Metaverzum: egyre többször halljuk ezt a kifejezést, amely egyesek számára az éveken belül megvalósuló Mátrixot jelenti, mások viszont úgy vélik, ez is csak egy újabb tech-hóbort, ami majd úgy pukkad ki, mint a túlfújt lufi. De vajon van igazi magyarázat és valós jövőkép, vagy csak vaktában lövöldözünk a véleményeinkkel?
Egyvalamit még a cikk legelején jobb tisztázni. Ez itt egy magánvélemény lesz: egy szkeptikus, kissé hitetlen, nyomokban talán picit keserű írás arról, hogy miért nem minden arany, ami fénylik… vagy, hogy kontextusban maradjunk: nem minden kriptogyémánt, ami nullákból és egyesekből áll. Ugyanakkor azzal is tökéletesen tisztában vagyunk, hogy nagyon sokan fognak iszonyatosan sokat, akár tényleg dollármilliárdokat keresni a metaverzumokban, Zuckerbergében és a többi virtuális világban egyaránt. Ám ez nem jelenti azt, hogy ettől az egésztől akkor hasra is kell esnünk, és mindenkinek ugyanazt a kánaánt jelenti ez az új világ.
Nincs messze ugyanis az az idő, amikor felnőtt emberek a kiült, repedezett műbőr kanapén, kitérdelt mackónadrágban ülve, a paprikás csipsztől kipirosodott ujjal, fejükön VR szemüveggel lehetnek valami teljesen mások: akár csak önmaguk feljavított változatai, vagy a lehető legelborultabb környezetben „élő” metalények, akik egy orkokból és cyborg-narválokból álló vérszomjas sereget vezetnek csatába a húsvéti nyúl barbár vámpírlovagjai ellen, egy repülő pink bálnán ülve, titániumból készült tütüben. Ezt ígéri ugyanis a Metaverzum, amiről a legtöbben a Facebook-alapító, Mark Zuckerberg virtuális valósággal kapcsolatos terveiből hallottak. De lehet ez igazából a régóta várt (?) web 3.0 is – bár mondjuk a webkettő kifejezést sem igazán használta senki –, ami sosem pihen, új távlatokat nyit a szórakozásban, a kapcsolattartásban és természetesen a pénzkeresésben.
Aki nem tudja, tanítja
A web3-mal vagy a metaverzumokkal, legalábbis azokkal, amiket az elmúlt bő fél évben láttunk a techvállalatoktól, pont az a baj, hogy maguk az “ige hirdetői” értik szándékosan félre ezt a 80-as, 90-es években, a sci-fi regényekben felbukkant elgondolást. Az egyik első ilyen regény a Neal Stephenson által írt, idén pont 30 éves Snow Crash, aminek konkrétan olyan szakkifejezéseket köszönhetünk, mint e cikkben is taglalt metaverzum, vagy épp az avatar, amivel a kis virtuális ikonjainkat jellemezzük évtizedek óta. Egy másik, régóta a való világba átköltözött kifejezés a kibertér (cyberspace), amit a legendás Neurománc könyvek írójának William Gibsonnak köszönhetünk, melyről az író maga anno így nyilatkozott: “A kibertér szóról csak annyit tudtam, amikor kitaláltam, hogy egy hatásos divatszó. Elég szuggesztívnek tűnt, de lényegében értelmetlen. Utal valamire, de nem volt valódi szemantikai jelentése, még számomra sem…”.
Ezen kifejezések (a metaverzum és a kibertér mindenképp) közös jellemzője az összes regényben, filmben, hogy a való világ élhetetlenné vált, az mindegy is, hogy a maffia által vezérelt cégállamok, egy vírus, vagy robotháború utáni lepusztult utópia miatt, és ettől fordul az emberiség egy boldogabb, vagy épp csak “normális” (lásd a Mátrix filmekben) világ felé, ahol minden érzékszervünkre ható gondtalan életet élhetünk. Ezzel szemben a mostani web3 esetében még nincs szó teljesen élhetetlen valóságról, egyszerűen csak arról, hogy persze, éld az életed, vásárolj tejet, kenyeret, a valóság is megmaradhat, de azért gyere át a mi virtuális valóságunkba is, mert… nos, mert én azt mondom, hogy nagyon jó lesz, és ezt azért hidd el, mert… mert én azt mondom.
