A Hintalovon Alapítvánnyal közösen, Digitális szülő vagyok! néven indította el online gyermekvédelmi kampányát a Magyar Telekom. A biztonságos internet világnapja apropóján a digitális szülőség nehézségeire és a felszín alatt megbúvó veszélyekre figyelmeztet a kampány egyik arcának választott Tatár Csilla is. A kétgyermekes édesanya, műsorvezető és riporter arról mesélt nekünk, ő hogyan döbbent rá arra, a netes világ közel sem olyan ártatlan, mint amilyennek elsőre gondolnánk.
A legtöbben azt hisszük, csak másokkal történhetnek rossz dolgok, csak mások háza éghet le, csak mások gyerekének fotóit használhatják fel rossz célokra. Mind ismerjük valamelyest az internet árnyoldalait, de csak valahol tudat alatt kezeljük. Te hogy vagy ezzel?
Sokáig én sem gondoltam bele abba, hogy milyen hosszútávú következménye lehet annak, ha megosztok a gyerekemről egy elsőre cukinak tűnő fotót, vagy egy olyan információt, ami ártalmatlannak tűnik. Minden szülő rendelkezik valamiféle szűrővel, különböző ismereteink, tapasztalataink vannak a világról, ennek mentén alakul ki az is, hogy mi az, amitől félünk és mi az, amit veszélyként érzékelünk a gyerekeinkkel kapcsolatban.
Természetesen nem lehet felelősségre vonni a szülőket mindenért és lépten-nyomon és megkérdőjelezni a szülői kompetenciájukat. De azzal érdemes számolni, hogy a közösségi világ sokkal gyorsabban halad annál, mint amit mi emberi léptékkel fel tudunk fogni a jelenben, így időről-időre korábban soha nem látott veszélyekkel találjuk szembe magunkat. Én is azt gondoltam, hogy visszafogottan posztolok Milánról. Majd jött egy pont – egészen konkrétan a Kaleta-ügy -, amikor kénytelen voltam ezt átértékelni.
Mivel szembesültél ekkor?
Az esettel kapcsolatos híreken túl sokat olvastam a digitális lábnyomról, az internetes abúzusról és az információk utóéletéről. Amikor rájöttem, milyen veszélyeket rejt az online tér, elszégyelltem magam és rettenetesen éreztem magam anyaként. Ekkor pánikszerűen elkezdtem törölni a gyerekemről készült fotókat az Instagramról. Onnantól egészen más szűrőn át néztem ezeket a tartalmakat, fotókat, információkat, és rájöttem, a tudatosság segít abban, hogy megóvjam a gyerekeimet. Tudom, hogy krízis nélküli gyerekkor nem létezik, az óvódában és az iskolában is lesznek viták, konkurenciaharcok, de nem akarok én lenni az, aki a plusz felületet adja ezekhez.
Mik voltak számodra az intő jelek, aggasztó információk?
A dark web fogalmával akkor szembesültem igazán. Ijesztő volt a felfedezés, hogy az, amit én ártatlan fotónak látok, például egy tengerparti kép egy meghitt családi nyaralásról, az rossz kezekbe kerülve már egyáltalán nem ártatlan. A másik lehetséges következmény, ami megijesztett, az abúzus, ami érheti a gyereket egy-egy meggondolatlanul közzétett fotó vagy információ kapcsán.
A fiam hamarosan iskolába megy, sokat vagyunk gyerekek között, hallom, ahogy egymással beszélnek, látom, hogy milyen harcok vannak a kortársak között. Rettenetes szülőként belegondolni abba, hogy a gyerekem fotóit kipécézik az iskolatársak és amiatt kezdik el mondjuk vegzálni, neki pedig fogalma sincs, miről van szó, hiszen a tudta és beleegyezése nélkül osztottam meg róla információkat.
Az Instagramon közétett, a kampányhoz készült videóid sokak szemét felnyitották, valóban sokkoló lehetőséget festettél fel.
Talán, mert mindkét téma kézzelfogható. Az elsőben például egy valódi kisiskolás gyerek profilját használtam, aki az elmúlt 7 évét igen intenzíven megélte online, úgy, hogy nincs is saját felülete. Nyilvánvaló, hogy a szülei nem akartak rosszat, nem is akarom ráhúzni senkire a vizes lepedőt. Ez csupán egyfajta visszajelzés, hogy érdemes átgondolni, biztosan jó-e az, ha a gyerekünk életét kitesszük a kirakatba.
A szülők a videód alatt többnyire pozitívan reagáltak, azt írták, átgondolják, és a jövőben tudatosabban lesznek jelen online. De mi van azokkal, akik azt mondják, hogy csak azért teszik közzé a gyerekük életének – kis túlzással – minden pillanatát, mert büszkék rá?
Fontos feltenni ilyenkor a kérdést, hogy a posztolás ebben az esetben kiről szól. Mert nem a gyerekről, az biztos, hanem az adott emberről, hogy ő milyen tökéletes szülő. Az természetes, hogy büszke vagyok a gyerekemre. De amint a világ elé tárom, már nemcsak arról van szó, hogy milyen okos, ügyes ő, hanem arról is, hogy én milyen fantasztikus szülő vagyok. Téves út áruba bocsátani a gyerekünket a külvilág pozitív visszacsatolása érdekében. A gyereknek egyáltalán nem az a fontos, nem az szolgálja a fejlődését, ha vadidegenek megdicsérik.
Sokan belestek abba a csapdába, hogy elhitték, ami nincs fent a közösségi médián, nem is létezik. Talán ezért is lehet az, hogy sokan meggondolatlanul és kontroll nélkül osztanak meg mindent a gyerekekről.
Nagyon fontos tisztázni, nem arról van szó, hogy nem szabad megosztani semmit a gyerekekről, nem az a cél, hogy mostantól ne lássuk őket az online felületeken. Sokkal inkább arról, hogy gondoljuk jól végig, mit és milyen csoportnak mutatunk meg.
Mi az arany középút ebben? Honnan tudhatom mit lehet és mit lenne érdemes megtartani magunknak?
Én például egyáltalán nem teszek közzé olyan fotót, amin a gyerekeim felismerhetők. Mimi születése után elvállaltam egy fotózást, az volt vele az első és az utolsó. Milánról az összes képet eltávolítottam, amin beazonosítható, Mimiről eleve fel sem került semmi. A fotókon túl nagyon figyelek arra, hogy milyen információkat osztok meg a gyerekekről. Nem szeretném az intim szférájukat közkincsé tenni, így az az információ, hogy a gyerekem például mikor szokik le a biliről, mitől borul ki, mit szeret a szobájában és mit nem, egészen biztosan családban marad. Én sem örülnék, ha az én anyukám ilyeneket tett volna közzé rólam.
Lehet ez egy fokmérő? Amit nem akarsz, hogy megtudjon rólad a nagyvilág, azt te se áruld el a gyerekednek?
Én felnőtt emberként el tudom dönteni, hogy mi az, amit szívesen elmesélek magamról, legyen szó kudarcól vagy egy félresikerült napról, ezt azonban a gyerekemmel kapcsolatban nincs jogom megosztani, ő nem a tulajdonom. Ugyanakkor mindenki teljesen más, nem lehet senkinek konkrét receptet adni a kezébe, de fontos, hogy mindenki tudja, mit vállal azzal, ha közzétesz valami bizalmasat, és annak tükrében vállalja a következményeket. Nem lehet beleszólni egy család működésébe, de figyelmeztetni lehet, sőt kell is mindenkit a veszélyekre.
