Hatalmas napvihar tart a Föld felé, összeomolhat az élet – harsogták nemrég az újságok. De valójában mit jelent ez a fogalom, és tényleg visszalőhet minket egy ilyen esemény a pattintott kőkorszakba?
Az összeesküvés-elméletek és konteók talán sosem voltak ennyire divatosak és általánosak, mint manapság, hiszen az internet, az ellenőrizetlen álhírekkel telepakolt portálok és persze a “Gizi néni híradójának” számító közösségi oldalak révén még a legnagyobb marhaság is tud valódi információnak kinézni, és épp ezért futótűzként elterjedni a szenzációra éhes népesség között. Ezt még jobban erősítheti az, ha egy adott hírnek valamiféle valóságalapja, tudományos gyökere is van, ilyenkor hihetetlenül könnyen és gyorsan veszi készpénznek mindenki a megdöbbentő hatás érdekében ráaggatott extrákkal megtolt információ-csomagot. Nagyjából ez a helyzet az általánosságban napviharként emlegetett jelenséggel, ami igazából szintén valós alapokra épül és tényleg okozhat furcsa dolgokat a földi technológiai környezetben, de azért érdemes jócskán árnyalni az apokalipszist kiáltó rémhíreket.
Vörös az ég alja, alighanem (nap)szél lesz
A mostani cikkünk apropójául az idén júliusban és augusztusban megjelenő hírek szolgáltak, amelyek tényleg olyan nagy szavakkal dobálóztak, hogy “a váratlan, hatalmas napvihar megbéníthatja a földi életet”. Erről aztán az olvasók egy része – főleg, akik nem jutnak tovább a címnél vagy a bevezető pár mondatnál, viszont előszeretettel nézik Roland Emmerich valóságtól elrugaszkodott katasztrófafilmjeit – olyan képet alakíthat ki magában, hogy a nap radioaktív lángcsóvákat lövöldöz a Föld felé, amitől elolvadnak a műholdak, kiégnek a mobiltelefonok, elporlad az internet és persze füstté válnak az emberek is, tehát lehet csomagolni a löncshúskonzervet és a palackozott vizet, aztán irány a kocsordi atombunker. Szóval akkor szépen tegyük is helyre a legfontosabb fogalmakat.
A különféle riogató kifejezések közül a napszél az, amire valóban figyelni érdemes. Ez a jelenség akkor keletkezik, amikor a nap hatalmas gravitációja ellenére egyes nagy energiájú részecskék kitörnek ebből a mezőből és eltávolodnak a központi csillagunktól. Jellemzően egyébként még azt sem tudja biztosan a tudomány, hogy pontosan hol és hogyan keletkeznek az ilyen események: a mai álláspont szerint két ilyen is létezik, a koronakidobódás (coronal mass ejection, CME), amelyek a sűrűbb napfoltos időszakokra jellemzőek, valamint a nagysebességű áramlás által keltett napszél (co-rotating interaction region, CIR), amely pont a napfoltminimumok idején gyakoribb. Ezeket viszont már a mostani tudás és eszközpark mellett könnyen meg lehet figyelni, és ezért nagy biztonsággal meg is lehet jósolni, mikor érheti el a Földet egy ilyen esemény és az mennyire intenzív.
A napszél természetesen nem okoz semmilyen öngyulladást vagy a kezünkbe olvadó mobilokat – legfontosabb következménye inkább az, hogy megzavarja a Föld saját mágneses környezetét, illetve erősebb geomágneses vihar esetén a geomágnesesen indukált áram (GIC) következtében zavarok keletkezhetnek a telekommunikációs rendszerekben és a radarok működésében, pontatlanabbá válnak az iránytűk, és mellesleg csodás sarki fényekben gyönyörködhetnek olyanok is, akik a jelenség általános elterjedési területéhez képest alacsonyabb földrajzi szélességek mentén néznek az égre.
