Gyerekek, szülők, nagyszülők: más generációk, akik más technológiai szokások között szocializálódtak, de a legújabb kor eszközei közepette élnek együtt. Milyen előnyökkel járhat és milyen veszélyeket hordozhat a családok számára a digitális kor?
Generációról generációra újabb technológiai környezettel találkoznak a család tagjai, ráadásul az elmúlt pár évtized minden eddiginél gyorsabb fejlődést hozott ezen a téren. A legfiatalabb generációra tréfásan szokás azt is mondani, hogy ők már nem születtek, hanem letöltötték őket, hiszen interneten élik az életüket és készségszinten használják az okoskütyüket. A szülők még tanult módon valamelyest ráláthatnak erre a világra, a nagyszülők számára azonban legtöbbször már ismeretlen, sőt néha akár ijesztő terep lehet az internet vagy a különféle eszközök serege.
Az új idők új kihívásairól és a lehetséges módszerekről olyan szakértőt kérdeztünk, aki két irányból is rálát a digitalizáció családi hatásaira. Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna nem csak gyermekorvosként és szülő-kisgyermek konzulensként, de családanyaként is sokféle tapasztalattal rendelkezik a témában. Ezeket egyébként a szeptember 26-i MOST Fórumon is megosztja az érdeklődőkkel, de előzetesen is kifaggattuk néhány kérdésről.
Technológiai, és az ehhez kapcsolódó életviteli tekintetben mik azok a legfontosabb kihívások, amik egy családra nézve megjelentek az elmúlt évtizedekben, vagy akár a legutóbbi években?
Egészségügyi és családanyai szerepben egyaránt úgy vélem, a gyerekeknél az egyensúly megtalálása ilyen kihívás, akár időben, akár a napi feladat- és energia-beosztás tekintetében, tehát mikor, mennyi időre használják a digitális eszközöket, hogyan illesztik bele a napirendjükbe, és persze mire használják ezeket.
Már a reggeli elindulás is kritikus lehet: el tudnak-e időben készülni és elindulni az iskolába anélkül, hogy valami elterelné a figyelmüket. Hasonlóan fontos az esti időszak, ami a lecsendesedést, a nap fokozatos lezárását jelenti, felkészülést az elalvásra, amit szintén komolyan befolyásolhatnak a kütyük és az internet. Itt komoly felelőssége van a szülőknek abban, hogy hogyan tudják a digitális világot beilleszteni a gyerekek életritmusába.
Fontos a mennyiség is, tehát szintén oda kell figyelni arra, a nap mennyi részét teszi ki az ilyen tevékenység, és pontosan mi is az. Hiszen manapság már bármelyik kiskamasz ért, és hozzá is fér telefonhoz, tablethez, de az egyszerűségük miatt már akár kifejezetten kicsik számára is kezelhető és szórakoztató tud lenni egy ilyen eszköz. Tehát érdemes figyelemmel kísérni, nem von-e el túl sok időt a virtuális világ a valóditól, és milyen is az a tartalom, amelyet “fogyasztanak” a gyerekek.
Szabályozás vagy engedékenység: melyik módszer a leginkább célravezető ebben az esetben?
Úgy gondolom, a szülői példamutatás lehet a legjobb út, tehát az, ha a gyerekek rajtunk látják, mi hogyan bánunk az internettel, az elérhető digitális szórakozási és egyéb lehetőségekkel, valamint az eszközökkel. Ha látják, hogy számunkra a nap mennyi részét, és melyikeket teszi ki a “kütyüzés”, és mi magunk mire használjuk ezeket, jó esetben ők is átveszik ezt a gyakorlatot. De persze ettől még szinte biztos, hogy kereteket és szabályokat már jó előre le kell fektetnünk, ahogy egy csomó más tevékenységgel és időtöltéssel, például a tévézéssel, a játékkal vagy az éjszakai ébren maradással kapcsolatban eddig is megtettük.
Névjegy
Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna
Közel két évtizede dolgozik gyermekorvosként, néhány éve pedig szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként az öt év alatti gyerekek pszichoszomatikus tüneteivel, viselkedésszabályozási nehézségeivel foglalkozik. Pár- és családterapeuta jelöltként is elsősorban a kisgyermekes családokkal, párokkal dolgozik együtt. Budapesten él, orvos férjével öt gyermekük van, a legnagyobb 19 éves, a legkisebb 16 hónapos. Szenvedélyes futó, szabadidejében szólóban vagy a babakocsival fut.
