A Könyves Magazinon Kapcsolati hiba címmel indult tárcasorozatból nőtte ki magát a Margó-díjas író legújabb könyve. A novellák az emberi kapcsolatokat átszövő technológia határait feszegetik: milyen helyzetet szül, ha több hónap home office után a munkatársak újra találkoznak a valós térben, vagy hogyan keres párt idős édesanyjának Tinderen a lánya?
Ha a Kapcsolati hiba történeteit veszem alapul, akkor egy jó humorú, ironikus embernek képzellek. Milyen Mécs Anna a hétköznapokban?
Azt remélem, én magam is tudok ilyen lenni a való életben. A humor egy megküzdési mód is nekem. Amikor valami annyira abszurd, hogy nincsenek rá szavak, akkor jó még jobban kifacsarni, továbbgondolni. Ilyen helyzetekben azt érzem, hogy jó meghekkelni a valóságot, rakni rá valamilyen furcsa réteget, ezzel jó értelembe véve nevetségessé válik a szituáció, és elveszti a tragédiáját. A Kapcsolati hibában is ez a kettősség játszik, hiszen néha már a technológia is annyira abszurd helyzeteket generál, hogy azon egyszerre lehet sírni és nevetni.
Nagyon sajnáltam, hogy elfogytak a sztorik, olvastam volna még.
Azt hiszem, ez a jó hatás.
Pedig a könyves szakma egy időben nem volt túl lelkes a novellák iránt. Még mindig elhangzik néha olyan, hogy a novella senkit nem érdekel.
Létezik ez a ránk hagyományozott hierarchia a műfajok között, hogy a regény az a non plus ultra és a nagy írói teljesítmény. Bevallom, bennem is van ilyen elvárás magammal szemben, hogy majd az lesz a nagybetűs könyv, ha egy egybefüggő, nagy terjedelmű történetet megírok. De azt is látom, hogy egyre több fiatal nyitott a novellaírásra és persze az -olvasásra is. Kosztolányiék idejében egy abszolút respektált műfaj volt, most pedig mintha a reneszánszát élné a novella. Ráadásul az olvasási szokásainkat elnézve elég sok érv szól mellette.
Bár a Kapcsolati hiba nem novellafüzér, mégis van a történetek között egy laza kapcsolódás, ami egyfelől a technológia, másfelől viszont az, hogy minden történet nagyon erősen a jelenre reflektál.
A szereplőim ugyanabban az univerzumban mozognak. A motívumok jól össze tudják kapcsolni a történeteket, mert hasonló problémák merülnek fel, mondjuk a generációk közötti különbségek, az emigrálás vagy a demokrácia és az internet kapcsolata. Minden történet a jelennek egyfajta lenyomata, groteszk képe, mintha egy körülöttünk játszódó szappanopera lenne.
Például a Műanyagmentes falafelgolyók vagy A megértés puffjai című szövegeknél is az volt az érzésem, hogy ezek az emberek köztünk járnak, mind találkozhatunk velük, ha nyitott szemmel járunk. Te nagy figyelemmel járod a várost?
Már-már gyermeki rácsodálkozással ámulok és bámulok, néha kissé elvarázsolva. Figyelek és hallgatózom, persze nem indiszkrét módon, de igyekszem elcsípni mondatokat, élethelyzeteket. A rolleres sztori például, a Szelekció című szöveg egy ilyen megfigyelésből született: elsuhant mellettem egy nő a Széll Kálmán téren e-rolleren, miközben headseten a Skype-terápiájáról beszélt. Aztán van az is, amikor az ember a saját vagy az ismerősök életéből merít, ez ingoványosabb terep. De ha már több helyről is szembejön velem egy jelenség, mondjuk, hogy az ismerőseim idős elvált szülei társat keresnek a neten, akkor arra felfigyelek. Az aktuális problémák megtalálnak, ami megfog, azt próbálom lefordítani egy fiktív történetre.
A történetek a jelenben játszódnak, de azért van egy kis utópisztikus érzetünk olvasás közben. Közel áll hozzád ez a gondolkozás?
Olyan értelemben igen, hogy szeretem továbbvinni azt, hogy egy-egy technológiai megoldás milyen hatást gyakorolhat ránk. Például a beszédjavító applikáció a Prémium felhasználók című szövegben egy olyan vívmány, ami bár még nincs, simán elképzelhető, hogy megvalósul. A novellában ez úgy működik, hogy ha az ingyenes verziót használod, akkor 200 szavanként bemondat veled egy reklámot. A gondolatkísérlet a történettel kapcsolatban az, hogy hol van az egyén kitörési lehetősége az életben, mi számít evolúciós előnynek a 21. században. A másik szál, amin érdemes elgondolkozni, hogy mi az ingyenesség ára.
