A harmadik EXTRA epizóddal jelentkezik a Magenta Podcast. Ebben a részben azt járjuk körül, hogyan lehet menedzselni az életünket, munkánkat, ha közben egy vagy több gyerek is igényt tart ránk.
Gyerekkel otthon lenni a mostani időszakban bizony nem egyszerű. Hiszen nem csak délután és hétvégén igényli a foglalkozást, hanem reggeltől lefekvésig, de persze a szülőnek mellette dolgoznia is kell, otthonról. Ki, hogyan, hol és mit csinál? Hogyan tudnak ők segíteni a tanácstalanoknak?
Beszélgettünk Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértővel, a Hintalovon Alapítvány vezetőjével. Elmondta, milyen most gyereknek lenni otthon, hogyan kérhet segítséget egy gyerek, ha veszélyben érzi magát és hogyan segíthetnek azok, akik a környezetükben bántalmazást, elhanyagolást tapasztalnak. Csorba Anitát, az inspirációk.hu blog alkotóját sokan ismerik és követik a közösségi médiában. Most elindította a Kreatív pihenő csoportot a Facebookon, hogy segítsen lefoglalni a gyerekeket otthon.
A digitális világ kétgyermekes anyabloggere, Urbán-Váradi Alexandra arról mesél, hogyan éli meg ő a hétköznapokat és milyen tanácsai vannak az otthon rekedt családoknak. Végezetül Elek Ányossal, a Veled Kerek és a Bejárat kreatív műhely alapítójával beszélgettünk, hogyan hidalja át az otthon maradás okozta szakadékot egy olyan alkotóműhely, ahol a személyes érintkezésre épülő improvizáció az alapja a mindennapoknak.
Az epizód végén a műsorvezetők megosztanak pár hasznos és érdekes tippet ahhoz, hogy tartalmasan, izgalmasan tölthessük el az időnket otthon. Az epizódot itt is meg lehet hallgatni, valamint a népszerű zenemegosztókon érdemes keresni és követni a Magenta Podcast csatornáját.