Ez az öt G nem az 5G
A geomágneses viharokat a tudomány öt fokozatú skálán méri, és ezt érdemes tanulmányozni azoknak, akik az apokalipszist elővetítő bulvárcikkek sokkterápiája helyett inkább valós adatokra támaszkodnának. Ezeket egyrészt az erősségük és várható hatásaik alapján kategorizálják, másrészt már jól látható az is, hogy mennyi ilyenre van esély egy-egy napciklus alatt (ez egy átlagosan 11,2 éves periódus, amely két napfoltmaximum között telik el). Fontos még megjegyezni a fokozatok leírása előtt, hogy egy-egy ilyen kilökődési kategória ugyan gyakorinak tűnhet, de azt is számoljuk bele, hogy ez a Nap bármelyik oldalán bekövetkezhet, tehát eleve nagyon kicsi az esélye annak, hogy épp “elkapja” a Földet. Tehát például, ha a legkisebb intenzitású G1 kategóriánál meglátjuk a ciklusonként átlagosan 1700 eseményt, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy 11,2 évente 1700-szor fúj le minket kéretlen ajándékával a Nap, hiszen a Föld eleve csak egy pályasíkon kering körülötte, és még ott is sokkal többször kerül el minket egy ilyen “löket”, mint ahányszor belekerülünk. Tehát akkor ennek fényében jöjjenek a fokozatok!
A legalacsonyabb fokozat, a G1 napciklusonként átlagosan 1700-szor (mások szerint 2000-szer) jellemző és akár 900-950 napon át állhat fent. Ha egy ilyen eléri a Földet, az elektromos ellátó hálózatban legfeljebb alig észlelhető ingadozások jelentkezhetnek, amelyeket a rendszer szabályozói automatikusan csillapítanak, ezáltal a legtöbb fogyasztó nem is tapasztal változást. A G1-es események a műholdak működésében okozhatnak zavarokat (de nem “végzeteseket”, a legtöbb esetben apróbb pályamódosításokra van csak szükség). Egy ilyen geomágneses vihar a költöző madarak tájékozódását zavarhatja meg, de sarki fényt például csak a megszokott, magasabb szélességi körökön okoz.
A G2 mérsékeltnek is nevezett fokozat, melyből egy napciklus alatt átlagosan 300-600 fordul elő és a 11,2 éves periódusból nagyjából 300-360 napon át észlelhető. A Föld magasabb szélességi körein lévő elektromos rendszerekben okozhat riasztási szintű, de továbbra is elhárítható problémákat, a transzformátorok csak hosszabb ideig tartó G2-viha esetén károsodhatnak. A mérsékelt napszép emellett az űrhajózás területén fontos, ilyenkor pályamódosításokra lehet szükség és pontatlanabbá válhatnak a normál esetekre vonatkozó pályaszámítások. Egy átlagos földi ember legfeljebb annyit érzékelhet egy G2-eseményből, hogy a magasabb szélességi körökön néha elhalkulhat a hagyományos rádióadás, és bizonyos esetekben már az 55. szélességi körtől észlelhető sarki fény – ez még mindig jó messze van tőlünk, Németország legészakibb pontjáról, Dániáról, a Balti-tenger körzetéről, vagy Alaszkáról van szó.
A G3 (avagy erős) kategória egy napciklus alatt átlagban 175-200 alkalommal fordul elő, ciklusonként 130-140 napon át. A Földön az energiaellátó rendszerekben még mindig csak főként téves riasztásokat okoz, viszont feszültségkorrekciót tesz szükségessé. Ez az a fokozat, ahol már a műholdas és hosszúhullámú rendszerekben időszakos zavarok keletkezhetnek (de ez még mindig nem jelenti azt, amit a bulvárhírek úgy emlegetnek, hogy “kiüti” a telekommunikációt). Viszont már Berlinből lehet látni északi fényt – bár lehet, hogy Instagramra csak pár órával később tudjuk feltölteni, na bumm.
