A valóságban is megnyílhat a Jurassic Park?

0
A híres filmsorozatot úgy nézhettük, hogy tudtuk: csak a fantázia szüleménye. Azóta viszont a tudomány kezdi utolérni a kitalációt, és ha T-Rexet még nem is rendelhetünk postán, a világ hatalmasat lépett előre a klónozás terén.

Életveszélyes közösségi kihívások: mit tehet a szülő?

0
Mióta egy 10 éves kislány meghalt egy TikTokon futó kihívás teljesítése közben, az új tinikedvenc platformtól hangos a média. A szülők egyre bizonytalanabbak: el nem tilthatják a gyerekeket, ugyanakkor féltik őket.

Nők a karrier világában – Kin múlik az esélyegyenlőség?

0
Joggal gondolhatnánk, hogy 2021-re már túl kellett volna lennünk a nők esélyegyenlőségi harcán. Ezzel szemben a jelek szerint, ha így folytatjuk, még legalább 257 évet kell várnunk, amíg a nők és a férfiak közötti bérszakadék megszűnik.

Mivel és hogyan játszunk a mobilokon 2021-ben?

0
A játék nem játék: a PC-s és konzolos piac után mára a mobilos szegmens is nagyon feltört, és milliókat megmozgató slágerjátékok születnek, amiket az emberek lelkesen nyomkodnak otthon, vagy akár a metrón. Nézzük, mire számíthatunk tőlük idén!

Kész átverés: óvakodj az átverős ál-számláktól!

0
A legnagyobb biztonsági kockázat még mindig az emberi tényező: könnyen megtéveszthetőek vagyunk, és ezt jó páran igyekeznek is kihasználni. A valódinak álcázott hamis díjbekérők...

Minden történet mintha egy körülöttünk játszódó szappanopera lenne

0
A Könyves Magazinon Kapcsolati hiba címmel indult tárcasorozatból nőtte ki magát a Margó-díjas író legújabb könyve. A novellák az emberi kapcsolatokat átszövő technológia határait...

Szerelem korona idején

0
Valentin-nap környékén talán még hangsúlyosabbnak érződhet a kijárási és utazási korlátozások hatása azokra a párokra, akik valamiért nem tudnak egy fedél alatt élni. A távkapcsolatot persze enyhítheti a technológia is - majdnem minden szinten.

Egyetem-begyetem, teches srác: mi kell a legújabb kori felsőoktatáshoz?

0
Rövid időn belül a hibrid oktatási rendszer lesz az új normális az egyetemeken. Hazai intézményeket és szakembereket kérdeztünk meg arról, hogy látják a jelen és a közeljövő technológiai kihívásait.

Nem adok felületet ahhoz, hogy bántsák a gyerekemet

0
A Hintalovon Alapítvánnyal közösen, Digitális szülő vagyok! néven indította el online gyermekvédelmi kampányát a Magyar Telekom. A digitális szülőség nehézségeire és a felszín alatt megbúvó veszélyekre figyelmeztet Tatár Csilla is.

Mi lesz a Facebook oldalakkal lájk nélkül?

0
A legnagyobb közösségi szolgáltatás új stratégiával kísérletezik: most éppen a tartalomgyártók és közszereplők oldalait tervezi újra, és eltünteti róluk a lájkolási lehetőséget. De mire jó ez és milyen következményei lehetnek?

Legolvasottabb cikkek

A világ vezető technológiai szakértői szerint ez a 6 trend, ami...

0
A mesterséges intelligencia forradalmától a legnépszerűbb közösségi média címért vívott harcig rengeteg újdonságban lesz részünk, ha előre tekintünk az idei évre! Az elmúlt év igen...