A világ egyik fele nap mint nap álvalóságot kreál maga körül, a többiek pedig teljesen összeomlanak attól, hogy ők ehhez képest szürkék és átlagosak? Jöjjön hát az új divat, amikor csakis az igazat, a (pillanatnyi) színtiszta igazat lehet megosztani.
Egy időben nagyon megugrott azoknak az Instagram-posztoknak a száma, ami alá odabiggyesztették a #nofilter címkét. A “mozgalom” nem véletlenül indult el, hiszen egyre többen retusálták magukat mindenkinél csodálatosabbra, és elárasztották a közösségi médiát olyan képekkel, videókkal, ahol ők maguk szebbek voltak, mint valaha, ránc sehol, ezer színben játszó kismadarak eszegetnek a tenyerükből, mögöttük az Eiffel-torony vagy a riói tengerpart, rajtuk a legmenőbb új ruhák. A nofilteresek eredeti célja az volt, hogy kikiáltsák: ezen a képen én vagyok (vagy az, amit látok), nincs digitális smink, ránceltávolítás, agyoneffektezés. Szép idők voltak… csak az a baj, hogy manapság már szinte észrevétlen és kötelező elem lett a #nofilter hashtag, függetlenül attól, hogy a szelfin szereplő illetőn több a digitális rásegítés, mint a teljes Avatar mozifilmen.
De ez már csak ilyen: ha a lehetőség rendelkezésre áll, használni fogjuk. Az Instagram és társai eleve egy sor beépített effektet kínálnak, és most már a leggagyibb mobilon is kiválóan működtethető bármilyen app, amely ránctalanít, fiatalít, bőrszínt változtat és így tovább. Persze mondhatnánk, hogy van ilyen, játsszon csak ezzel, aki akar, ez egy szabad világ. De egyre több pszichológiai, szociológiai tanulmány, statisztika és elemzés foglalkozik azzal, mennyire káros jelenséget teremtettek ezek az agyonretusált szuperemberek és szuperképek, amelynek hatására fiatalok tömegeinél alakultak ki étkezési zavarok, önértékelési problémák, vagy akár öngyilkosságig fajuló zavarok.
Szükség lehet tehát olyan szolgáltatásokra, amelyek a valóságot mutatják meg – ez járhatott Alexis Barreyat fejében, amikor 2020 januárjában elindított egy új fotómegosztó appot iOS és Android platformokon. A francia fejlesztő a BeReal nevet adta az újdonságnak, amely már nevével sem árul zsákbamacskát: fotókat oszthatunk meg magunkról, de nem úgy, ahogy mi szeretnénk, hanem úgy, ahogy épp vagyunk – ráadásul nem is mindegy, mikor. Az app ugyanis naponta egyszer jelez nekünk, ezurán két perc áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy készítsünk egy (pontosabban két) képet. Ott, ahol épp állunk, ülünk, fekszünk. Abban a ruhában, azzal a kócos hajjal, borostával, táskával a szem alatt. A macskával, ami épp letépi a fél arcunkat. A szeméttel, amit épp a tárolóba viszünk. A rendetlenségről a háttérben.
A BeReal ilyenkor egyszerre “süti el” a telefon első és hátsó kameráját. Az elkészült képeket semmilyen szinten nem tudjuk szerkeszteni, csak kiposztoljuk őket a világba, hogy a bejelölt ismerőseink láthassák. Ráadásul jelenleg a BeReal felületén reklámok sem jelennek meg, tehát elvileg, ha végigpörgetjük az ismerőseink fotóit, csak a valóságot láthatjuk rajtuk és körülöttük. Nagy fricska ez a retus-kultúrának, és egyelőre úgy tűnik, a divatvonatra jó időben sikerült felszállni.
