Furcsa cím, tudjuk, de érzékletes. Egy felmérés szerint ugyanis a magyar internetezőknek csak ötöde néz utána annak, valós információt olvas-e. A többi tehát ebből a szempontból önkéntes vak.
Annak idején, amikor az internetről még csak az első híreket hallottuk (és nem az internetről, hanem olyan furcsa hordozókról, mint a papír, a tévé vagy a rádió), mindenki hozsannázva emlegette a technológia új csodáját, amelynek legfontosabb hozadéka a várakozók szerint az, hogy végre eljuttatja a tudást a világ legutolsó szegletébe is, hiszen villámgyors, elméleti “határai” szinte nincsenek, tehát valami olyasmi, mint egy Univerzum-méretűre tömhető tudományos könyvtár mindenkinek. Több évtized távolából visszanézve teljesen jogos elvárások voltak ezek, csak épp egyetlen dolgot nem vett számításba senki: hogy az internetet emberek fogják használni, mind az “információtöltő”, mind pedig a fogyasztói oldalon – és innentől az egész elmélet az alapjainál dől saját magába.
Az internet mondta, tehát igaz
Miért is kezdtünk bele ebbe a nagy polemizálásba? Nos, nemrég megjelent a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeres kutatásának legújabb fejezete, amelynek része az is, hogy megvizsgálja, mennyire felkészültek a hazai netezők az álhírek felismerésében, milyen tudatossággal fogadják el vagy épp kérdőjelezik meg az általuk olvasottakat. Nos, az eredmény lesújtó. A válaszadóknak mindössze 19 százaléka mondta azt, hogy a weben olvasott tartalmaknak utána szokott nézni. Ez bizony még akkor is kevés, ha mellette ott egy kissé jobban hangzó szám, miszerint 78 százalékuk néha azért ellenőrzi az online források hitelességét. Ez a néha azonban nagyon kevés, és ezt láthatjuk egyre gyakrabban, amikor akár valamilyen politikai vagy társadalmi témában, vagy épp az elmúlt éveket meghatározó járványügyi témakörökben tömegek hallgatnak sarlatánokra, önjelölt véleményvezérekre vagy akár profi trollokra és felbujtókra.
Pszichológiai vélemények szerint ennek – a digitális írástudás hiányosságai mellett – leginkább az az oka, hogy az emberek nagy része amolyan “ex-katedra” szinten kezeli a weben olvasottakat, hiszen annak idején az újságokban, tévében, rádióban elhangzottakat is szerkesztők, szakemberek által ellenőrzött valóságként vette készpénznek, az internet pedig ugyanaz lilában.
Ez talán még valamennyire igaz lehetett a web legelső éveire, amikor weboldalakat, hírportálokat tényleg csak kiválasztottak tudtak létrehozni és üzemeltetni, és az ilyen források gyakorlatilag ugyanúgy működtek, mint bármilyen egyéb hírlap, magazin vagy hírműsor. A “webkettő” azonban villámgyorsan kiterjesztette az internetes tartalomgyártók körét, tulajdonképpen bárkire. Már húsz éve is könnyűnek számított regisztrálni egy domaint, lefoglalni hozzá tárterületet és összetákolni valamiféle felületet. A blogmotorok, gyermekien egyszerűen használható weboldalkészítők elterjedésével ráadásul már tényleg akárki összerakhatott órák alatt egy olyan oldalt, amely kinézetre és érzetre is egy profi magazin vagy portál hatását keltette. Aztán pedig jött a közösségi média, ahol még ennyire sem kellett érteni a tartalomgyártáshoz, hiszen egyetlen poszttal máris világgá kürtölhetjük a Nagy Igazságot.
Innentől pedig, ugyan egy modernizált formában, de visszatérünk a falusi pletykaláncok szintjére, és simán elhisszük az ismeretségi körünkbe tartozó Klopányi Gizikének, hogy dél-hurkesztáni titkosügynökök számítógépes vírussal fertőzött vizet pumpálnak a Sió-csatornába, csak azért, mert egyrészt Gizike olyan kedves illető, és sosem akarna rosszat senkinek, másrészt mert azt írta, ezt “egy internetes magazinban” olvasta.
Csak tiszta forrásból
A fenti példából az látszik, hogy ha egy ősi módszer, a szájhagyomány kereszteződik a legújabb technológiák gyorsaságával és terjesztési hatékonyságával, valós forráskutatás nélkül bármi képes virális módon elterjedni. Az NMHH kutatásában ráadásul nem csak kérdezősködtek, hiszen végülis arra bárki mondhatja, hogy peeeersze, mindennek utánanézek. Ehelyett egy manapság erős konteó-faktornak számító témával, az 5G-vel kapcsolatos álhírt is bedobtak és azt vizsgálták, ki hogyan kezeli. A 16 éves, vagy ennél idősebb válaszadók 87 százaléka az 5G kifejezéssel már találkozott, és 57 százalékuk jelezte, hogy valamit már hallott a technológiával kapcsolatos egészségügyi kérdésekről, leginkább a híroldalakon és a közösségi médiában. És itt jön a döbbenet: ez utóbbi csoport, tehát akik már találkoztak olyan hírekkel, mely szerint az 5G valamilyen egészségkárosodást okozhat, komoly mértékben el is fogadta ezt igazságként (40%), míg azok, akik nem olvastak még ilyesmiről, jóval kisebb arányban tartották ezt valószínűnek (21%).
