Európában a “kelet” kifejezés általában az egyre szegényebb és visszamaradottabb országokat jelenti. Hogy ez tényleg így van-e, és mi az, amivel a régióban tényleg ki lehet törni ebből a skatulyából, arra Észtország kiváló példa.
Finnugor nép, amely többek között a digitalizáció teljes beemelésének, a nemzetközi tech-munkások befogadásának és az innovációra helyezett hangsúlynak köszönhetően kitört a kelet-európai átlagból – melyik az? Nos, bármennyire is szeretnénk erre valami hozzánk közeli választ adni, ez jelen esetben nem más, mint Észtország, amely a digitális gazdaság terén akkorát ugrott előre, hogy állva hagyta a környezetét. De hogy is történt mindez?
1991-ben szakadt szét a Szovjetunió, és nyerte el függetlenségét a balti államok között Észtország is. Ekkoriban pontosan olyan gazdasági állapotok uralkodtak arrafelé, amit az addig eltelt évtizedek alapján elképzelhetünk: az egy főre eső GDP tekintetében például Magyarország 31 százalékkal jobban állt náluk annak ellenére, hogy mi is épp csak túl voltunk egy komoly átalakuláson a piacgazdaság felé. Ehhez képest ma már ugyanezen a téren másfélszer nagyobb előnyre tettek szert Magyarországhoz képest: ennek persze sok pillére van, de az egyik legfontosabb a digitális szemlélet megerősítése a vállalkozások körében. Persze Észtország nem épp egy óriás sem területét, sem lakosságát tekintve, tehát ki kellett találni egy olyan vonzó lehetőséget, amely – félig virtuálisan bár, de – az egekbe löki a helyi vállalkozások számát.
Legyél te is digi-polgár!
Bár sokfelé jelent már meg terv-szinten a digitális állampolgárság, az első, valóban alkalmazható megoldást Észtország vezette be. 2010-ben először belföldön, majd 2014-től külföldiek számára is megnyílt a lehetőség arra, hogy teljesen digitális személyi igazolványhoz kötve tulajdonképpen mindent, ami elképzelhetően intézendő állampolgári és vállalkozási szinten, azt el lehessen végezni interneten, távolról is. Mármint tényleg mindent. Persze kapásból jöhetnek erre adatvédelmi aggályok, de ezt a kezdetektől nagyon komolyan vették: a kapcsolódó adatok nem egyetlen nagy felhőben csücsülnek, hanem a felhasználási körtől és adattípusoktól függően különféle, önálló védelemmel is ellátott szervereken találhatóak.
Tehát, 2014 óta a lehetőség külföldiek számára is él. Ez persze nem jelenti azt, hogy valaki teljesen észt állampolgárrá válik, de néhány apró ügytípustól és jogi státusztól eltekintve lehetőséget ad arra, hogy bárki úgy dolgozzon “virtuálisan” Észtországban, mintha tényleg ott ülne mondjuk egy Tallinnban található irodában.
Hogyan lehet valaki virtuális észt?
Egy ilyen horderejű projekt persze sok mindenen elbukhatna, kezdve például azzal, hogy egy magyar, egy német, vagy bármilyen egyéb érdeklődő bukdácsolni kezd a nyelvi és bürokratikus akadályok között, majd egy idő után elrontja vagy feladja. Az észt modell azonban egy hihetetlenül könnyen átlátható és megérthető weboldalon intéz mindent, ráadásul angolul. Az alapvető kérdéseket előre megválaszolja különféle oktató-aloldalakon, és igazából egy gombnyomással kezdődik itt az is, hogy elinduljon az e-állampolgárrá válás folyamata. Jó, a dolog nincs ingyen, de jelenleg is nagyjából 100-150 euró a kapcsolódó költség attól függően, mit szeretnénk.
Miután beadtuk a jelentkezést, ahol persze azt is érdemes röviden megindokolni, mit várunk az észt virtuális állampolgárságtól, nagyjából 2 hónapon belül érkezik visszajelzés arról, elfogadták-e a kérelmet, ezután pedig a hozzánk legközelebbi észt nagykövetségen lehet átvenni a személyes chipkártyánkat, tulajdonképpen a második személyi igazolványunkat. Ez az egyetlen olyan folyamat, amelyhez személyesen is meg kell jelennünk valahol, innentől ugyanis a chipkártya és a mellé adott USB-s olvasó segítségével igazolhatjuk magunkat minden ügyintézéskor.