Ez többek között abból is látszik, hogy a BeReal nyár végére letaszította trónjáról a közösségi kategóriában rakétasebességgel menetelő TikTokot is, az app letöltései minden rekordot felülmúlnak, a versenytársak funkcióit előszeretettel átvevő Instagram egyelőre csak tapogatózva tervezi, hogy hogyan vezethetne be valami ehhez hasonló funkciót, míg a Snapchaten nyár végén vezették be villámgyorsan az első és hátsó kamera egyidejű elsütésével készült felvételek lehetőségét. Bár az is tény, hogy az utánzók egyelőre nem igazán értik, mi az igazán különleges a BeReal módszerében: a Snapchaten például ugyan szintén nem lehet az így elkészült fotókat szerkeszteni, viszont ahhoz többféle sablont kapunk, hogyan rendezzük el a két fotót, milyen kivágást alkalmazzunk, ráadásul a tervek szerint hamarosan matricákat, lencse-effekteket is aggathatunk a képekre, valamint zenét keverhetünk alájuk.
A BeReal ehhez képest a puritanizmusról szól. Kis túlzással olyan, mint a Nirvana a 80-as évek glam rockja után. Egyszerű, zsigeri, nem ad semmi extrát. A felülete is spártai, a két fotót kép-a-képben módon rakja egymásra, posztoljuk, és kész. Na és itt jöhet az, ami miatt a hirtelen óriási divattá vált BeReal-jelenség gyorsan orra is eshet saját lábában. A fenti zenei párhuzamot használva, bár a Kurt Cobain és társai jókor és jó időben reagáltak a túlcsicsázott, önmagát túlfújt glam kifulladására, de sokan azért gyorsan felocsúdtak, és pár év múlva újra rétegzettebb, minőségibb zenéket kezdtek keresgélni. A BeReal felhasználói közül a kissé megfontoltabbak már most azt mondják: az ötlet jó, a pofon csattant, a poén ült, de hosszú távon az alkalmazás használata egész egyszerűen unalmas.
Gondoljunk bele: az app annak megfelelően, milyen időzónában használjuk, valamilyen emberi időpontban pittyeg, mi pedig ellőjük a boldogítóan purista képet… arról, hogy ülünk a monitor előtt. Ahogy tegnap is ott ültünk. Na jó, másfél hete épp boltba mentünk az esőben, ezért a szelfiképünk elmosódott lett, a hátlapi kamera pedig egy szürke házfalat mutatott. És lássuk be, ez egy idő után sok minden lehet, ellenkultúrától az egyszerűség imádatáig, de egyvalami biztos nem: szórakoztató. Márpedig tessék belátni, a mobilappok nagy része (mármint persze nem az e-mail, vagy a felhő alapú doksikezelő) a szórakoztatásról szól. Azért nézünk bele, mert utazunk a metrón és van öt percünk, ami alatt nem az utastársunk hónaljszőrét akarjuk bámulni, akkor már inkább megnézzük, milyen képeket tett ki az ismerősi körünk. Ha ezek a képek szintén olyanok, mint az a bizonyos hónaljszőr… akkor miért is nézzük az appot?
Egyelőre tehát érdekesen alakul a BeReal története. Most még egyértelműen felívelő szakaszban jár: most jött ki a Smells Like Teen Spirit, mert egyre többen untak bele a You Give Love a Bad Name-be. És ahogy a Nirvana léptei nyomán kismillió hasonló grunge zenekar hajtott ki, biztosan lesz egyfajta farvize a BeReal-nek is, lásd a Snapchat próbálkozását. Csak aztán jó kérdés, hosszú távon melyik megközelítés lesz a nyerő. A botrányok ellenére még mindig nagyon erős a Facebook és oldalhajtásai, továbbra is hasít a TikTok, mások már képekre és multimédiára sem igazán vágynak, csak titkosítható csatornákra, mint a Telegram vagy a Signal – mindenki máshogy használja a közösségi médiát és saját kapcsolati hálóját. Esélyesen valamiféle középút lenne üdvös a csillogás és a szürke valóság között, de ugyebár a szélsőségekkel mindig nagyobbat lehet kaszálni, szóval nem is bocsátkoznánk jóslatokba, inkább szépen kivárjuk, hová jut el a valóságfotós divat.