A G4 fokozatot már “komoly” megnevezéssel látják el, ekkor már széles körben jelentkezhet feszültségingadozás az elektromos rendszerekben, és az automata védelmi megoldások elkezdhetnek lekapcsolni fogyasztókat a balesetek elkerülése érdekében. Bizonyos esetekben ez a geomágneses jelenség már áramot indukálhat a fém csővezetékekben, ami berendezéseket is károsíthat. A műholdas navigáció akár órákra is kimaradhat vagy pontatlanná válhat, ahogy a rövid- és hosszúhullámú kommunikáció is – és ez az az erősség, amikor már Magyarországról is esélyes lehet északi fényt látni. Viszont fontos, hogy ilyen esemény mindössze átlagosan nyolc fordul elő egy napciklusban és 8 napon át tarthat – és megint érdemes megjegyezni, hogy ez elindulhat a Naptól bármilyen irányba, tehát az, hogy a Föld beleesik egy ilyen kilökődés útvonalába, hihetetlenül minimális.
Az eddigi legnagyobb sem ma volt
Ahogy aztán már tényleg elenyésző az esélye annak, hogy a “rendkívüli”, azaz G5-ös kategóriájú, legnagyobb besorolású eseményt elkapjuk. Ez eleve legfeljebb egyszer (mások szerint maximum négyszer) történik meg napciklusonként és legfeljebb 4 napon át jellemző: azóta nem is regisztráltak még ezt megközelítőt sem, hogy bármilyen mai szintű elektromos berendezés vagy rendszer működik a bolygónkon. A modern kor legerősebb geomágneses vihara az 1859 szeptember elsején és másodikán feljegyzett Carrington-esemény, amelynek nagysága akár elérhette a G5-ös szintet, de ezt pont az elektromos rendszerek hiánya és ezért a hatások megfigyelésének elmaradása miatt csak találgatni lehet. A korabeli magnetométerek adatai mellett annyit lehetett észlelni az eseményből, hogy a sarki fény még az amerikai Sziklás-hegységben is olyan erős volt, hogy éjszaka felébredtek rá az emberek, de valamelyest még egyes karib-térségbeli szigetekről is látszott. A legfejlettebb műszaki rendszernek akkoriban a vezetékes távírók számítottak, ezeken tapasztaltak is furcsaságokat: a vezetékek néhol szikrázni kezdtek és az üzenetek küldése rövid időre lehetetlenné vált.
A tapasztalatok alapján úgy tűnik tehát, hogy egy ilyen, G5-ös szintű eseményre lenne szükség ahhoz, hogy valóban beigazolódjon a bulvár-riasztás, és akár napokra vagy hosszabb ideig is “kiüsse” a távközlési rendszereket, valamint ideiglenesen teljesen összeomoljanak az elektromos hálózatok. Az viszont tényleg sokat elmond egy ilyen geomágneses vihar esélyéről, hogy az említett legutóbbi esemény, ami megközelíthette ezt a szintet, 163 éve történt, korábbról pedig bármilyen feljegyzésből nem lehet kiolvasni, hogy bármi hasonló történt volna az írott történelem folyamán.
Az újságok által idén nyáron leírt geomágneses vihar a szakértők szerint G1, legfeljebb G2 kategóriájú lehetett és nem okozott semmilyen hosszabb távú kimaradást áramellátásban, telekommunikációban és más műszaki megoldásokban. Orvosi szinten ugyancsak nem bizonyított, hogy bármilyen komoly hatása lenne az emberi szervezetre egy olyan szintű napviharnak, amely néha eléri a bolygónkat: egyesek szerint a skizofrénia és depresszió tüneteit erősítheti ideiglenesen egy ilyen esemény és az érzékenyebbeknek migrénes tüneteket okozhat, hiszen ezek összefüggésben vannak az agy mikroelektromos rendszerével.
Foglaljuk tehát össze: igen, elméletben létezhet olyan “napvihar” amely valóban komoly károkat okozhat elektromos és telekommunikációs rendszerekben, ám ezek előfordulási esélye a Földön olyan elenyésző, hogy nem érdemes emiatt elkezdeni újra megtanulni kovakővel tüzet csiholni és bambusz belsejéből vizet gyűjteni, valamint elképzelni egy távközlés nélküli világot. Ha pedig azt olvassuk valahol, hogy napszél, geomágneses vihar várható, a pánik helyett nézzünk utána, milyen erősségűre várják a szakértők – szinte biztosan G1, legfeljebb G2 lesz belőle, amiből egy átlagos földlakó legfeljebb egy kis fejfájást érez majd.