Ezt a hatást “just asking questions” néven is ismerik a szakértők, amely leginkább az amerikai politikai konteóterjesztők szavajárásából származik. Többen élnek ugyanis azzal a módszerrel, hogy nem állítják igazságként a különféle összeesküvés-elméleteket, hiszen ez akár büntethető is, csupán sugallják ezeket a témák felvetésével, és a biztonság kedvéért hozzáteszik: igen, szóval itt van ez a dolog, de persze nem állítom, hogy így van, csak kérdéseket teszek fel.
Az NMHH kutatása azt is megmutatja, kik azok, akik nem dőlnek be elsőre az ellenőrizetlen állításoknak. A például felhozott témakörrel kapcsolatban a megkérdezettek 31 százaléka próbált további információkat szerezni, a legtöbben az adott cikk forrását keresték meg, utánanéztek a szerzőnek, esetleg közismert szakértők publikációiban kerestek rá a témára, vagy ismerőseik véleményét kérték ki. Ebből is látszik, hogy az igazság keresése egyes esetekben segíthet (a forráskutatás vagy a szerző ellenőrzése), de a szakértők általi validálás már kétesélyes, hiszen honnan tudjuk, hogy a szakértő tényleg az-e, aki? Az ismerősök véleménye pedig minden, csak nem valós ellenőrzés.
Így buktathatod le az internetes álhíreket
- Nézz utána az eredeti forrásnak!
Ha például egy ismerősöd által megosztott hírről van szó, vagy egy olyan cikkről, amely tényként hivatkozik egy máshol megjelent tartalomra, keress rá az eredetire. Ha nem találod, az egyértelmű jel, de akkor is kezeld fenntartásokkal a témát, ha a forrást valamilyen megbízhatatlan helyen, például egy személyes blogon vagy egy láthatóan összetákolt, „terhes férfi madarat szült” jellegű oldalon találod meg. - Keress rá a szerzőre!
Nem elég, ha az ismerősöd ismerőse úgy oszt meg egy hírt, hogy azt „a téma világszerte elismert szakértője” mondta. Keress rá az illető nevére, publikációira, és akár arra is, hogy az adott tartalom tényleg hozzá köthető-e. Mert ahogy a versrészlet is mondja: „Az interneten bárki nevében írhatnak bármit” (Petőfi Sándor). - Az általad olvasott hírrel más sajtótermékek is foglalkoztak?
Lehet, hogy nagyon valószerűvé tesz egy hihetetlennek tűnő hírt, hogy a Dél-Szotymatenyői Hírmondó hozta le, de ha az égvilágon senki más nem írt róla, vagy csak hasonló méretű webes forrásokon találod meg, esélyesen valami ordas nagy kamuról van szó. - Bizonyosodj meg arról, hogy a teljes információt tudod!
Ha azt olvasod, hogy a kedvenc íród, zenészed, politikusod vagy újságíród azt mondja: „ki kellene nyírni mindet”, lehetőleg ne azonnal oszd tovább azzal, hogy micsoda felháborító alak. Mert lehet, hogy tényleg ő mondta, de pontosan úgy, hogy „az álhírek rosszak, ki kellene nyírni mindet”. Ugye, hogy mennyire máshogy hangzik? - Kérdezz meg valódi szakértőt!
Azt bárki írhatja, hogy a reszelt citrom kókusztejben kiválóan meggátolja a koronavírus terjedését, de ha nem is találsz hirtelen ezt cáfoló vagy megerősítő információkat, keresd fel a háziorvosodat és kérdezz rá. Ugyanígy nem szabad bedőlni annak sem, hogy a kedvenc webáruházad 1000 forintért osztogat iPhone-okat: mielőtt a gyanús hírbe biggyesztett linkre kattintanál, hívd fel az említett webáruház ügyfélszolgálatát.
Az is gyanús, ami nem gyanús?
Tény, hogy furcsa disztópiához vezet, ha komolyan szeretnénk minden egyes információt száz százalékig validálni. Nem is mondanak semmi ilyesmit még a leginkább paranoiás szakértők sem, hiszen ez már odáig vezetne, hogy ha valaki boldog új évet kíván Facebookon, azt is végig kéne vizsgálnunk. Tényleg kívánja? És valóban ő írta? És komolyan új évet írunk? Persze, ez már túlzás. De arra egyre többen hívják fel a figyelmet, hogy felelős döntésekhez, az életünk során fontos lépésekhez minden esetben komolyabban tájékozódnunk kellene annál, hogy elolvassuk az első utunkba kerülő blogbejegyzést, közösségi kommentet vagy állítólagos szakértői cikket. Mikro- és makrogazdasági események, politikai játszmák, de akár konkrétan életek is múlhatnak rajta, hogy valaki azonnal, kérdés nélkül valósnak fogadja el azt, amit az interneten lát – szóval ha lehet, a fontos információkat valóban próbáljuk meg több oldalról is ellenőrizni.
A leginkább hatékony módszer a forráskutatás. Ebbe beletartozik az, hogy megnézzük, valóban létezik-e a mások által emlegetett médium, amely közölte az adott információt. Ha igen, hiteles, ellenőrzött, felügyelt forrásról van-e szó? A cikk írója mennyire számít hitelesnek, esetleg pártatlannak? Foglalkozik-e ugyanezzel a kérdéssel más információforrás, sajtótermék, és ha igen, ugyanígy írnak-e róla?
Például ezt a cikket is érdemes “megfuttatni” – el lehet többek között látogatni az NMHH weboldalára, megnézni a kapcsolódó tanulmányt, vagy rákeresni a témára más cikkekben, például itt. Mi magunk is írtunk már kapcsolódó témákról, például ebben a cikkben. És ezt a gyakorlatot aztán lehet szépen folytatni minden egyéb internetes információval, legyen az hír, cikk, blogbejegyzés, vagy Gizike legújabb posztja Facebookon. Megéri.