Mire lesz jó a metaverzum?
A sajtóanyagok, videók, cikkek alapján elmondhatjuk, hogy a web3, vagy újkori nevén metaverzum több közös jellemzővel bír: egyrészt egy olyan online (virtuális) tér, ami sosem pihen, “élő”, tele van információval és szórakozással, és lehetővé teszi a felhasználók közötti interakciót, és ahol még pénzt is tudunk keresni. Ugye, micsoda újdonság ez? Vagy… várjunk csak!
Hiszen ez a dolog már létezik! Úgy hívják internet! Nézzük meg hogyan jellemezte maga Mark Zuckerberg tavaly év végén a Meta vállalat virtuális valóságát: “…egy megtestesült internet, ahol benne vagy az élményben, nem csak nézed.” Vagyis maga a cégóriás vezetője mondja azt, hogy a metaverzum az maga az internet, csak jobb, mert megtestesült. És ez annyira jó lesz – mert ugye működő, kipróbálható verziót még nemigen láttunk, csak színes-szagos prezentációkat és videókat -, hogy boldogan dobjuk majd el a túracipőnket, ejtjük el a friss spenótos quiche-t, vagy hagyjuk faképnél a tavaszi napsütésben hintázó gyermekünket a metaverzum kedvéért. Azért, hogy olyan dolgokat tudjunk csinálni, amit megtehetünk immár közel 20 éve a Second Life-ban, a World of Warcraftban, az Instagramon, a Facebookon, a Spotify-on, és az összes többi helyen.
Szóval a felhasználói élmény tekintetében a techcégek által előrevetített metaverzum egyáltalán nem olyan, mint a Mátrix, amikor tényleg egy teljesen új valóságban érezzük majd magunkat. Inkább egy olyan „skin”, amit ráhúzunk az eddig ismert internetre és online szolgáltatásokra. Ahelyett, hogy egérrel kattintanánk valamelyik webes zenelejátszóra, majd a VR-szemüvegben a virtuális avatárunkkal megyünk oda a virtuális polcunkon helyet foglaló virtuális hifi egységhez, hogy a virtuális ujjunkkal lenyomjuk a virtuális lejátszás gombot.
Az ötlet persze egyáltalán nem rossz, hiszen jól láthatjuk a társadalomban, hogy még a régi, megszokott dolgokat is szívesen használjuk új csomagolásban. Biztos lesz, akinek sokkal több kedve lesz a fenti módszerrel elindítani egy zenelejátszást, de abban is szinte biztosak vagyunk, hogy a módszert kipróbálók egy jó része kis idő múlva visszatér a megszokott módszerhez. Mert mit is szeretne? Zenét hallgatni. Mármint ő maga, a saját, valódi füleivel. Ehhez pedig nagyjából egy másodpercbe telik elindítani az adott streamingszolgáltatást és rákattintani a play gombra ahelyett, hogy feltenné a VR-headsetet, bejelentkezne és átlényegülne a pink tütüben pompázó online képmásába, odasétálna a polchoz, és így tovább.
Minden egy kézben
A fenti példa persze csak egyfajta érzékeltetés, de van az egész koncepcióval kapcsolatban egy sokkal komolyabb ellentmondás. Az egész metaverzum és web3 lényege pont ellentétes az eredetileg decentralizált és „ingyenes” internet alapelveivel. Mind a hardvert, mind a szoftvert egy kézben tartva, egy szabályozásilag nehezen befolyásolható – látjuk mennyire nehezen és lassan boldogul például az EU vagy az USA a techóriások fejlesztéseivel – monopol, digitális piacon mindent alárendelni a bevételnek. Mindezt úgy, hogy a bevételmegosztás jól csengő álruhája mögé bújva most épp úgy néz ki, hogy a valódi értéket (pontosabban virtuálisat ugye) előállító külső fejlesztők akár a bevételük feléről is le kell mondjanak, hogy a jelenleg is gigászi szereplők tovább hizlalják a vagyonukat. Ez pedig annak tükrében különösen ironikus, hogy nem is oly régen maga a Facebook bírálta az Apple-t az alkalmazásokon belüli vásárlások 30%-os részesedésért.