Te a hétköznapokban hogyan állsz a technológiához?
Nem vagyok az a típus, aki azonnal megveszi a legújabb kütyüt, de az sem, aki mindenhonnan kicsekkol, és nem ad hozzáférést a tartózkodási helyéhez. Az eszközök használata terén próbálok középutat találni. Persze, amikor a Kapcsolati hibát írtam, úgy éreztem, hogy jelen kell lennem a platformokon. Jó alibi volt az írás, hiszen a Facebookon görgetve abba a hitbe ringathattam magam, hogy éppen anyagot gyűjtök. Ami igazán érdekel a technológiában, az a kapcsolatokra gyakorolt hatása. Fontos, hogy a szövegeket igyekeztem úgy megírni, hogy ne álljak egyik oldalra se, ne ítéljem el és ne is legyek elájulva a technológiától. Érdemes tisztázni, hogy a technológia nyújtotta lehetőségek csak eszközök: lehetővé teszik a kapcsolódást, de lehetővé teszik azt is, hogy az ember elrejtse magát a világ elől.
Ez a kettősség mintha minden technológiával kapcsolatos témában jelen lenne, hiszen a Tinder például egyszerre képes összehozni a hozzád passzoló emberrel, más nézőpontból, más történeteken keresztül meg éppen a kapcsolatok megrontójának tűnik. Lehet tenni valamit ez ellen?
A jó kérdés szerintem az, hogy ha nem lennének ezek az eszközök, akkor rá lennénk-e kényszerítve arra, hogy valamiféle valóságosabb kapcsolódást hozzunk létre vagy még inkább elszigetelődnénk? Én attól félek, hogy inkább az utóbbi történne. Ha például nem lenne Messenger, nem valószínű, hogy felhívnám minden barátomat és családtagomat naponta, hogy egy tartalmasat beszélgessünk. Azt gondolom, még annyira sem tartanánk a kapcsolatot, mint most. De ez persze nem több, mint hipotézis. Az biztos, hogy bizonyos szempontból a lustaság felé lök minket a technológia. Gondoljunk csak a Facebook GIF-ekre és az emojikra, amik egyfajta verbális ellustuláshoz vezetnek, ugyanakkor persze instant viccességet is kölcsönöznek bárkinek.
Az emberi kapcsolataink közül talán a párkapcsolat az, ahol a legintenzívebben jelen van a technológia. Nyomkövető appok, távolról vezérelhető vibrátor, hogy csak az extrákat említsük, mennyire jó az, ha a technológia ilyen szinten beleszól és alakítja a kapcsolatainkat?
Az ember a kapcsolataiban többnyire abban keresi az egyensúlyt, hogy megmaradjon a szabadsága és a biztonsága is egyszerre. A technológiai eszközök és a velük kapcsolatos kérdések is ezt a témakört feszegetik: mennyire akarod monitorozni a másikat? Mennyire tudsz szabad maradni egy kapcsolatban, úgy, hogy közben ne veszítsed el a biztonságérzeted? Ismerek párokat, akik egész nap chatelnek egymással. Elképesztő, hogy a technológia megadja annak a lehetőségét, hogy non-stop kapcsolatban légy a másikkal. De az jut eszembe erről, hogy az agyunknak is szüksége van az éjszakai pihenésre, hogy fel tudja dolgozni az információt, ugyanígy szerintem a párkapcsolatokban is fontos, hogy legyenek olyan időszakok, amikor egy kicsit távol vagy a másiktól.
A technológia mellett társadalmi problémák is vissza-visszatérnek a novellákban, mi a legégetőbb kérdés, ami foglalkoztat?
Az információkhoz való szinte végtelen hozzáférés miatt azt látom, hogy mindennek az állítását és a tagadását is egyszerre meg tudjuk találni. Így pusztán egy olyan egyszerű kérdés, hogy mi alapján állítsd össze a vasárnapi menüt is morális kérdéssé válhat. Már egy szimpla bevásárlás során eldönthetetlen kétségekkel találjuk magunkat szembe. Azt hiszem, most különösen nehéz olyan életet élni, amiben a döntéseink után azt érezzük, a lehető legjobbat választottuk. Nagyon sokféle igazság helyet kap, ami egyfelől demokratizál, sokféle nézőpontot ad. Másfelől, mivel a legvadabb elképzelések és a szakértők által alátámasztott, bizonyított állítások is hasonló arányú publicitást kapnak, így sok ember könnyen elvesztheti a fogódzkodóját, a realitás könnyen relativizálódik.