Van érezhető pszichológiai hatása annak, hogy a család generációi között egyre nagyobb a digitális szakadék?
Ezt tapasztalataim szerint családja válogatja. Ha például egy szülő tud folyamatosan, már a kezdetektől időt szánni arra, hogy a gyerekeivel leüljenek és az életük minden egyéb aspektusával együtt ezeket is átbeszéljék, a szülő-gyerek közötti digitális szakadék jelentősen csökkenthető. Az én legnagyobb gyerekem amúgy is informatikai területen tanul, ő természetesen már készségszinten kezel mindent, valamint folyamatosan kapja az új információkat is a legmodernebb technológiákról, miközben én autodidakta módon próbálok lépést tartani ezekkel. A még kisebbek pedig már teljesen ebben a digitális világban nőnek fel, ezért itt igazából rajtam áll, tudok-e annyira nyitott lenni, hogy akár én üljek le hozzájuk és segítséget kérjek tőlük. A nagyfiamat például gyakran meg szoktam kérni erre, hiszen számomra akadnak fehér foltok, amiket ő el tud magyarázni nekem. A kisebbeknél pedig az enyém a feladat, hogy megmutassam neki, mik azok az előnyök, amiket az új eszközök és lehetőségek adnak. Használhatjuk ezeket közösen is, ami egyértelműen közelebb hozza egymáshoz a családot.
Másrészt szakadék ide vagy oda, nagyon sok területen a digitális megoldások által nyújtott segítség annyira elengedhetetlen, hogy felülírja a szakadékot. Ott vannak például azok a családok, ahol több családtag már külföldön él, itt a kommunikáció szempontjából akkora előnyt jelent az azonnali, költséghatékony, videós-hangos beszélgetések lehetősége, ami miatt az idősebbek is nagyobb kedvvel rávehetők az újdonságok használatára.
A praxisom során sok olyan családdal találkoztam, ahol a nagyszülők és az utánuk következő generáció között már jelentős földrajzi távolságok vannak, náluk akár fogalmazhatok úgy is, hogy létszükséglet a családi kötelékek fenntartása szempontjából a digitalizáció felhasználása. Ilyen esetekben egyébként azt látom, hogy az idősebbek is könnyen megértik az új eszközök előnyeit és könnyebben rávehetők ezek használatára.
Van egyébként valamilyen jó gyakorlat arra, ahogy az idősebb generációkat könnyebben bevonhatjuk a digitális megoldások használatába? Hiszen sokszor nem csak a készségszintű akadályokat kell leküzdeni, hanem akár idegenkedést, félelmeket is.
Ilyesmiről is van tapasztalatom családi és orvosi oldalról egyaránt. Minden családban akad olyan idősebb rokon, aki eleve úgy áll a modern eszközökhöz, hogy ezeket bizony ő már úgyis képtelen lenne megtanulni, szóval inkább meg se próbálja. Viszont folyamatosan látok jó példákat arra, amikor az unokák mutatják meg a nagyszülőknek az újdonságokat. Akár több generációs közös programot is jelenthet az, amikor a nagyszülők leülnek az unokákkal, akik egy frissen vásárolt, idősebbek által is könnyebben kezelhető mobiltelefon vagy tablet használatát végigmutogatják, szemléltetik az előnyöket és rögtön válaszolni is tudnak mindenféle kérdésre.
Olyanról is hallottam, amikor nyugdíjasklubokban ingyenes tanfolyamokat és továbbképzéseket tartanak, ahol közösen sajátítják el a számukra még idegen eszközök kezelését. Persze ettől még továbbra is maradhat bőven idegenkedés egyesekben, hiszen ez már személyfüggő – erőltetni épp ezért nem lehet az “átnevelést”, de a szemléltetés, a türelmes közös programok sikeresen áthidalhatják a távolságot.
A “digitális család” egy másik kihívása az elmúlt években folyamatosan átalakuló privátszféra kezelése, amely ráadásul nem egyértelműen és egy irányban változik. A gyerekek például gond nélkül túl sok mindent kiteregetnek magukról a közösségi oldalakon, viszont tiltakoznak az ellen, ha követni akarjuk őket a mobiljuk alapján, vagy bármilyen formában szeretnénk megbizonyosodni afelől, hogy semmilyen káros vagy veszélyes dologra nem használják az eszközeiket. Hogy változtassanak a szülők ebben a tekintetben?
