmutatót.

Mióta mobil, majd okostelefon létezik és ezek elérhető árú termékekké váltak, általánosnak számít az a gyakorlat, hogy karácsonyra ilyen készülék az egyik legfontosabb ajándék. De persze nem csak azok lepik meg egymást vagy magukat új mobillal, akik minden szinten értenek is hozzá, hanem az idősebb családtagoknak is szánnak készülékeket. Ez ráadásul idén, a járványhelyzet kellős közepén talán minden eddiginél aktuálisabb lehet, hiszen az utazási korlátozások, kijárási szabályozások miatt sok helyen nincs is lehetőség arra, hogy a nagyszülők hagyományos értelemben is találkozzanak a gyerekeikkel és unokáikkal.

Márpedig egy telefon manapság már jóval több lehetőséget ad a kommunikációra, mint néhány évtizede – akkor ugyebár csak hanghívások formájában lehetett összekapcsolni az egymástól távol levőket, de manapság már akár élő, többszereplős videóhívással a lehető legközelebb lehet kerülni ahhoz, hogy szimulálni tudjuk a többgenerációs “családi kört”.

Apró, személyes megjegyzés: egyetlen, még élő nagyszülőm, anyai nagymamám vidéken él, és minden karácsony előtt, a születésnapján összegyűlik a szűk rokonság – az időpont miatt ez már amolyan előkarácsonynak is tekinthető. A szűk rokonság pedig eléggé kiterjedt, három gyereke, nyolc unokája és tíz dédunokája van, persze a “csatolt részekkel”, tehát egy efféle ünneplés minden évben alsó hangon 30 embert jelent a szokásos pogácsákkal, sütikkel, és persze nem maradhat el a hazai családok hagyományos belépő mondata, a “na, és nálatok ki vezet?” sem. Idén viszont értelemszerűen mindezt nem lehetett az eddigi formában megvalósítani, ezért némi műszaki segítségnyújtás után Zoomra költözött az ünneplés, és a világ minden tájáról a virtuális térben gyűlt össze a társaság felköszönteni a nagyit 96. születésnapján. A pogácsát persze mindenki magának készítette és koccintani is csak a mobil, vagy a laptop kamerájával lehetett, de az jól látszott, hogy az ünnepeltet mennyire meghatotta, hogy elmondása szerint “még ilyen kacifántos módszereket is bevetettünk”.

Ajándékozzunk odafigyelve!

A fenti példa is jól mutatja, hogy hatalmasat lendíthet az idei ünnepi kapcsolattartáson az, ha az idősebbeknél is van egy internet-eléréssel rendelkező, videókommunikációra képes eszköz. Ez a legtöbb esetben persze egy okostelefon lehet, hiszen itt van esély arra, hogy viszonylag egyszerű beállításokkal, érthetően elmagyarázva a digitális kor előtt született és felnőtt generációk is be tudnak kapcsolódni a legmodernebb kapcsolattartási formákba. És persze nem csak az ünnepek környékén fontos mindez, hanem a járványhelyzet további várható hónapjai alatt, és persze azután is, hiszen közérzetet javíthat, mentális és fizikai egészséget őrizhet meg, de akár életet is menthet, ha az idős rokonoknál egy multifunkciós készülék áll készenlétben.

Azt viszont ne felejtsük el, hogy sok buktatója van az efféle ajándéknak. Egyrészt, ahogy már említettük, egy olyan korszak szülötteiről van szó, akik még teljesen más műszaki képességekkel rendelkeznek, és gyakran az sem egyszerű, hogyan tanítjuk meg nekik a modern eszközök használatát. Emellett pedig az sem mindegy, pontosan milyen is az a készülék, amit ajándékozunk nekik, gondoljunk csak bele olyan, számunkra egyszerű esetekbe, mint a hiba esetén szükséges szerviz-ügyintézés, vagy akár egy egyszerű rendszerfrissítés. Mi ezt pillanatok alatt elintézzük, de nem mindenkinek egyértelmű, mit kell ilyenkor tenni.

Az NMHH egy tíz pontból álló “sorvezetőt” tett közzé a leggyakoribb elkövethető hibák, lehetséges bukkanók kiküszöbölésére. Ebben szerepel például az, hogy ha használt készüléket (például az általunk “levetett”, korábban saját használatban lévő mobilt) kapja meg a nagyi, akkor annak már esélyesen az akkumulátora nem lesz hosszú életű, de sok esetben idővel inkompatibilissé válik a folyamatosan fejlődő háttérrendszerekkel. Hiába adunk oda például egy legfeljebb 3G-s adatkommunikációra képes telefont, ha szép lassan ez a mobilhálózat teljesen átadja a helyét a 4G-nek és az 5G-nek, ráadásul a nagy adatéhséggel rendelkező videós beszélgetésekre már nem is igazán alkalmas egy ilyen mobil.

Az új készülékekkel kapcsolatban fontos a garancia kérdése, ezért a hatóság azt tanácsolja, lehetőleg hazai szolgáltatótól vásároljuk a “nagyimobilt” is. Emellett a közlemény megemlíti a kijelző méretét és felbontását is, ami valóban hasznos lehet például egy, a fentihez hasonló esetben, amikor a nagyinak egyszerre harmincan kívánnak boldog születésnapot – ezt egy régebbi készülék 3-4 hüvelykes kijelzőjén még a fiatalabbak is alig látják, hát még az idősebbek. Az olyan extrák, mint a jelszótárolás lehetősége, vagy a kezelést segítő hangvezérlés, szintén segíthetnek abban, hogy a “technológiailag kevéssé kiművelt” korosztály is biztonsággal, kényelmesen tudja használni a mobil különféle funkcióit, és akár villámgyorsan elérje bármelyik családtagot, ha baj van.

Segít a mobil-generáció!

A teljes közleményt itt lehet elolvasni, de az idősek mobil- és internet-használatának megkönnyítéséhez ajánljuk a Magyar Telekom kapcsolódó programját: a Legyélteis! Most generációs kezdeményezés azzal igyekszik segíteni a nagyszülő-korosztály felzárkózását, hogy a legfiatalabbak, tehát a már “mobillal a kézben születettek” segítségét veszi igénybe. Ez pedig nem csak azt eredményezi, hogy az idősek könnyen elsajátítják a szükséges ismereteket, de az egymástól sok tekintetben messze álló generációkat is közelebb hozza egymáshoz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét