A digitális technológia fejlődésével az orvostudomány határai is folyamatosan tágulnak. Megnéztük, hogy hazánkban milyen cégek dolgoznak azon, hogy gyorsabban gyógyulhassunk, vagy teljesebb életet élhessünk.
Puffogtathatnánk olyan közhelyeket, hogy a digitalizáció mennyit segít az emberek életminőségének javításában, de sokkal látványosabb, ha konkrét példákat mutatunk. Ráadásul nem is kell feltétlenül a Szilícium-völgyig menni, ha előremutató projekteket szeretnénk gyűjteni, hiszen kis hazánkban is akad jó néhány ígéretes fejlesztés. Mostani összeállításunkban öt különféle területre célzó magyar startupot mutatunk be.
Rákkutatás: Turbine.ai
Minden rákos megbetegedés egy kicsit más, és ideális esetben minden betegnek személyre szabott gyógyszereket kéne kapnia – ez volt a kezdeti felismerés, ami mentén a Turbine.ai csapata fejleszteni kezdett. A budapesti startup ugyan még csak a hatodik életévét tapossa, de a fejlesztés témáját és ígéretes mivoltát jól illusztrálja, hogy viszonylag hamar körözni kezdtek körülöttük a befektetők. Az egyik fontos tulajdonságuk, hogy nem csak rákgyógyszer-szimulációkat végeznek, hanem maguk is gyógyszercégként tudnak működni.
A cég különleges, mesterséges intelligenciával turbózott hálózatban a különböző gyógyszerhatóanyag kombinációk rákos sejtekre gyakorolt hatását tudják szimulálni, sokkal gyorsabban és költséghatékonyabban, mint mások. Az így kapott eredmények lehetővé teszik, hogy a valódi fizikai gyógyszerkísérleteket azokkal a kombinációkkal kezdjék meg, melyek a szimuláció során a leghatékonyabbak voltak.
Teljesebb élet: SignAll
A SignAll a siketek és nagyothallók számára nyújt segítséget azzal, hogy a beszélt nyelvet és a jelnyelvet valós időben fordítja. A technológia mesterséges intelligencia segítségével ismeri fel a jelnyelvi mozdulatokat. A Galludet Egyetem fogadóközpontjának ügyfélszolgálatán már bizonyított, itt volt az első kihelyezett SignAll-állomás az Egyesült Államokban. A cég azóta több neves elismerést is be tudott zsebelni, a Gartner szerint a világ top 5 mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek egyikébe tartozik, a CES (a világ egyik legnagyobb kütyüparádéja Las Vegasban) Accessibility Awardját is elhozták, és a nemzetközi sajtóban is számtalan méltatás jelent már meg róla.
A használatához három webkamera, egy mélységérzékelő szenzor és egy számítógép szükséges. A mélységi szenzort a jelelő ember elé, nagyjából a mellkas magasságába helyezik, míg a három kamerát a jelelő köré kell elrendezni, így lehetővé válik a kézmozdulatok irányának és útvonalának folyamatos követése. A számítógép a felvételt valós időben dolgozza fel, és egyből teljes, nyelvtanilag is helyes mondatokká formálja.
Oktatás: InSimu Patient
Az orvostanhallgatók képzésében nyújt segítséget az InSimu Patient fejlesztése. Az applikációban virtuális betegek életét keserítik változatosabbnál változatosabb betegségek, az orvos feladata, hogy felállítsa a diagnózist. A hallgató kap egy nevet, életkort és tünetet (például: Kis Pista, 32, alhasi fájdalom), majd a rendelkezésre álló lehetőségek közül ki kell választania, hogy milyen vizsgálatokat akar elvégezni a betegen – kezdve a kórelőzmények feltérképezésétől a laborvizsgálatokon át a képalkotó eljárásokig. Az app nyíltan a nemzetközi piacra készül, minden teszt vagy diagnosztikai eljárás mellett látható, hogy mennyibe kerül a vizsgálat, ahol nincs államilag finanszírozott egészségügy, ott erre különösen oda kell figyelni, hiszen egy röntgenfelvétel piaci ára akár százezer forint is lehet.
Az app alaposan fel tudja adni a leckét a leendő doktoroknak: elérhető például olyan teszt, mely során csak erősen limitált információ áll csak az orvos rendelkezésére, vagy olyan, aminél minden vizsgálat kétszer olyan sokba kerül, mint a valóságban, így nagyon körültekintően kell a hallgatónak megválasztani, hogy ezek közül melyeket végezteti el.
Munkahelyi egészség: FitPuli
Napjainkban az egészséges életmód már nem csak egy szűk kisebbség fura hóbortja, olyannyira, a munkahelyeken is egyre többször jelenik meg valamilyen formában az egészségmegőrzés szerepe. A magyar Fitpuli csapata pont erre az igényre fejlesztett egy appot, aminek a segítségével a munkáltatók átfogó képet kaphatnak dolgozóik globális egészségi állapotáról, az adott vállalat által bevezetett egészségprogramok eredményességéről és az egészségfejlesztési lehetőségekről. Bár ez elsőkörben pont úgy hangzik, mint egy GDPR-rémálom, hiszen nagyon érzékeny adatokról van szó, a Fitpuli adatvédelmi megoldásai garantálják, hogy a titkosított, egyedi személyes adatokhoz csakis az adott felhasználó férjen hozzá, a vállalatokhoz tehát kizárólag a trendeket bemutató, aggregált, anonim adatok juthatnak el.
Az alkalmazás nem kifejezetten a hazai piacra készült, hiszen itthon államilag támogatott az egészségügyi ellátás, de egy olyan fizetőképes piacon, mint például az Egyesült Államok, már más a helyzet. Ott egy közepes betegség is komolyan meg tudja cincálni a pénztárcát, még akkor is, ha a kezelések nagyrészét fedezi a biztosító, így különösen nagy hangsúlyt kell fektetni az egészség megőrzésére. A munkáltatónak is jó, ha az alkalmazott nem kezelésekre jár, hanem dolgozni, mert egészséges, és bírja a strapát – épp ezért a projekt jó esélyekkel indul a világban.
E-kórház: InnoMedTech
A Semmelweis Egyetem által fejlesztett applikációval nem kell több hétig várakozni egy bőrgyógyászati vizsgálatra, és megkímélhetjük magunkat attól, hogy az interneten keresgélve próbáljunk diagnózist felállítani magunknak.
Az applikációt megnyitva fotókat kell készítenünk a bőrfelületről, amin az elváltozások láthatóak, nem csak közelről, hanem kicsit távolabbról is, hogy az orvosoknak legyen viszonyítási alapja az elváltozások méretéről, kiterjedtségéről. Ezután meg kell válaszolni pár kérdést, majd 24 órán belül nem csak diagnózist, de e-receptet is kapunk. A képeket orvosok elemzik, nem algoritmus, amennyiben úgy ítélik meg, hogy diagnózis nem állítható fel a beküldött képek alapján, az app javasolja, hogy személyesen keressünk fel egy bőrgyógyászt.