Itt bármennyire is próbálnék szakemberként beszélni, a legfontosabb tapasztalataimat anyaként szerzem nap mint nap. Számomra a fokozatosság és a folyamatos jelenlét fontos: ahogy a gyerek eléri azt az életkort, hogy telefont, tabletet vegyen a kezébe, ott vagyok vele és igyekszem tanítani, türelmesen felvilágosítani arról, hogy melyiket milyen szabályok mentén használja. Nyilván nem járhatok mindig ott a sarkában, de ha partnerként kezelve, a miérteket is megválaszolva magyarázom el neki, hogy például mivel járhat, ha feltölt magáról egy fotót vagy bármilyen személyesebb adatot, a lényegi információt igenis meg fogja érteni.
A közösségi létet bizalmi szinten kell kezelni: én például ismerőse vagyok a gyerekeimnek Facebookon, sőt ők még az én szakmai oldalaimat is követik, hozzászólnak, reagálnak. Abba viszont közvetlenül igyekszem nem beleszólni, milyen tartalmakat osszanak meg, és eleve van már olyan platform is, amelyet ők használnak, én viszont nem, tehát nem is látom az összes online tevékenységüket. De bízom abban, és eddig be is igazolódott a bizalmam, hogy egy megfelelő elő-edukációval, akár kisiskolás kortól, amikor megkapják az első telefonjukat, a későbbiekben már önállóan is helyes döntéseket hoznak a közösségi világban.
A szeptemberi MOST Fórumon résztvevőként is köszönthetjük: a mostaniakon kívül milyen egyéb témákat hoz a digitális családról szóló eseményre?
Mivel nem csak gyerekorvos vagyok, hanem úgynevezett szülő-kisgyerek konzulens is, sokat foglalkozom a kora gyermekkori pszichoszomatikus betegségekkel. Ilyenek például a különféle evészavarok, és bizony sokszor látom, hogy ha nem eszik a gyerek, egyszerűen leteszik elé a telefont vagy a tabletet, hogy azon nézze a mesét. De vajon mennyire pótolja ez a közvetlen foglalkozást? Konkrét WHO ajánlás is létezik arra, hogy életkoronként, az egyes életszakaszokban mennyi időt és milyen minőségben legyen jelen a szülő közvetlenül a gyerek életében – márpedig egy tableten lejátszott mese nem pótol mindent, amit az anya adhat meg a kicsik számára.
Fontos viszont, hogy nincs egyértelmű tiltás, hiszen egy olyan korban nőnek fel, amikor az okoseszközök amúgy is az életük részei lesznek a tanulás, munka, mindennapi élet és szórakozás terén, de nem mindegy, hogyan “adagoljuk” ezeket. Nagyon érzékenyen reagálnak például már a legkisebbek is arra, ha az anya figyelme megoszlik, és mondjuk a telefonját piszkálja, miközben másik kézzel őt eteti vagy épp a babakocsiját tolja. Viszonylag újonnan kutatott ez a terület, amely arra keresi a válaszokat, hogyan legyen egyszerre maradéktalanul jelen a gyerek számára a szülő úgy, hogy közben a korábban megszokott digitális életéből sem szakad ki. A gyerek számára az első években főképp a szülő egy referenciapont: a világot a rajtuk keresztül észleli. Úgy ért meg dolgokat, hogy figyeli anya-apa reakcióit és ezeket építi bele saját viselkedésébe. Ha az utcán szembejön egy kutya, a gyerek azt figyeli, hogy reagál erre a szülő, de ha az nem is veszi észre az állatot, mert a telefonjára fagyott a tekintete, nem is tudja átadni a helyzethez megfelelő reakciót, ami talán jóval később okoz majd problémákat. Ráadásul a szülői minták befolyásolják azt is a gyerekeknél, hogyan kezdik el később saját maguk használni az okoseszközöket, ezért ismét visszatérünk a már sokat emlegetett példamutatás témaköréhez, ami láthatóan az egyik legfontosabb a digitális család működtetésében.
