Manapság persze sokakra rá lehet mondani, hogy a technológiai ipar óriása, de jogi értelemben most született meg a szabályozás szintje: a jelszó nyolcvanmilliárd.
A globális piacon egyre több olyan esetről hallani, amikor hatalmasra növekedett vállalatok “rendszabályozása” körül lángolnak fel viták. Ezek leginkább két területet érintenek, az egyik a piaci verseny, a másik az adózás. Utóbbival kapcsolatban leginkább egyedi döntések voltak jellemzőek az elmúlt években, hiszen egyre több uniós országnak nem tetszett, ahogy egyes gigavállalatok a globális működésükre hivatkozva csak alapítási országukban fizettek adót, vagy legalábbis különféle kedvezményekkel és kiskapukat kihasználva működtek más országok adózási rendszere elől elegánsan elhajolva.
Más kérdés viszont az, hogy mennyire védhető egy máshol nagyra növekvő, majd egy adott országba belépő tech-óriással szemben a hazai kisebb cégek versenyhelyzete. Hogyan lehet egyáltalán jogilag megfogalmazni, mikor számít egy vállalat már olyan szinten hatalmasnak, hogy az veszélyezteti az egyes országok saját piaci versenyét, elnyomva a jóval kisebb kutatás-fejlesztési vagy épp marketing költségvetéssel rendelkező feltörekvőket.
A bűvös határ
Tavaly év végén az Európai Parlament döntést hozott arról, hol húzható meg az a pénzügyi határ, amitől felfelé már új szabályozást vezetnek be az óriások kezelésére. Ezt végül úgy fogalmazták meg, hogy a legalább 80 milliárd eurós pénzügyi kapitalizációval rendelkező, és az Unió területén legalább egy internetes szolgáltatást nyújtó vállalatok esnek az úgynevezett Big Tech kalapba, és az ezekre vonatkozó extra szabályozásokat már az idei évben érvényesítenék a digitális piacokat szabályzó törvénycsomag (Digital Markets Act, DMA) alatt.
Természetesen nem arról van szó, hogy a nagyra nőtt globális vállalatokat kifejezetten hátrányos helyzetbe szeretné hozni az európai törvényhozás. Az Unió trösztellenes szabályozásáért felelős alelnöke, Margrethe Vestager célja a tervezet benyújtásakor az volt, hogy korlátozza a hatalmas nemzetközi pénzügyi hátszéllel rendelkező vállalatokat a tagországok “túlhalászásában”. Így többek között abban, hogy olyan szintű marketing- és reklámtevékenységeket folytassanak, amilyet a helyi versenytársak képtelenek megugrani, ezáltal pedig ellehetetlenülnek – de ilyesminek számít az is, hogy az óriások a helyi konkurenciát egyszerűen felvásárolják és beolvasztják, vagy egyszerű “belső versenytárssá” minősítik át.
Az első riportok már olyan vállalatokat nevesítenek, mint a Google (pontosabban az annak ernyőcégeként működő Alphabet), a Facebook (amely szintén nemrég alakult át a Meta brand alatt), az Amazon, az Apple vagy a Microsoft, de már távol-keleti cégek is szerepelnek a listán (például a kínai Alibaba csoport), és akadnak európai gyökerű óriások is, mint a holland érdekeltségű Booking. Utóbbi példák ellenére az Egyesült Államok máris erősen lobbizik a szabályok lazításáért, mert szerintük az érintettek köre így is erősen amerikai fókuszú.
Nehézkes megfogalmazás
Annak ellenére, hogy elvben a szabályozási alapelvet már törvénybe foglalták, még mindig nem teljesen egyértelmű, mit és milyen szinten szabad az érintett nagyágyúknak, és hol, valamint hogyan avatkozhat be az EU. Eleve kissé megkeveri a szabályokat az, hogy az uniós testület eddig külön kezelte a “már majdnem” szintű cégeket, amelyeket gatekeeper (kapuőr) néven emlegetnek. Ezek javarészt olyan vállalatok, amelyek az előző évben elérték a 65 milliárd dolláros piaci kapitalizációt, és legalább három uniós tagországban vannak jelen alapvetőnek számító online szolgáltatásokkal.
Hogy mit láthat és érezhet ebből jelenleg az átlagos európai felhasználó? Azonnali szinten gyakorlatilag semmit: a Google-től a Facebookon át az Amazonig ugyanúgy jelen lesznek a gigacégek az életünkben, tonnányi reklámmal, akcióval és minden egyébbel. Az majd a szabályok alkalmazásán múlik, hogy az ítészek egyáltalán hol látnak vörös lámpákat felvillanni, tehát egyáltalán mi alapján indítanak a szabályozás alá eső ügyeket egy adott tagországban, ahogy azt sem tudni még, milyen gyorsan rendeződhet egy ilyen ügy és milyen szintű retorziókra számíthat a becélzott Big Tech vállalat.
Szóval, ha valaki mondjuk egy magyar Facebook-trónkövetelőt szeretne indítani úgy, hogy esélye is legyen valós piaci részesedés lecsípésére Zuckerbergék tortájából, egyelőre bizony csak elvi ígéretekre támaszkodhat, és várhat az első konkrét ügyekre ahhoz, hogy egyfajta precedensként használhassa őket saját ügyében.