Egy biztos: a techvállalatok egyre többször, egyre hangosabban, egyre több platformon és egyre meggyőzőbben fogják az arcunkba tolni a metaverzumot és a web3-at, amivel jobb, ha megbékülünk. De addig is, ha bárki úgy érzi, hogy ez az egész egy mesterségesen felfújt új divat, akkor egy pillanatra se érezze magát rosszul emiatt. Mert az. És ettől persze lehet szórakoztató, csak ne ettől várjuk a digitális mennyország elérkezését. Aztán persze térjünk vissza erre a kérdésre mondjuk 5 vagy 10 év múlva, és lehet, hogy az élet ránk cáfol, az emberek igenis ráharapnak a színes, cukorhabos ál-világra, láttunk már ilyet…
Az hogy William Gibson annak idején nem értette még a saját találmányát, a kiberteret, nem jelenti azt, hogy mára nem töltődhetett volna fel tartalommal ez a szó.
A jelenlegi metaverzum játékok nevetségesen gagyik.
A VR-játékok látványvilága brutálisan jó (tud lenni), de évek óta nem tud maga köré gyűjteni egy kritikus tömeget.
Sok virtuális világban (általában játékban) most is sok pénzt költenek az emberek, ha ennek nincs értelme, annak sem.
A Metaverzum menekülés a valóság elől. Pénzporszívó ami az anyagi világ gondjainak megoldásától szippantja el az energiát miközben új problémákat teremt. Aggasztó a gyermekeink behálózása. Felnő egy képernyő előtt szocializálódott generáció amelyik válogatás nélkül gyenge védőháló védelmében fogyaszthat szinte mindent. Kisgyermekkorban a beteg rajzfilm és mese kínálatból, majd az interaktív online világból és hamarosan a Meta transzhumán elképzeléseiből amelyek a halál utáni élettel kecsegtetnek.
Erre mindig van pénz. Magán és adókból befolyó közös pénz. De ez magánemberek, magáncéljainak megvalósítására szolgáló pénz ami esetenként egy közép-európai állam éves költségvetését is meghaladja. Mindeközben olyan célokra költik el az erőforrásokat, mely célokat senki sem szavazott meg – a büdös nagy demokrácia jegyében.
Legkevésbé az olyanokat, amelyek hatással vannak a személyes élet és szabadság minőségére. Szétszakadt a technológia és a szükségesség.
Holott a szükségesség az a vezérelv ami tiszteli az életet, ott kínál megoldást ahol probléma van, nem tolakodik, nem oktat ki, nem tapos el, megvár mindenkit, hogy mindenki révbe érhessen. Ezzel szemben a mai önző technológiai ámokfutás nem tiszteli az életet, újabb problémák forrása miközben nem létező igényeket gerjeszt és szolgál a szent profit jegyében. Pazarló, manipulatív, felesleges, antidemokratikus és tolakodó mutatványosvilág épül.
De maga a technológia csodálatos. mivel van hát gond? A mögöttes szellemiséggel. Aki már ebbe születik elhiszi, hogy az a valóság amit a képernyőn lát. A hamis képek téves döntéseket, torz gondolkodásmódot szülnek, kizárólag a szabad egészséges élet alapfeltételeinek végérvényes aláásását várhatjuk ettől a tendenciától.
Ezért soha sem a technológiát kell okolni hanem azt a környezetet ami megengedi az “élni és élni hagyni” alapelv folyamatos megsértését. Ideje lenne a saját kezünkbe venni a világunkat.