Érdemes észtnél lenni?
Jó kérdés persze, kinek éri meg ez a procedúra. Az ország hivatalos tájékoztatása szerint leginkább azok számára indították a programot, akik egy nagyon gyors, hatékony, és teljesen papírmentes, a különféle hivatalokba járkálást kihagyni szándékozó digitális munkavégzésre vágynak. Tehát alapvetően azokat a digitális nomádokat várják, akik amúgy sincsenek feltétlenül helyhez kötve, programoznak a hegytetőről, cikket írnak a vízpartról, webes reklámokat szerkesztenek a vonaton és így tovább. Ilyenekből pedig egyre több akad (például e sorok írója is több mint egy évtizede dolgozik így), ráadásul a pandémia nagyon sok munkakör esetében csak most mutatta meg, hogy amit eddig irodákhoz kötöttek, azt bizony legalább olyan hatékonyan lehet csinálni otthonról, vagy tulajdonképpen bárhonnan, ahol a modern távközlési hálózatoknak köszönhetően elérhetőek vagyunk.
Az észt kormány kifejezetten ajánlja a belépést azoknak, akik az Európai Unión kívül élnek, hiszen ezzel sok szinten elérhetővé válik számukra az uniós piac mind munkakapcsolatok, mind partneri szerződések kiépítése szempontjából. Ahogy a “normál” állampolgárok esetében, Észtország sokféle támogatási formával igyekszik fellendíteni az új vállalkozások indítását, a startup-szcénát, de azokat a vállalkozásokat is várják, amelyek már működnek, hiszen számukra is sokféle programot kínálnak.
Érdemes persze megjegyezni, hogy ez az állampolgárság nem valós, tehát adózni továbbra is a hivatalos anyaországunkban kell, és nem ad lehetőséget unión kívülieknek arra, hogy szabadon beutazzanak uniós országokba. Élhetnek viszont olyan szolgáltatásokkal, amelyek saját országukban nem működnek vagy nem engedélyezettek, például a PayPal-lal vagy egyéb fintech megoldásokkal és így tovább.
Bizonyítékként pedig ott az észt digitális gazdaság hihetetlen előretörése. A posztszovjet államok közül magasan kitűnnek ezen a téren (bocsánat, de le kell írnom, hogy az észtek nem lettek litvánok), a teljesen, vagy a fent említett virtuális módon odaköltöző vállalkozások folyamatosan növelik az ország GDP-jét az országban végzett munkájukkal – és nem is csak azzal. A teljesen papírmentes működés például évről évre a GDP 2 százalékát tudja megtakarítani, ami több mint félmilliárd dollárnyi adminisztrációs költséget jelent. Az egyik hivatalos megfogalmazás szerint minden évben 12 Eiffel-torony magasságának megfelelő papírhegy keletkezését tudják elkerülni a chipkártyás, internetes ügyintézés bevezetése óta. És azt se felejtsük el, hogy az észt vállalkozások a befektetők számára is kifejezetten vonzónak számítanak épp az adminisztráció könnyedsége és bárhonnan kezelhetősége miatt.
Természetesen a cikk célja nem feltétlenül az, hogy most mindenki ész nélkül kezdjen észt virtuális állampolgárságért folyamodni és ott cégeket alapítani, inkább annak bemutatása, milyen szinten felturbózhatja a gazdasági folyamatokat, makro- és mikro-szinten egyaránt egy “digi-tudatos” ország. Magyarországon is akadnak ezen a téren jófelé haladó törekvések az akár teljesen interneten intézhető adóbevallástól az online követhető beteg-életúton át a digitális vállalkozás-segítő kezdeményezésekig, de az észt példa azt mutatja, hogy egy új, országszintű verseny indult azért, hogy a digitalizáció és a nyitottság felhasználásával vonzóvá tegye az adott államot a gazdaság szereplői számára – érdemes tehát folytatni, sőt fokozni az ilyen irányú fejlesztéseket.
